Távozzanak!

Le kell mondania Szalai Annamáriának, a Médiatanács és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének. Vele együtt távoznia kell a Médiatanács többi tagjának: dr. Auer Jánosnak, dr. Kollarik Tamásnak, dr. Koltay Andrásnak és dr. Vass Ágnesnek.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése után a tisztesség szerint nem tehetnek mást. A bíróság kimondta, hogy Szalai Annamária elnök és a négy jogász végzettségű tag december végén olyan céget hozott ki győztesnek a 95,3-as frekvenciára, amelynek pályázati anyagát formai hiba miatt már a bírálati eljárás elején ki kellett volna zárni. Mégsem ezt tették.

Már február végén illett volna felajánlani távozásukat, amikor a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma a Klubrádió egy másik frekvenciáért folyó küzdelmében azt az elsőfokú ítéletet hozta, hogy a Médiatanácsnak vagy jogelődjének szerződést kellett volna kötnie a Klubrádióval, miután az 2010 tavaszán elnyerte a 92,9 megahertzes frekvenciára kiírt pályázatot. Akkor nem léptek le – de most, a második ügyben és ismét ellenük szóló jogerős ítélet után már nem tehetnek mást.

A kizárólag a Fidesz jelöltjeiből állóMédiatanács törvénytelen eljárásávalmeghazudtolta aminiszterelnököt is. Orbán Viktor amédia sokszínűségéért és a Klubrádióért aggódó Hillary Clintonnak válaszolva biztosította az amerikai külügyminisztert, hogy a pályázatot átláthatóan bonyolították le, a hatóság mindent elkövetett e fontos sajtóorgánum megőrzése érdekében. A bírósági ítélet ennek az ellenkezőjére világít rá.

A jogerős bírósági ítélet újra megerősíti a Népszabadság szerkesztőségének a lap 2011. január 3-i számában az Európai Unió összes hivatalos nyelvén jelzett álláspontját: az új médiaszabályozással Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. Azt állítottuk, hogy e törvények ellentétesek a magyar alkotmánnyal és az Európai Unió normáival. Azóta mindkét állítás bebizonyosodott. A Klubrádióval történtek is alátámasztják érveinket, hogy a médiatörvény minden hangzatos jelszava ellenére valójában a Fidesz–KDNP-kormány autoriter törekvéseit szolgálja, mivel megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, elhallgattatásának. Ahogy a Médiatanács mindent meg is tesz a kormányéval ellentétes véleményeket is sugárzó Klubrádió elhallgattatása érdekében. Ennek az önkénynek csak a bíróságok szabhatnak – és egyelőre szabnak is – gátat.

Az ítéletekből adódó következtetést levonva le kell mondania Szalai Annamáriának és a további négy tagnak. Távozzon e csonka kuratórium! Lemondásukkal lehetőség nyílna arra, hogy a magyar parlament módosítsa a médiatörvényt, és a demokrácia alapvető szabályai szerint minden parlamenti erő delegálhasson tagot a Médiatanácsba. Ez az egyik első lépés abba az irányba, hogy Magyarországon helyreálljon a sajtószabadság.

Csoportkép a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsáról a testület bemutatkozóján. Középen Szalai Annamária elnök, mellette Auer János (b), Kollarik Tamás (b2), Koltay András (j2) és Vass Ágnes (j), a médiatanács tagjai
Budapest, 2010. október 12. Csoportkép a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiatanácsáról a testület bemutatkozó sajtótájékoztatóján, a jogelőd Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) épületében. Középen Szalai Annamária elnök, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetője, mellette Auer János (b), Kollarik Tamás (b2), Koltay András (j2) és Vass Ágnes (j), a médiatanács tagjai. MTI Fotó: Illyés Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.