Kérdés persze, hogy az új kormány által meglehetősen mostohán kezelt ombudsmani rendszer kellően hatékonyan képes-e felhívni a figyelmet a helyzetre. A kormányzati kommunikáció ugyanis teljesen másként írja le Magyarország állapotát, mint a Szabó Máté által mondottak – pedig ő a következtetéseit beadványokból vonja le, tehát van kapcsolódása a valósághoz. A szaporodó panaszokról Szabó Máté elmondta: míg korábban négy biztosnak volt évi összesen mintegy nyolcezer ügye, addig idén az első két hónapban az egyetlen ombudsmani hivatalhoz mintegy ezer panasz érkezett. És a panaszok természete is átalakult: korábban túlnyomórészt a klasszikus szabadságjogokkal kapcsolatos területek domináltak, mint például a gyülekezési jog, vagy a legkiszolgáltatottabb csoportok, például fogvatartottak, fogyatékosok helyzete. Most már erősödnek az olyan jellegű sérelmek, amelyek az ország aktuális helyzetével szorosabban függenek össze – ezek közé tartozik például az adósok kilakoltatása, a munkaerőpiacról kiszorulók csökkenő szociális ellátása, a magánnyugdíjpénztárak és a korkedvezményes nyugdíjak ügye, az új munka törvénykönyve, vagy a felsőoktatás drasztikus, nagyarányú és az érintettek számára felkészülési időt nem hagyó átalakítása.

„A szűkösség megannyi formája, a különböző társadalmi csoportokat eltérő módon, de egyaránt sújtó válság jól kitapintható az emberek panaszaiban” – jegyezte meg Szabó Máté.

A társadalom egyre szélesebb csoportjai érzik úgy, hogy sérülnek alapvető jogaik

Szabó Máté úgy látja, hogy a negyedik éve tartó világválságnak, illetve a magyar kormányok erre adott kapkodó, esetenként egymásnak ellentmondó, hatásaiban végiggondolatlan intézkedéseinek kedvezőtlen hatásai összeadódnak, egymást erősítik. A társadalom egyre szélesebb rétegeiben kialakuló akut válságjelenségek már össztársadalmi katasztrófával fenyegetnek, és ebben a kényszerhelyzetben a kormány mint valamiféle „szuper katasztrófavédelmi hivatal”, próbálja az éppen legsürgősebb intézkedéseket meghozni, de hiába van meg a politikai felhatalmazása a radikális válságkezelő intézkedésekhez, a gyökeres átalakításhoz, ez „egyedül nem megy”.

Az ombudsman megjegyezte: Magyarországon az elvándorlás még csak egy-egy olyan versenyképes szakmában figyelhető meg, ahol nagyon drasztikus a hazai és a nyugat-európai anyagi, erkölcsi megbecsülés közti különbség. Az elitnek azonban addig kellene kezelnie a helyzetet, kialakítania soraiban az összefogáshoz szükséges minimális konszenzust, amíg a fiatal és a középgeneráció túlnyomó többsége még az országhatárokon belül képzeli el jövőjét. „Ez az ország az elmúlt száz év során annyiszor vesztette el hol szociális, hol politikai okokból az éppen aktuális történelmi helyzetben vesztes pozícióba került, de egyébként kreatív, mobil társadalmi csoportjait, hogy még egy ilyen érvágást nehezen heverne ki” – mondta.

A kormányváltás idején az unió népességének 16 százaléka, körülbelül 80 millió ember élt szegénységben, a gyermekek esetében ez az arány 19 százalékos volt. Magyarország a szegénység mértékének és mélységének mutatói alapján az Európai Unió tagországai között a középmezőnyben állt a maga 12 százalékos szegénységi rátájával. Szintén 2010-es adatok: Magyarországon a gyermekek esetében 20, a munkanélküli emberek körében 48, a három- vagy többgyermekes háztartások esetében 29 százalékos volt a szegénységi arány. A romák körében a szegénység mértékét 50 százalékosra becsülték.

A helyzet azóta rosszabb lett. Ferge Zsuzsa akadémikus adatai szerint az alsó és a felső jövedelmi tized között hét-nyolcszoros a keresetbeli különbség, ami nem azonos a vagyoni különbséggel. Tanulmánya szerint az ellátások – családi pótlék, segélyek – zömének reálértéke 2008 óta 15 százalékkal csökkent az indexálás elmaradása miatt. A nyugdíjminimum összege, amely a legtöbb segély számítási alapja, negyedik éve 28 500 forint. Ennyi a gyes, de a munkanélküliek foglalkoztatáspótló támogatása ennek már csak 90 százaléka. A közfoglalkoztatásra 2010-ben 116, 2011-ben 64, idén pedig 132 milliárd jut. (Az új közmunkaprogram a többségnek hatórás munkát, azaz a csökkentett közmunkásbér alapján havi 35 ezer forint bért szán.) Az összes felsorolt szegénységenyhítő tétel – a közmunkától a rendkívüli segélyig – bár két és fél millió szegény, ezen belül egymillió gyerek életét lenne hivatott könnyíteni, együtt is alig teszi ki a 28 ezer milliárdos GDP három százalékát. A KSH által számított létminimum egy kétgyerekes családnál 2011-ben 260 ezer forint volt. „A segélyen élő család pénzjövedelme – már ha mindent megkap, ami „jár”, ami nem általános – alig éri el a 100 ezer forintot” – írja az akadémikus.