Eskü fél térden

Több mint száz gárdista tett esküt a Hősök terén szombat délben. A katonai terepszínű nadrágot és Magyar Nemzeti Gárda feliratú, zöld pólót viselő gárdisták a rendezvény kezdete előtt alakzatban álltak fel a tér közepén, majd vezetőik utasítására a földre ültek, hogy ne valósítsanak meg szabálysértést. Így aztán sem a Himnuszt, sem a Szózatot nem énekelték el, ezeket egyperces csenddel „helyettesítették”.

Az ország különböző részeiről érkezett 130 gárdista – a téren összegyűlt több száz szimpatizánsuk és a rendőrség meglepetésére – fél térdre ereszkedve tettek esküt úgy, hogy annak a szövegét parancsnokuk, Ináncsi József az ünnepi beszédbe fűzve mondta elő.

A Hősök tere sarkainál szakaszokban álltak a rendőri egységek a rendezvény alatt, de több száz, védőfelszerelést viselő rendőr várakozott a térközeli utcákban is. A rendőrség különleges jelenlétének oka volt az is, hogy korábban a rendezvényt ők – a forgalmi rend megsértése miatt – betiltották, ám utóbb a bíróság fölülbírálta döntésüket. A gárdisták eskütételét több száz szimpatizánsuk kísérte figyelemmel, és a tömegben jobbikos és nemzetiszínű, valamint árpádsávos zászlót is lobogtattak. Jelen volt a Jobbik jogsegélyszolgálata és a parlamenti párt igazgatója, Szabó Gábor is.

A Szépművészeti Múzeum előtt a gárdaavatás ellen tiltakozó flashmobot (villámgyülekezést) is tartott mintegy kéttucatnyi tüntető, akik „no garda”, „no racism”, „stop na zism” feliratú papírlapokat tartottak a kezükben. A magát antifasisztának nevező csoportosulásban többek között ott volt Vajnai Attila, a Munkáspárt elnöke is. A tiltakozók a gárdisták rendezvénye alatt egymásba karolva megpróbáltak bemenni a térre, de a rendőrök kettős sorfalt alkotva megállították őket. Ekkor a gárdistarendezvény közönségéből többtucatnyian vonultak a tiltakozók elé, és szidalmazták őket. Az antifasiszták a rendezvény alatt többször skandálták: „nácik haza!” Az eseményen ezenkívül más atrocitás nem történt.

Sem a Himnuszt, sem a Szózatot nem énekelték el
Sem a Himnuszt, sem a Szózatot nem énekelték el FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.