Lapunk információja szerint ugyanakkor az egyetem belső közvéleménye az eddig nyilvánosságra került tények alapján teljességgel elképzelhetetlennek tartja, hogy az ismeretlen összetételű és tevékenységű vizsgálóbizottság rendben lévőnek találja majd a plágiumgyanús doktori értekezést. Forrásaink arra hivatkoztak, hogy ebben az ügyben számukra a köztársasági elnök vagy akár a kormány tekintélyénél sokkal többet nyom a latban az egyetem, illetve az egyetemi diplomák és tudományos címek presztízse, amely helyrehozhatatlan csorbát szenvedne, ha a nyilvánosság előtt vállalnák, hogy náluk egy nyilvánvalóan összeollózott, önálló munkának nem tekinthető irománnyal summa cum laude fokozatú doktori címet lehet szerezni.

Az ominózus dolgozat. Mit ér a doktori cím?

Amint arról korábban már beszámoltunk, 2000-ben (amikor az egyetemi integráció keretében a Magyar Testnevelési Egyetem egyesült a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel) az orvosegyetem illetékesei már számoltak vele, hogy az egykori TF „sportdiplomái” kapcsán szerzői jogi és egyéb kérdések merülhetnek fel. Vélhetően ebből adódik, hogy az érintett kar doktori szabályzatában úgy rendelkeznek: az adott esetben a plágiumügyeket is vizsgálni kényszerülő fegyelmi bizottságok csak a három évnél nem régebbi esetekkel foglalkozhatnak (azaz igyekeztek a minimálisra szabni az elévülési időt, kihúzva ezzel a probléma méregfogát).

A szabályzat nem is tartalmaz konkrét előírást arra az esetre, ha valakinek a dolgozatával kapcsolatban bebizonyosodik a plágiumgyanú. Ugyanakkor a más karokon, illetve az ország egyéb felsőoktatási intézményeiben hatályos szabályzatok alapján a szankció aligha lehet más, mint a doktori cím visszavonása. (Ennek akkor lehetnek további büntetőjogi következményei, ha a szerzői jogok birtokosai pert indítanak, illetve ha a bűnüldöző hatóságok okirat-hamisításként kezelik az ügyet – a doktori diploma ugyanis hivatalos okirat –, ami hivatalból üldözendő bűncselekménynek számít.)

A Népszabadság úgy tudja, az egyetemen – a legkézenfekvőbb megoldáson, vagyis a plágium egyértelmű kimondásán kívül – kétféle elképzelés forog a bizottság majdani állásfoglalását illetően. Az egyik szerint a testület (abban az esetben, ha – ugyanúgy, mint a disszertáció védése idején – kizárólag a szerző „sportbarátai” alkotják) az első körben a fenti aggályok ellenére esetleg mégis megpróbálkozik valamilyen felmentésnek tekinthető végkövetkeztetéssel – erre meglehetősen kicsi az esély.

A másik, valószínűbb verzió szerint megpróbálják az „ítéletet” legalább Schmitt Pál és a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs kliséivel („törzsanyag”, közös kutatómunka az eredeti szerzőkkel stb.) összhangba hozni, és nem írják le fehéren-feketén, hogy egy összeollózott, önálló elemeket csak nyomokban tartalmazó, a korabeli előírásoknak sem megfelelő dolgozatról van szó. Az általunk megkérdezett egyetemi emberek ugyanakkor azt tartanák a legjobb megoldásnak, ha a közvélemény számára is nyilvánvaló tényeket elfogadva a bizottság plágiumnak minősítené a dolgozatot, azután pedig az egyetem megpróbálna a lehető legteljesebb mértékben elhatárolódni az ügytől, az utókezelést a politikára bízva.