Örömmel láttuk, hogy azok a barátaink, akik már a kommunista rendszer alatt is bátran kiálltak a vallásszabadságért és az egyházak egyenjogúságáért, most is készek ezt megtenni. (Nyílt levél az elismert egyházak vezetőihez...) Fellépésük akkor is üdvözlendő, ha a két helyzet aligha állítható párhuzamba. A Kádár-rezsim idején lelkiismereti meggyőződésük miatt atrocitásokat elszenvedőkkel szemben sem méltányos az összehasonlítás.

A levélírók fellépése indokolt, írásuk mégis célt téveszt, amikor sértően általánosít és a törvény által elismert egyházakat igaztalanul vádolja. Megszólalásuk sajnos az egyházak közötti szolidaritás létrejöttét sem szolgálja. A céltévesztéshez hozzájárul az egyházak és szolgálatuk valódi tartalmával kapcsolatos félreértés, a levélírók iránti tisztelet mellett ennek tisztázását tekintjük fő célunknak.

A nyílt levél cinkos hallgatással vádolja mindazokat az egyházakat, amelyek törvényi elismerést nyertek. Ez a vád igaztalan a Hit Gyülekezetével, és azokkal az egyházakkal szemben, amelyek a törvényalkotás folyamatában következetes elvi álláspontot képviseltek, és azt a javaslat előkészítése és parlamenti vitája során, majd a törvény első változatának elfogadását követően, és az új törvény megalkotásának folyamatában is nyilvánosan és egyértelműen képviselték.

- A Hit Gyülekezete 2010 decemberében eljutatta álláspontját a kormányzatnak. 2011. február 8-án közzétette észrevételeit az alkotmányozás kapcsán.

- 2011. április 20-án elkészítette és közzétette véleményét az egyházügyi törvény koncepciójáról.

- 2011. december 7-én a Gyülekezet szolidaritási nyilatkozatot tett közzé „az új egyházi szabályozásmiattműködésükben veszélyeztetett egyházak mellett”.

- 2011. december 23-án Németh Sándor vezető lelkész az egyház nevében nyilatkozatot tett közzé az új egyházügyi törvény megalkotásáról „Szabad egyházat szabad államban” címmel.

Az új egyházügyi törvény úgy old meg problémákat, hogy sokkal nagyobbakat létrehoz. A megoldási kísérlet hibás. Az egyházak elismerésének parlamenti hatáskörbe helyezése aláássa a jogbiztonságba és a jogállamiságba vetett hitet. A vallási meggyőződés, és az egyházi működés kérdéseit nem lehet a többségi akaratnak, a tömegindulatnak alávetni, mivel ez többségi diktatúrát teremt, amellyel szemben nem működnek megfelelő fékek és ellensúlyok. A vallásgyakorlás intézményi feltételeit biztosítani kell a törvényeknek megfelelő, de a többség által gyanakodva figyelt, esetleg elutasított közösségek számára is. Erre a szavazók támogatásáért küzdő képviselők nem biztos, hogy hajlandók.

Bár a törvény elfogadása után már láthatók voltak a veszélyek – és ezekre fel is hívtuk a figyelmet –, a törvény alkalmazása, a 2012. februári törvénymódosítás módja egyértelművé tette, hogy az aggodalmak megalapozottak voltak. Olyan egyházak is elvesztették egyházi státuszukat, amelyek minden törvényi feltételnek megfeleltek. Ráadásul mindez úgy történt, hogy az Országgyűlés a törvényben szereplő kötelezettségét elmulasztva, még csak támpontokat sem nyújtott ahhoz, hogy döntéseit milyen törvényes elvek és okok indokolják. A törvényhozó az érintett egyházakat így teljes bizonytalanságba taszította abban a tekintetben is, hogy mit kell azért tenniük, hogy egy év múltán az elfogadás esélyével nyújtsák be kérelmüket. A parlament döntése sajnos világosan mutatta a törvény abszurditását. A Hit Gyülekezete továbbra is szolidáris az egyházi státuszuktól jogtalanul megfosztott közösségekkel, és támogatminden megoldást, amely e közösségek helyzetének rendezését szolgálja.

