Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy néhány éve az Ország gyűlés lakásmaffia-bizottságot hozott létre, s bár az érintett hatóságok és civil szervezetek bevonásával hosszasan vizsgálódtak, a végrehajtókkal kapcsolatban még visszaélésre utaló gyanú sem merült fel. Ebben a szakmában egyébként egy banktisztviselőével összehasonlítható jövedelemre lehet szert tenni, ezt pedig az elnök szerint nem érdemes kockára tenni.

Azt viszont Krejniker nem cáfolta, hogy az árveréseken általában olyan emberek – akár hívhatják őket neppereknek is – vesznek részt, akik a megszerzett ingóság továbbadásából némi hasznot remélnek. „Maga átmenne a szomszédba, ha árvereznének?” – tette fel a kérdést, amit gyorsan meg is válaszolt: „ugye nem”. Bizonyos körök viszont valóban erre szakosodtak, de nincs ez másként a bécsi aukciósházban sem – hangsúlyozta.

Évente egyébként négyszázezer körüli végrehajtási eljárás folyik, és ezek hatvan százaléka százezer forintnál kisebb, zömében bliccelés vagy ki nem fizetett telefonszámla miatti követelés miatt indul. Az ügyek többségében pedig az adós fizet, illetve a tartozást letiltják a jövedelméből. Az elnök szerint azonban mindenki jobban jár, ha önként teljesít – akár a végrehajtó megjelenésének hatására is. De az adós még a foglalás után is próbálhat segíteni magán: vevőt hozhat az autójára vagy más ingóságaira, esetleg megállapodhat a hitelezővel, hogy milyen értékben fogadná el a javait.

Ha viszont valaki nem lép, elkerülhetetlen az árverés, az érintettek azonban Krejniker szerint ekkor sincsenek kiszolgáltatott helyzetben. A becsértékről ugyanis az adóst és a hitelezőt is tájékoztatni kell, és ha azzal nem értenek egyet, bírósághoz fordulhatnak – közölte az elnök. Az eljárást megtámadhatják akkor is, ha a licit során – amikor kötelező kép- és hangfelvételt készíteni – vélelmeznek valamilyen szabálytalanságot.

A legtöbb végrehajtási ügy szerencsére nem is jut el eddig: jelenleg nem egészen kétezer ingóárverés van folyamatban, és 865 gépkocsi vár értékesítésre, ezek közül 677-re az interneten lehet licitálni. Az elektronikus árverést amúgy éppen a végrehajtói kamara kezdeményezte, és Krejniker tájékoztatása szerint ennek a rendszernek a bevezetésével sikerült elérni, hogy az autók ne a kikiáltási ár 25 százalékán cseréljenek gazdát, ami a hagyományos árveréseken szinte általános volt. Az elektronikus licitekenmár általában a becsérték 80-120 százalékát sikerül elérni – egy-egy kocsira öt és húsz közötti ajánlat érkezik –, de változatlanul meghatározott kör vásárol ilyen módon.

A becsérték persze nem mindig reális, mert a végrehajtó gyakran úgy foglal le gépkocsikat, hogy azoknak csak a nyilvántartásokban szereplő adatait látja, mégis mondania kell egy árat. Ebben a helyzetben a kocsikról sokszor valóban nem tudnak részletesebb adatokkal szolgálni. A kamara úgy látja, ha minden autót át akarnának vizsgálni, annak óriási költségei lennének, s a kényszerértékesítésnél a feltételek egyébként is mások, mint a piacon. Krejniker szerint is van ennek bizonyos kockázata, mert vabankra senki nem akar autót venni. Ha mégis, akkor jóval a piaci ár alatt. Ráadásul a járművet gyakran magának a vevőnek kell elhoznia az adóstól, ami újabb veszélyekkel járhat. Ez megint csak magyarázat arra, hogy általában miért nem árverésen vesznek autót az emberek.

Az ingóságok közül a gépjármű az egyetlen kurrens árucikk. Az átlagos lakások átlagos bútorait és egyéb háztartási eszközeit, gépeit, a híradástechnikai eszközöket szinte lehetetlen értékesíteni. Ha ilyeneket kell lefoglalni, azzal Krejniker szerint a szerény érdeklődés és a nyomott árak miatt szinte mindenki rosszul jár – az adós, a hitelező és a végrehajtó egyaránt. 

Licit előtt