Orbán támad a jövő ellen

„Elmúltkétévezésről”, az Orbán-kormány kudarcainak felsorolásáról szólt nagyrészt a szocialisták évértékelője. A Dürer Rendezvényházban fideszes idézetekkel és narancsos installációkkal várták az érkezőket, „47 ezer forintból meg lehet élni”, a 60 milliárdos Puskás sta dionról szóló idézetek és egy kiállított Schmitt-doktorin keresztül juthattunk el a nézőtérig.

Az alaphangot Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő adta meg azzal, hogy Orbán Viktor megbukott és elszigetelődött Európában, antidemokratikus politikája miatt fényévekre eltávolodtunk az európai fősodortól, és félő, hogy végképp „kikuruckodjuk magunkat” a perifériára. Őt Bárány Balázs követte, aki arról vált ismertté, hogy vállalta, egy hónapig 47 ezer forintból fog élni. Eddigi tapasztalata szerint – most tart a 21. napnál – az összeg arra elegendő, hogy ne éhezzen. „Én kilenc nap múlva abbahagyhatom, de több millióan ezt nem tehetik meg.”

A főszereplő, Mesterházy Attila MSZP-elnök több mint félórás beszédet szentelt a kormány kudarcainak felsorolására. Azzal indított, hogy a Fidesz olyan sebességgel számolta fel a köztársaságot, mint ahogy a Kossuth tér öreg fáit irtották ki. Szerinte gyorsan kiderült a Fidesz kormányképtelensége, szociális érzéketlensége és gazdasági hozzá nem értése, ahogy az is, hogy „Orbán Viktor a múlt támadása a jövő ellen”. A Fidesznek sokan elhitték 2010-ben, hogy az elmúlt húsz év „viszontagságai” után nyugalmat, rendet teremt, hogy igazságosabb világ lesz, ahol a mindennapok élménye a gyarapodás. Hamar csalódni kellett, terelte át a szót Mesterházy a kudarclistára: a kormány ugyanis sem felelős, sem nemzeti, máskülönben nem rombolná, hanem védené az alkotmányos rendszert. –Felelős kormány nem kijátssza, hanem betartja a demokratikus szabályokat, nem viszi csődbe a gazdaságot, nem rekeszt ki milliókat a nemzetből, valamint nem fordítja maga ellen a fél világot. A „fülkeforradalomból” márpedig nem lett más, csak káosz, csőd és rombolás – az embereknek meg a csalódás – mondta a pártelnök, hozzátéve: az emberek többsége másfél év után már nem bízik a kormányban, „Magyarország kétharmadának elege van az Orbán-rendszerből”.

Mesterházy a továbbiakban részterületenként ecsetelte a kudarchalmozás menetét, hogyan tetézték, ahelyett hogy megoldották volna a gazdaság, az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás bajait. Felmérhetetlen károkat okozott a kormány, a gazdaságot csőd fenyegeti, nőtt az államadósság, nincs érdemi növekedés, a befektetők messzire elkerülik az országot – sorolta. Adócsökkentés helyett brutális adóemelés jött, már most is 470 ezer a regisztrált munkanélküliek száma, a beígért egymillió új munkahely pedig sehol. Rohamosan épül le az egészségügyi ellátórendszer, a nyugdíjrendszerben is teljes a bizonytalanság. Kitért még a négymillió létminimum alatt élőre, de az éhező gyerekekre is, konstatálva, hogy a kormány politikája nem szegénységellenes, hanem szegényellenes. Az oktatásban káosz van, leépítés, pénzkivonás, elvették a választás szabadságát a diákok elől, elvágják a továbbtanuláshoz vezető utat, a felsőoktatási férőhelyek csökkentésével pedig a világ legcinikusabb tandíj-rendszerét vezetik be.

– Orbánék az alkotmányos rendszert is letartolták – mondta Mesterházy. Itt is végigvette a listát az egypárti alkotmánytól a pártkatonák kinevezésén át a közmédia vagy a jegybank einstandolásáig. Pedig Európa figyelmeztetett – tért át a külpolitikára –, hol a határ demokrácia és a diktatúra között, de Orbán nem értett ebből semmit, sőt ámokfutásba kezdett, nekirontottmindenkinek. Akkora ütéseket kapott Orbán Brüsszelben, tette hozzá, hogy idáig hallatszott, „és ezek nem kokik és sallerok voltak, hanem kemény balcsapottak és jobbhorgok”. Ezeket az ütéseket Orbán személyesen kapta, nem Magyarország. A nyugati demokráciák ugyanis nem támadják, hanem védik Magyarországot – sajnálatosan éppen a miniszterelnökétől.

Mivel Mesterházy bevallottan nem bízik benne, hogy Orbán jó útra tér, ezért a jövőt sem festette túl rózsaszínűnek. Szerinte további súlyos megszorítások jönnek, „nagyon-nagyon sok embernek fog nagyon fájni”. Végezetül kifejezte meggyőződését, hogy a Fidesz el fog tűnni a hatalomból, ők, a szocialisták pedig 2014-re elég erősek lesznek a kormány leváltására és felkészültek a kormányzásra. Már most, május elsején meghirdetik elképzeléseiket az ország rendbetételére.

Az MSZP elnöke szerint további súlyos megszorítások jönnek, nagyon-nagyon sok embernek fog nagyon fájni
Az MSZP elnöke szerint további súlyos megszorítások jönnek, nagyon-nagyon sok embernek fog nagyon fájni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.