A hibás törvényről folytatott vita előrébb vinne, ha azok, akik alapvetően egyetértenek a jogállam és az emberi jogok kérdéseiben, nem azon fáradoznának, hogyan bélyegezzék meg az új törvény által elismert felekezeteket. Az érdemi vita alapját jelentheti, ha tisztázzuk mit értünk vallás, vallásszabadság és egyház alatt. A különböző vallásoknak ugyan nincs közös definíciójuk, de a hazai értelmezésben a vallás teisztikus, különféle istenhiteken alapul, mely révén közösségek, csoportok az ember e világi és túlvilági sorsát meghatározó természetfelettivel kapcsolatot létesítenek és ápolnak. A vallások szabad gyakorlásának joga magában foglalja a Btk.-ba nem ütköző szakrális gyakorlatok, szertartások, rituálék folytatását, a hitrendszerek, hagyományok, vallási világnézet tanítását, hirdetését és ezek alapján történő nevelést, valamint az ezek kifejezését szolgáló vallásos életformákat is.

Demokratikus országokban alkotmányos jog a vallásszabadság, érvényesülésének feltétele a felekezeti jogegyenlőség, az állam és egyház szétválasztása, az egyházalapítás, a vallási, világnézeti meggyőződés megváltoztatásának szabadsága, a közhivatalok vallási meggyőződéstől független betölthetősége. Az egyházak végezhetnek közfeladatokat, de ezek nem tartoznak a vallásszabadság közvetlen körébe. Az államhatalom az egyházak ilyen tevékenységét demokratikus normák és érdekek alapján szabályozhatja, e körben indokolt az állam és az egyház együttműködése is, mert az egyházak közoktatási, szociális, egészségügyi tevékenységüket döntően az adófizetők pénzén végzik. Az ilyen egyházi tevékenység szabályozása nem tartozik közvetlenül a vallásszabadság körébe.

Az új egyházügyi törvény elfogadása előtti jogi állapot emiatt sem volt aggályoktól mentes, sőt súlyosan diszkriminatív elemeket tartalmazott. Arra ösztönzött vallási tevékenységet nem, vagy csak közvetve végző szervezeteket, hogy vallási tevékenység látszatát keltve szerezzenek a nem egyházi státuszban lévő szervezeteknél kedvezőbb feltételeket oktatási, szociális és karitatív tevékenységükhöz. Egyes vallási tevékenységek céljából létrejött intézmények esetén az oktatási, szociális, vagy karitatív tevékenység jóval túlhaladta alapvető egyházi, vallási tevékenységüket. Ennek az igazságtalan állapotnak létrehozásában és fenntartásában az előző kormányokat és a mögöttük álló politikai szervezeteket is súlyos felelősség terheli. A törvény elleni tiltakozás hitelességét a társadalom szemé ben növelné, ha a tiltakozók arról is állást foglalnának, hogy támogatják a civil szférát a korábbi törvényi rendelkezések alapján érő súlyos diszkrimináció felszámolását.

A vallásszabadság és a demokrácia ügyét jobban szolgálná, ha nem folyna lejárató kampány a törvény által elismert egyházak ellen, hiszen a törvényalkotó által elfogadott megoldást nem ők választották, sőt a parlamenti többség több egyház kritikája ellenére fogadta el a törvényt.

A Hit Gyülekezete, ahogy arra a levélírók is emlékezhetnek, a Kádárkorszak 80-as éveiben a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapvető hitigazságait az Állami Egyházügyi Hivatal általi betiltás ellenére is hirdette, tanította és vallotta. Szervezett közösségi formában is Istent tisztelte és dicsőítette, döntően így hallatta hangját a vallásszabadságot korlátozó pártállami rendszerrel szemben. A jövőben is ez képezi magatartása lényegét. A Hit Gyülekezetét a törvényjavaslatról folyó vitákban súlyos politikai támadások érték a parlament egyik pártja részéről. A felszólaló szélsőjobboldali politikusok közül többen rágalmaktól hemzsegő nyílt uszítást folytattak a Gyülekezettel szemben, és kétszer is név szerinti szavazást kértek az Országgyűléstől közösségünk működésének ellehetetlenítése érdekében. Az egyházunk jó hírnevét sértő, és a gyülekezeti tagok becsületébe gázoló mocskolódás nem váltott ki tiltakozást sem a most megszólaló egyházak, sem a tiltakozó közszereplők részéről. A Hit Gyülekezete jogi eszközökkel történő megsemmisítését célzó 1998–2000-es időszak akciói sem késztették őket szolidaritásuk kifejezésére. A Gyülekezet így saját tapasztalatából is tudja, hogy milyen veszélyekkel jár az egyházi státuszról való döntés politikai síkra terelése. Ezért is foglaltunk állást ellene.

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze Mészáros István László, a Hit Gyülekezete országos vezetőségének tagja Hack Péter, a Hit Gyülekezete diakónusa