Gyűjtsön aláírást, vacsorázzon egy LMP-s képviselővel!

Valamivel több mint egy hete van már csak arra a Lehet Más a Politikának, hogy összegyűjtse és leadja a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer támogató aláírást.

Az eredmény egyelőre rizikós, mivel három hét alatt mindössze 88 ezer szignót sikerült begyűjtenie az ökopár tiaknak, az akció kezdetén pedig 330 ezer szignó begyűjtését tűzték ki célul. Ennek ellenére bizakodóak.

Az LMP a hónap elején hirdette meg hivatalosan a népszavazási kampányt,miután arra a kongresszus is rábólintott. Négy kérdést kívánnak feltenni a „kiszolgáltatottság” elleni referendumon: a tankötelezettség korhatárának leszállítása, az álláskeresési járulék idejének mértéke, a próbaidőmaximális hossza, illetve a szabadságok kiadásának mértéke ügyében. A nyugdíjjogosultságok elvételének tiltása kapcsán egy további kérdésük még alkotmánybírósági jóváhagyásra vár, azt csak akkor tudják hozzácsatolni ehhez a csomaghoz, ha a testület a jövő héten döntést hoz róla.

A párt vezetői a kampány megkezdésekor még arról beszéltek, hogy nagyban számítanak a pártaktivistákra, az „egyéni gyűjtőkre”, de nagy hangsúlyt fektetnek majd a közösségi médiára is. Komoly összeget fektettek például egy Facebook-applikáció kifejlesztésébe, amelynek nemcsak a mozgósításban, de a tényleges támogatások és aláírások megszerzésében is kulcsszerepet szántak. Vágó Gábor kampányfőnök és képviselőtársai az induláskor úgy számoltak, hogy a Facebook segítségével közel ötven-hatvanezer aláírást tudnak majd begyűjteni, a szervezeti hálózat munkájának köszönhetően pedig további közel száznyolcvanezret. Komoly támogatást reméltek a civil és társadalmi partnerektől is. Nemrég a Szolidaritás jelezte csatlakozását a kampányhoz. Az aláírásgyűjtő kampányra körülbelül harmincmillió forintot szántak, de adománygyűjtésbe is kezdtek: a néhány ezres támogatásokból eddig több mint félmillió érkezett be, ezt a pénzt rádió- és Facebook-hirdetésekre költik.

Vágó Gábor kampányfőnök a Népszabadság megkeresésére azt mondta: a siker a kint lévő 17 ezer gyűjtőíven múlik, ha ezeken mindenki csak öt szignót behoz, akkor megvan a szükséges szám. Arra a kérdésre, hogy nem csalódottak-e a szakszervezetek kevésbé aktív hozzáállása miatt (annak ellenére, hogy elsősorban munkavállalói jogokról van szó), Vágó azt válaszolta: csalódásról szó sincs. Az érdekképviseletek a jövő hétre ígérték behozni a náluk lévő íveket, így egyelőre nem tudni, hogy milyen eredménnyel jártak. Vágó hozzátette, hogy ma közel háromszáz embert várnak majd a Kossuth térre, ahol „aláírásgyűjtési maratont” tartanak: aki a legtöbb szignót tudja begyűjteni huszonnégy óra alatt, az kerékpárutalványt, európai parlamenti látogatást vagy egy közös vacsorát nyerhet kedvenc LMP-s képviselőjével.

Az ökopártnak korábban egyszer már „bejött”, hogy az elérendő cél érdekében megkongatták a vészharangokat. A 2010-es választási kampányban Karácsony Gergely állt a nyilvánosság elé azzal, hogy az ökopártnak elfogyott a reklámra fordítható pénze, ezért a támogatóiktól kérik, hogy adományaikkal segítsék a folytatást. Akkor sok százezer forint gyűlt össze rövid idő alatt, méghozzá alapvetően kis összegű hozzájárulásokból. Vagyis azzal, hogy az LMP ismét a nyilvánossághoz fordul, még sikerrel mozgósíthatja a szükséges támogatókat a kellő számú aláírás összegyűjtéséhez.

Jávor Benedek frakcióvezető is gyűjti az aláírásokat, a fennmaradó egy héten bele kell húzniuk
Jávor Benedek frakcióvezető is gyűjti az aláírásokat, a fennmaradó egy héten bele kell húzniuk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.