Ha letérünk az autópályáról, s bevágunk a földúton az akácosba, egy dombot találunk, ez korábban homokbánya volt, odahordták a „téeszvilágban” a vegyszereket. Amikor az újabb homokbányát nyitották, a sok-sok szemetet egyszerűen betemették. Ez volt az az információ, ami miatt Ócsára, pontosabban a devizahitelesek „megmentését” célzó lakópark közvetlen szomszédságába látogattunk.

Szétdobált flakonok, műanyag zsákok és építési törmelék – ezt lehet most látni a lakópark helyén FOTÓ: MÓRICZ SIMON

Nos, nem akármilyen állapotok vannak errefelé. A 241 hektáros alsópakonyi rét szélén annyi a szemét, hogy nézni is terhes. A vidék annyira elhanyagolt és koszvadt, hogy kész öngyilkosság lenne külföldi kamerákat ideengedni, mert ha elkezdődik az építkezés, sok tévétársaság nyilván ideküldi tudósítóit. Szétdobált flakonok, sárga és kék színű műanyag zsákok mindenfelé, építési törmelék és autógumi az erdőben és a réten – ezt lehet most látni.

A talaj hamar fölszikkadt, a homok gyorsan benyelte a telet. Autóval is könnyű bejutni a kiserdőbe. Ez a déli széle annak a táblának, amelyből a 80 darab, egyenként nagyjából ezer négyzetméteres telket kihasítják. S megépülnek – a tervek szerint – augusztusra a nyolchektáros darabon azok a családi házak, melyek mellé jókora kerteket hagynak. A cél, hogy akit idefúj a szél, nyugodtan gazdálkodhasson.

Nagy László, a Duna–Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre megnyugtat: a régi homokbánya ügyében senki nem kereste meg, de a mendemonda, hogy itt vegyszert borigattak volna ki a téeszvilágban, szerinte kizárt.

– Ha ez történt volna, arról a környezetvédelmi hatóságnak tudnia kellene – mondta Nagy László, és hozzátette: lopott autók roncsait és más eldobált holmit viszont találtak ott évekkel ezelőtt. De aztán a régi bányát betemették, mielőtt újat nyitottak volna.

Nagy halom szemétkupac mellett beszélgetünk két helybéli atyafival. Elmondják, nemcsak itt, Alsópakonyban, de a környékben is rengeteg az út menti szemét. (Nagy úr is említette, hogy a hét végén négyszáz zsákkal szedtek össze, ami persze meg se látszik. – A szerk.) A „kedves ismeretlenek” a kocsi csomagtartójában szállítják ide a kommunális szemetet, s elárasztják ásványvizes flakonokkal, teletömött nejlonzsákokkal a vidéket. A szélnek csak annyi dolga marad, hogy a kék-sárga zacskódarabokat fölkergesse az akácfák tetejére.

– Amikor kizöldül a környék, mindjárt más a helyzet – mondják a helyiek. És sejtetni engedik, hogy nyáron már nem ennyire harsány a szemét látványa.

Az út menti illegális szemét Alsónémedi határában kezd föltünedezni.

Eltart Ócsáig, aztán pedig Ócsától az M5-ös autópályáig. Az Alsópakony és Üllő közti 8 kilométeres út dugig van kiborogatott háztartási szeméttel. És olyan óriási teherautó- és traktorgumikkal, amelyek megsemmisítéséért – állítólag – öt eurót fizetnek Németországban.

No de hogy? Nem nagyon tartjuk életszerűnek, hogy valaki úgy hozza be a szemetet Magyarországra, hogy pont az alsópakonyi akácerdő legyen a végcélja. Miközben az, hogy valaki lehajt az autópályáról, s lelöki az erdőbe az autógumit, elképzelhető. Mégis gyanús, hogy a Budapest–Kecskemét közötti pályaszakasz utasai erre a lehajtóra specializálnák magukat.

Sokkal aggályosabb az – a jelek szerint az ideköltöző devizahitel-adósoknak ezzel is meg kell küzdeniük –, hogy a sztráda és Üllő között, olykor közvetlenül a kiborított szemétkupacok előtt lányok illegetik magukat: pénzért. Nem egy, s nem két lányról van szó: dugig van velük az út. Ezt itt nagyipari méretekben űzik. Hatósági háttérnek is lennie kell hozzá.

– Hozzánk is betörnek a modern dolgok – említi a devizahiteles földterület szomszédságában egy alsópakonyi férfi. – Nem csak kurvák lepték el a vidéket, újabban ingatlanadót is kivetettek ránk. Csak tudnám, mit adnak érte cserébe.

Az alsópakonyi telkeket úgy jelölték ki, hogy a szemben lévő majorsági épületek felújítása szóba se került. Legalább 50-60 család él itt eléggé nagyfokú nyomorban. Ha Ócsára kell menniük, az nagyjából ugyanannyi (8 kilométer), mint ha Üllő felé vennék az irányt. Ritkás a buszjárat, nincs gáz, sok a baj a vízszolgáltatással.

A hajdani majorsági épületekbe a háború előtt az akkori tulajdonos, „a gróf” költöztette a cselédeket. A leszármazottak a Felsőbabádi Állami Gazdaságban találtak munkát, s lettek később – szerencsés esetben – a részvénytársasággá alakuló gazdaság alattvalói. A parányi cselédlakásokat a cégtől vették meg, sokan ma is fizetik a törlesztőrészletet. Rendes, jó szándékú emberek laknak itt, akik úgy rekedtek kívül a világon, hogy a lábuk előtt suhan el az autósztráda. De nincs pénzük arra, hogy furikázzanak.

– A cselédsorsból tartunk a cselédsorsba – nyugtázza egyikük, s legyint arra, hogy van-e vegyszerhulladék a „devizás” lakópark szomszédságában. – Ez legyen a legkevesebb bajunk. Aki idejön, nem ezt fogja nézni. Én viszont megnézem, mit, hogyan fognak termelni. Itt, ahol mostanában már senki se termelt semmit.

A tábla, ahová az első nyolcvan fecskét telepítik, jelenleg érintetlen, valóban igaz: évek óta nem művelik. Azelőtt szőlő kapaszkodott a futóhomokba, de a kollektív évtizedekben beszántották, s először herét meg lucernát kaszáltak rajta, később bevetették energianövénnyel. S vitték eltüzelni az erőműbe a pakonyi bálákat.

– Hogy miért nem a mi meglévő majorsági részünk érdekelte őket, megértjük – nyugtázza a középkorú pakonyi férfi. – Az új részt évekkel ezelőtt szeméttelepnek nézte ki az A.S.A., de az ócsaiak leszavazták (a regionális hulladékhasznosító Gyálon épített telepet – a szerk.). A lakóparkot jobban eltűrik. Igaz, nem az ócsaiak fognak a beköltözőkkel élni, hanem mi. Ami nem lesz gond, nyolcvan szegény emberrel több lesz Alsópakonyban. Mindenki csóró lesz. Könnyen meg fogjuk érteni egymást.