Ha mindez nem lett volna elég, a Lehet Más a Politika annyiban mindenképpen hű a nevéhez, hogy a tagság szinte teljes hiányában kísérli meg összegyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást. Egy héttel a határidő előtt még 112 ezer hiányzik, s bár a feladat talán még most sem reménytelen, egyre inkább annak tűnik. Az átengedett kérdések közül eleve csak egy, az általános tankötelezettséget 18 évre visszaállító számít közérthetőnek, a többi jogilag sokkal bonyolultabb. Nyilvánvaló, hogy az emberek egy része bármit aláírna, amivel kifejezheti tiltakozását a jobboldali kurzussal szemben, ám az is éppoly nyilvánvaló, hogy a polgárok egy másik része ódzkodik személyes adatait adni a hatalmat irritáló akcióhoz.

Kik vannak többen, a dühösek vagy a megfélemlítettek?

További gond, hogy az LMP a párt nélkül maradt választókra számítva kínosan távol tartotta magát a baloldali ellenzéktől – majd éppen munkajogi kérdésekben szeretne népszavazást szervezni. Van értelme csodálkozni, hogy nem talál szövetségesekre? Pedig az is egyre érezhetőbb, hogy az ellenzéktől összefogást vár a tábora. Meglehet, az LMP-nek nem is volt más választása, mint kockáztatni, mert a ciklus feléhez közeledve képtelen volt elérni kitűzött céljait: nemhogy nem lett az ellenzék legerősebb pártja, de az is kérdéses, bejut-e a következő Országgyűlésbe.

Most betolja a zsetonjait az asztal közepére. Még egy hét. All in.