Karrier és boldogsághormon
Éppen ezért furcsa, hogy az egyetemi tanárok között mindössze 11, az egyetemi docensek, főiskolai tanárok között 25, míg az egyetemi adjunktusok, főiskolai docensek között 34 százalékos a nők aránya. Schadt Mária szociológus kutatásában arra kereste a választ, hogy hol és miért feneklik meg a nők tudományos pályája. A nem reprezentatív kutatásban 1400 tudományos fokozattal rendelkező nő és férfi válaszolt az előmenetelükkel kapcsolatos kérdésekre.
Már a válaszadók magánéletével kapcsolatos számok is beszédesek: a nők 15, a férfiak csak 8 százaléka elvált, a férfiak közel 10, a nők 15 százaléka egyedülálló. Gyereke a megkérdezett nők 73, a férfiak 84 százalékának van. – Az a hipotézis, hogy a nőktől egy tudományos karrier felépítése több magánéleti áldozatot követel, a megelőző kutatásokhoz hasonlóan tökéletesen beigazolódott – mondja Schadt Mária.
A kutatás egyik résztvevője, egy hatvanas éveiben járó agrármérnök ezt úgy fogalmazta meg, hogy egy 35 éves, jó családi hátterű, egyedülálló nő szerinte teljesen azonos esélyekkel indul a tudományos pályán, mint a férfiak. Ha azonban több gyereke van, és nincs legalább egy, mindig elérhető nagymama és egy jó keresetű férj, akkor nagy eséllyel lemarad a karrierépítésben. (Jó keresetű férjre azért van szükség, mert a tudományos pálya egy ideig nem jövedelmez jól, viszont pénzzel a házimunka jelentős része kiváltható.) Ezt egy 54 éves orvosnő is így látja: ő azt írta, hogy gyerek nélkül vagy maximum egy gyerekkel még „csatasorban lehet maradni”, de másképp nem.
Ennek fényében nem meglepő, hogy arra a kérdésre, hogy hányszor állt vagy lassult le a karrierjük, a nők sokkal nagyobb arányban írták a „sokszor” vagy „nagyon sokszor” választ. Az okokról szólva kiemelkedik a család. Ami a partner segítségét illeti a karrierépítésnél, ezzel a férfiak nagyon elégedettek voltak, az 1-től 5-ig terjedő skálán feleségeik, élettársaik 4,5-es átlagot értek el. Ezzel szemben a férjek átlaga alig érte el a 4-et. „Nem is tudok elképzelni megoldást erre a problémára. Egy nő vagy elfogadja ezt a helyzetet, és megtanul együtt élni a kisebb szakmai sikerekkel, vagy jobb, ha valami más szakma után néz” – írta egy 36 éves, természettudományos pályán dolgozó nő.
Abban, hogy a gyereknevelés hátráltatja a nők tudományos előmenetelét, mindkét nem válaszadói egyetértettek. Azt azonban, hogy a karrierépítést a sztereotípiák, a társadalmi elvárások is nehezítik, inkább a nők gondolták. Nem csak ebben tért el a két nem véleménye. „Egy tudományos cikk megírása kevesebb boldogsághormont szabadít fel a nőkben, mint a gyomlálás a házi kertben” – vélekedett egy 37 éves agrármérnök, míg egy másik férfi válaszadó szerint azzal, hogy a (szintén tudományos pályára készülő) felesége hét gyereket szült, többet használt a társadalomnak, mint ha az MTA doktora lett volna.
Schadt Mária felhívta a figyelmet egy fontos újdonságra: a keretszámok radikális átalakítása megváltoztathatja a nemek arányát a felsőoktatásban. Éppen azok a területek szenvedték el ugyanis a legnagyobb államilag finanszírozott létszámcsökkentést, amelyeken többen voltak a női hallgatók, mint például a társadalomtudományok, a bölcsész- és a jogászképzés. Ezzel szemben a természettudományos, a műszaki és az agrár szakokon, ahol jóval magasabb a férfi hallgatók és oktatók aránya, nem csökkent számottevően az államilag finanszírozott helyek száma.
– Az is kérdés, hogy ha egy család csak egy gyerek tanulmányait tudja finanszírozni, akkor mi alapján döntenek majd. Remélhetőleg nem áll elő az a két világháború közötti időszakot jellemző helyzet, amikor a fiúkat taníttatták, a lányokat nem – teszi hozzá. A kutató szerint a nők aránya vagy csökken a felsőoktatásban, vagy kénytelenek lesznek más területek felé nyitni. Ez már csak azért sem lesz könnyű, mert egy most folyó vizsgálat szerint a nőkkel szembeni előítéletek messze nem azonos mértékűek a különböző tudományterületeken. Bár ez a vizsgálat még nem fejeződött be, az már látszik, hogy a műszaki területen él a női munkaerővel szemben a legtöbb negatív sztereotípia.
