Tóthné Döme Mária, a Maros Táncegyüttes vezetője szerint ennek az az oka, hogy ők eddig inkább a Kárpát-medencei magyarlakta területek tán caival foglalkoztak, vagy távolabbi népek – lengyelek, franciák portugálok –tánckultúrájával ismerkedtek. Most mind a zsombolyaiak, mind a nagyszentmiklósiak a saját helyi táncaikat hozták az együttműködésbe: román, szerb és sváb táncokat.

– Meghívtak bennünket, mi visszahívtuk őket – mondja Tóthné Döme Mária. – Nagyon tisztességes, szép vendéglátás volt. Külön jó, hogy a résztvevők arra is támogatást kaptak, hogy a ruhatárukat gazdagítsák. Mi például sárközi viseletet tudtunk venni, kiegészítettük a kalotaszegi ruhatárunkat, bővítettük a mezőségit. A fiúk székely harisnyát kaptak, a lányok csizmát – összesen 2 millió forint értékben.

A Maros Táncegyüttes vezetője szerint nem elfogultság, hogy a magyar táncok a legszebbek. Rengeteg az improvizatív elem, az egyéni mozdulatsor. A csoport lebomlik párokra, egyénekre, és ha kell, mindenki mást táncol egy adott pillanatban. A magyar tánckultúrát megmentették a Bartók és Kodály népzenei kutatómunkáját követő táncgyűjtők. Olyan gazdag anyag gyűlt össze, hogy semmit sem kell hozzátenni, csak megtanulni.

– Aki elkezd néptáncra járni, az egyre jobban mozog, egyre szebben énekel. Megtanulja a saját változó helyét, szerepét a közösségben.Megtanul a térben mozogni, igazodni másokhoz. Megtanul kiállni az emberek elé – ez az életben is nagyon fontos.

Látszik, hogy Nagyszentmiklóson, Zsombolyán újra egyre népszerűbb a néptánc. A táncaik azonban lényegesen egyszerűbbek a magyarnál. A románok beállnak párba, kicsit forgatják a lányokat. A szerbeknél egyedül a vezető mutat figurákat, a többiek csak járják a körtánc lépéseit. Igaz, a szlávoknál, ha megszólal a zene, mindenki elkezd mozogni. Nálunk meg úgy van, hogy aki tanulta, az táncol, a többimeg csak ül, és nézi.

– Ha nem lesz pénz, nem lesz folytatás! Mi, együttesvezetők, táncosok önmagunkban nem tudjuk fenntartani ezt a szépen beindult együttműködést. Pedig nagyon jól összebarátkoztunk a projekt idején – mondja Tóthné Döme Mária. – A tánccsoportoknak utazniuk kell. A vendég fizeti a buszköltséget, a meghívó a szállást, étkezést. Régebben az otthon lévő táncos gyerek családja befogadta a vendéget – ma olyan sok a munkanélküli, szegény család, hogy eztmár nem lehet tőlük elvárni.