Molotov-koktél, szolgálatban

Fellélegezhetett az a három pátkai polgárőr, akiket a Székesfehérvári Törvényszék első fokon emberölés kísérlete helyett garázdaság bűnsegédeiként vont felelősségre – miután a bíróság bizonyítottnak látta, hogy ők készítették azokat a Molotov-koktélokat, amelyekkel 2008 nyarán a Fejér megyei faluban megdobáltak három, romák lakta házat. Az ítélet szerint azonban az üvegeket nem a polgárőrök hajították az épületekre; hogy kik, azt nem tudni. Remény sincs arra, hogy kiderüljön a teljes igazság.

A döntés súlyos presztízsveszteség a Fejér Megyei Főügyészség számára, hiszen a törvényszék a vádhatóságtól eltérően állapította meg a vádlottak bűnösségét. A három polgárőrt (M. Lászlót, M. Károlyt és N. Balázst) csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűnsegédeiként egy év tíz hónap és egy év nyolc hónap közötti időtartamú börtönbüntetésre ítélte – míg a negyedrendű R. Gábort felmentette a különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletének vádja alól.

Mi is történt 2008. június 3-ra virradóan Pátkán? Azon az éjszakán a mai napig ismeretlen tettesek hatMolotov-koktélt hajítottak el az Árpád utca végén álló három házra. A palackok közül kettő okozott komolyabb kárt, a többi a házfalakra vagy az ajtók elé vágódott. A házakban akkor közel negyven roma lakott, köztük húsz gyerek. Az egyik Molotov-koktél megrongált egy ablakot, egy másik palack berepült a középső ház gyerekszobájába, ahol három kisgyerek aludt. Ez a szoba kigyulladt, és csak a szerencsének köszönhető, hogy a zajra felriadt szülők még az előtt el tudták oltani a lángokat, hogy személyi sérülés történt volna. A támadást követően a sértettek az utcára rohantak, és a sötét ellenére az elfutó támadókban felismerni vélték M. Lászlót, M. Károlyt és N. Balázst. A rendőrség néhány órán belül elfogta a három polgárőrt, akik előzetes letartóztatásba kerültek.

A bűntény megosztotta a Fejér megyei település lakóit. A támadást követően például egy hét alatt több mint ötszáz helyi lakos írta alá azt a petíciót, amely szolidaritásáról biztosította az előzetesben ülő polgárőröket. A romák megfélemlítésére felvonulást tartott a településen az akkor még létező Magyar Gárda is.

Az 1600 lakosú Pátkán mintegy 160 roma él nagyjából két tömbben. A támadás előtti időszakban a faluban megszaporodtak a kisebb súlyú vagyon elleni és erőszakos jellegű bűncselekmények, amelyeknek döntő többségét a helyiek a roma közösség számlájára írták. Mindennapossá váltak a konfliktusok a pátkai romák és a két évtizede működő polgárőrség tagjai között.

A faluban csak „Diszkósként” emlegetett M. László, az öccse, M. Károly, valamint unokaöccsük, N. Balázs a szóban forgó éjszakán beugróként vállalták a polgárőri járőrszolgálatot, és elérkezettnek látták a pillanatot, hogy megtorolják azokat a valós vagy vélt sérelmeket, amelyeket korábban a pátkai Árpád utcában lakó romáktól szenvedtek el.

A számos konfliktus közül az egyik személyesen is érintette az M. testvéreket. Két hónappal a Molotov-koktélos támadás előtt az Árpád utcai romák közül ketten belekötöttek a helyi Barlang presszóban M. Bélába, a vádlottak mozgássérült testvérébe, akitől pénzt követeltek cigarettára és italra. Az incidensnek M. László megérkezése vetett véget, aki kitessékelte a két molesztálót a vendéglátóhelyről.

A Molotov-koktélos támadást elein te mindhárom polgárőr tagadta, a rendőrségi nyomozás során azonban valamennyien hasonló módon változtatták meg a vallomásukat: e szerint valóban elhatározták, hogy megfenyítik az Árpád utcai romákat, el is készítették a támadáshoz szükséges palackokat, de azokat számukra ismeretlen személyek dobták a romák házaira.

A kissé furcsának tűnő verzió szerint M. László a támadás napján találkozott a székesfehérvári kórházban egy régi ismerősével, akivel beszélgetésbe elegyedett. Bár ennek az ismerősének a nevére később már nem emlékezett, de arra igen, a férfi azt mondta neki: meg akarják ijeszteni a pátkai romákat néhány Molotov-koktéllal. M. László segítséget ígért az ismeretlennek, és a palackok készítésébe bevonta az öccsét és az unokaöccsét is.

A bírósági eljárás kellős közepén a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség a sárbogárdi illetőségű R. Gábor személyében azonosította az egyik ismeretlen elkövetőt, akit a polgárőrök mellé ültettek a vádlottak padjára. A módosított vádirat szerint R. Gábor vette át a bűntény éjszakáján M. László tól a polgárőrök által készített Molotov-koktélokat, és azokat –két máig ismeretlen társával együtt –ő dobta a romák házaira. Az ügyészség által elővezetett tanúkat és szakértőket a bíróság azonban nem találta meggyőzőnek, ezért a szerdai ítéletben bizonyítottság hiányában felmentette R. Gábort.

Az ítélet szerint a polgárőrök nem akarták megölni a romákat, és nem volt bennük rasszista indíték: egyrészt figyelmeztetésnek szánták a palackokat, másfelől elégtételt akartak venni a testvérüket ért sérelem miatt. A garázdaság miatt elítélt polgárőröknek egyébként nem kell börtönbe vonulniuk, mivel az előzetes letartóztatásban a most kiszabott büntetést már letöltötték.

A vádlottak és védőik tudomásul vették a döntést, ám az ügyész fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Arra a kérdésre, hogy akkor kik dobálták meg a polgárőrök gyártotta Molotov-koktélokkal a romák házait, nincs válasz.

Pátka, 2008 nyara – robbantás után
Pátka, 2008 nyara – robbantás után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.