Szociális vállalkozások

A Kálvin János Presbiteri Missziót a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste (HMRKE-ME) alapította.

A Magyarországi Református Egyház mindkettő bejegyzését vitatta. A két egyház között valójában semmiféle kapcsolat nincs. A misszió első elnökét, a korábban református lelkészként tevékenykedő Császár Bíró Zoltánt egyházi fegyelmi eljárás nyomán megfosztották állásától. Az ügy előzménye, hogy Császár Bíró Zoltán Halásztelek református lelkészeként a helyi mezőgazdasági szakközépiskola, a későbbi Református Agrárium vezetőjeként állítólag megpróbálta összemosni az eklézsia és az iskola pénzügyeit, s végül tízmilliókkal nem tudott elszámolni. Ezt követően lett az Arany Alkony otthonokat átvevő misszió elnöke és a hálózat ügyvezető igazgatója, ahonnan később szintén távozni kényszerült.

A HMRKE-ME másik „szociális vállalkozása” az Alvinczi Péter Szeretetszolgálat, amely 2009-ben vette át a 20 000 idős embert ellátó házi segítségnyújtó rendszert a Megmentő Kht.-tól. A jelzőrendszeres szolgáltatás ötlete eredetileg a technikai háttérrel rendelkező HB Security Kft.-től ered, amely alig egy év alatt piacvezetővé vált. A jogszabályváltozások miatt azonban 2006-ban a Megmentő Kht.-nak adták át az üzletet. A közhasznú társaság több százmilliós állami támogatáshoz jutott, amelyből tellett szintén százmilliót meghaladó bérleti díjat fizetésére a jelzőkészülékeket birtokló HB Securitynek. Az azóta felszámolt cég három tulajdonosa a HBS korábbi ügyvezetője, Zelenák Péter, a Buda Cash Brókerház Zrt. vezérigazgatója, Tölgyesi Péter, illetve az azóta felszámolt BC-Invent Rt.

A következő gazdacserét szintén jogszabályváltozás motiválta, hiszen az egyházi fenntartók csaknem kétszer annyi támogatást kaphattak ugyanazon szolgáltatásért, mint a civil szolgáltatók. A Magyar Államkincstárnak azonban szemet szúrt a dolog és vizsgálatot indított.

– Létünk és szolgálatunk az Úristen kegyelméből, híveink elkötelezettségétől és áldozatos munkájától függ – jelenti ki kérdésünkre Erdős János, a misszió jelenlegi vezetője, aki gyülekezet családfáját egészen az 1576-os hercegszöllősi zsinatig vezeti vissza.

Hitéleti lehetőség a XV. kerületi otthonban
Hitéleti lehetőség a XV. kerületi otthonban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.