Szemben a fekete sereggel

Hat, börtönben töltött év után már az ügyészség szerint is önvédelemből lőtt zsarolóira Szántai Attila.

Szántai Attila sashalmi panziótulajdonos kedden pontban 11 éve és két hónapja állt már büntetőeljárás hatálya alatt több emberen elkövetett emberölés kísérletének vádjával. Abban a reményben állt a Fővárosi Ítélőtábla Lassó Gábor vezette tanácsa elé, hogy ez lesz az utolsó nap, amit vádlottként kell eltöltenie. Tévedett. A bíróság meghallgatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselőjét, aki az eredetileg a Fővárosi Főügyészség által írt fellebbezésben foglaltak nagy részét visszavonta, és indítványozta, hogy a bíróság jogos védelem címén mentse fel Szántait, amivel a vádlott ügyvédje maximálisan egyetértett. A bíróság mindenkit kiküldött a teremből, majd alig ötperces tanácskozás után meghozta a döntést: az ítélethirdetést huszadikáig elnapolta. Hogy miért? No comment. Úgy tűnik, ez nem tartozik sem a jogkereső felekre, sem a sajtóra, sem a hallgatóságra. Senkire.

Szántai Attila 6 év, 9 hónapot ült ártatlanul
Szántai Attilát 13 év fegyházra ítélték, 6 év és 9 hónapot le is ült, amikor büntetését félbeszakították

A rövid tárgyalás alatt is könnyeivel küszködő panziótulajdonos arcán a félelem félreérthetetlen jelével vonult ki a teremből. Láthatóan nem értette, miért nem döntött a bíróság.

A Fővárosi Ítélőtábla kollégiumvezető és szóvivő bírája, Czine Ágnes szerint nincs ebben semmi rendkívüli: a törvény lehetővé teszi az ítélethirdetés elnapolását, valószínűleg a bíróság alaposan meg kívánja indokolni a döntését. Lesz mit.

Szántai Attilát még 2004 decemberében ítélték jogerősen 13 év fegyházbüntetésre, amiért engedéllyel tartott pisztolyával megölte Vajda Józsefet, és súlyosan megsebesítette annak társát, Szűcs Attilát. Szántai kezdettől azt mondta, hogy zsarolták, fenyegették, zaklatták panziója vendégeit, megrongálták az ott parkoló autókat, végül 2001 januárjának egyik éjszakáján a panziójához közeli rossz hírű szórakozóhelyen leütötték és kirabolták. Egy szál alsóban menekült haza, fogvatartói azonban hazáig követték, betörtek a panzióba, éppen csak be tudott menekülni előlük abba a helyiségbe, ahol a pisztolyát tartotta.

Az első perben a bíróság még elfogadta a vádhatóság azon álláspontját, miszerint Vajda és Szűcs csak azért követték hazáig Szántait, mert vissza akarták adni a ruháit. Miután Szántai nem állt meg, és nem is engedte be őket a panzióba, elindultak vissza – ekkor támadt rájuk Szántai a fegyverével. A Fővárosi Bíróság és az ítélőtábla akkor eljáró tanácsa is életszerűnek találta, hogy Szántai részegen ledobálta a ruháit, és hazamenekült, noha senki nem bántotta. A két sértett csak azért ment utána, hogy a ruháit visszaadja. Nem zavarta a bíróságokat az a tény, hogy a ruhákat a helyszínen nem találták meg. A döntés világos volt: Szántait nem bántotta és nem fenyegette meg a két sértett, annyira legalábbis bizonyosan nem, hogy fegyverrel kellett volna védekeznie. Tehát a pisztolyt bosszúból, megtorlásként vette elő.

Szántait 13 év fegyházra ítélték, amiből hat év és 9 hónapot le is ült, amikor büntetését félbeszakították és perújítást rendeltek az ügyében. Kiderült, hogy az ő perével párhuzamosan egy másik bíróság egy másik eljárásban zsarolásért és rablásért (mások mellett Szántai megzsarolásáért és kirablásáért) elítélte Szűcsöt és másokat is, egy harmadikban pedig elmarasztalták azt a rendőrt, aki Szántait Szűcsék védelmébe ajánlotta. Kiderült továbbá, hogy Szűcs és Vajda a „fekete sereg” néven elhíresült fegyveres bűnszervezet „katonái” voltak, akiktől éppenséggel okkal-joggal félhetett Szántai, aki nem akkor lőtt rá támadóira, amikor azok már elsétáltak volna, hanem amikor az életére törtek.

Az új eljárásban „e két másik per” jogerős ítéleteinek fényében a bíró felülvizsgálta a korábbi ítéletet és arra a következtetésre jutott, hogy Szántait tényleg zsarolták, fenyegették és bántalmazták, támadói fizikai erőfölénye pedig akkora volt, hogy velük szemben a fegyveres önvédelem legalábbis indokolható.

Ma már az ügyészség is úgy látja, hogy a „fekete sereg” tagjaival szembekerülve Szántai joggal érezhette veszélyben az életét, s amikor megtámadták, jogosan használta fegyverét. Itt tartottunk hétfőn. És egy tapodtat sem jutott tovább az ügy kedden, noha Szántai és védője az ügyészi indítvány fényében döntést vár a táblától. Persze mondhatják: ha Szántai ennyi időt már kibírt vádlottként, két hetet még csak kibír valahogy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.