Zsákutca, pedagógiai öngól az új Nat
– Mi a véleménye az új Nemzeti alaptantervről?
– Ez a Nat illeszkedik a kormány erőteljes központi törekvéseihez, és szembemegy a korábbiak törekvéseivel. Az alaptantervnek ugyanis, ha úgy tetszik, egyfajta evolúciója van, amelynek a kezdete az 1985-ös, az iskolák önállóságát kimondó úgynevezett autonómiatörvény. Ezzel az önállósággal nagyon sok iskola élt, amelyek már az 1970-es évektől maguk bontották föl az addigi szürke, központosított rendszert. A 2012-es Nat, amely a köznevelési törvénnyel teljesedik ki, visszatér a központosító-utasító tantervek végrehajtásához, mivel egy nagyon részletes tananyagstruktúrát jelenít meg 90 százalékban, tízszázalékos mozgástérrel. Ezzel a lépéssel pedig drasztikusan korlátozza a pedagógia szabadságát, amely akár a magyar pedagógiai innováció halálát is okozhatja.
– Ez szembemegy a nemzetközi folyamatokkal.
– Igen, az autonómia mindenütt erősödik, mert rájöttek, hogy csak helyben tudják az iskolavezetők a tantestülettel és a diákokkal, a szülőkkel megvitatva döntéseiket meghozni. Dönthetnek tantárgyakról, az időkeret felhasználásáról, továbbképzésekről. Nem kell mondanom, hogy komoly társadalmi és pedagógiai bizalom van e szabadság mögött, amely a hazai közéletből most fájdalmasan hiányzik.
– A műveltségi területek felépítése és szerkezete ugyanakkor a korábbi Natokkal összevetve változatlannak tűnik.
– Az új Nat tíz műveltségi területet tartalmaz. A felületes olvasó azt mondhatja, hogy a korábbiakhoz képest csak két műveltségi terület elnevezése változott meg. Csakhogy a baj az, hogy a kötelező erkölcstan tantárgy tervezett bevezetésével már nem tíz műveltségi területből rendezi el az iskola saját tantárgystruktúráját, mivel megjelenik egy kötelező tantárgy is. A Nat evolúciójának történetében erre eddig nem volt példa. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy megjelenik a mindennapos testnevelés is. Félreértés ne essék, nem az erkölcstannal vagy a testneveléssel van gond, hanem azzal, hogy így máris szűkül az a tízszázalékos mozgástér, amelyre hivatkoznak. Az uniós államok szabályozása e tekintetben rugalmas: Hollandiában például egy adott iskolai tanévre megkapja az intézmény azt az összóraszámot, amit felhasználhat. Hogy miképpen használja fel, az a helyi igényeken és a lokális pedagógiai döntéseken múlik. Egy másik példa Svédországé – ott nem egy adott évre határozzák meg az összóraszámot, hanem egy képzési szakaszra, tantárgyanként. Mindkét példa szöges ellentétben áll azzal, hogy kötelező jellegűvé tegyenek bármit is.
– Milyen műveltségkép jön át a Natból?
– Közműveltségi tartalmakról beszélnek, ami valójában ismeretközpontú, olyan mértékben részletezett, ami lehetetlenné teszi, hogy azt a gyakorlatban meg lehessen tanítani. Nyilván minden területen működik a tantárgyi egoizmus. Ez a fajta szakmai önzés természetes dolog. Figyeljük majd meg, milyen módosító indítványok érkeznek majd a Nathoz a különböző szervezetektől, hogy legyen benne solymászat, az ősi magyarok íjászata, a tűzoltóság története, a logisztika, és még sorolhatnám. Pontosan azok az országok esnek ebbe a hibába, amelyek visszatérnek egy részletes előíró, tananyagközpontú tantervi filozófiához. Egy sokszínű, plurális iskolarendszerben nem lehet a közműveltségi tartalmat ilyen mértékben meghatározni. Ennél nagyobb baj, hogy ez a „műveltség” privilégiummá is válik. Megkockáztatom, a diákok nagy része ki lesz zárva a közműveltségből. A szakiskolások például mindenképpen. Esélyük sem lesz tovább tanulni.
– Mert kevesebb közismereti órájuk van?
– Igen, és ez rögtön meg is kérdőjelezi az eredeti filozófiát, amely szerint az alaptantervnek egységes alapműveltséget kell biztosítania minden magyar iskolás számára.
– A pedagógusok nagy részének örömteli esemény, hogy végre megmondják nekik felülről, mit kell tanítaniuk.
– Sokan hálásak ezért, ezt ismerjük, a korábbi tanterv-utasításos logika is rájuk épült.
– Ehhez illeszkedik a tankönyvpiac átalakítása is, a kormány szerint túl sok volt a tankönyv.
– A diákok részéről egyértelmű célkitűzés, hogy az iskolában tanultakat használni is tudják, hiszen csak így lesznek képesek majd boldogulni a munkában, az életben. Ettől lesznek műveltebbek. Ezzel szembemegy az új Nat, amely a figyelmet, a memóriát teszi lényeges elemmé a tanulás folyamatában. Ilyet olvasni benne például, hogy „a közműveltség átadása”. Nos, a közműveltséget lehetetlen átadni az információrobbanás korában. Nem csupán az iskolában dőlnek el a „nagy dolgok”, bár tudom, ez riasztó hír lehet egyes pedagógusok számára. De ne feledjük, a digitális nemzedékből már az Y meg Z generációs diákok is köztünk élnek. Az ő információ- és képfeldolgozó képességük a miénknél gyorsabb, olyan kódrendszerek vannak a fejükben, amelyekkel hihetetlenül gyorsan tanulnak és reagálnak. Ott vannak a Facebookon, a Twitteren. Az új Nat erről mintha tudomást sem venne.
– A kormány azt mondja, a túlzott decentralizáltság egyenetlen színvonalúvá tette a rendszert, a központi irányítást a minőség követelménye diktálja.
– A gazdaság üzenete: olcsó, képzetlen munkaerő kell. Márpedig ez gazdaságvezérelt oktatás, amelyben a diák alattvaló, a pedagógus betanított munkás. Nem gondolkodnak sem kritikusan, sem logikusan, sem kreatívan. Ezt a régi szakfelügyeleti rendszerrel ellenőrzik majd. De ez nem erősíti a gazdaság versenyképességét, viszont megbontja a társadalmi működést. Hogy ezt mikor érzik meg az igazgatók és a pedagógusok? Szerintem egy részük már akkor is érezte, amikor nem volt miből választani. A lódenkabát és a micisapka is lehet praktikus viselet, de mi van akkor, ha nem jó a méret?
– Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár viszont konszenzusról beszél. Mi lesz, ha életbe lép az új Nemzeti alaptanterv?
– Csend és félelem az egyik forgatókönyv szerint. De az osztályterem csöndje nem pedagógia. A másik forgatókönyv a hatvanas évekből származó tapasztalatokból indul ki: lesz egy központi tantervi akarat, ahogy akkor is volt, de annak nem lesz köze ahhoz, ami az iskolákban történik. Mást fognak csinálni a pedagógusok, mint amit a deklarált tanterv diktál. Van egy harmadik forgatókönyv is. Felnőtt egy új generáció ebben a szakmában: pedagógusok, tantervfejlesztők, iskolavezetők, értékelési szakemberek, akik pontosan tudják, milyen irányba mozog az iskolaügy és a neveléstudomány. Elérte már a kritikus tömeget a számuk, és nem fogják ezt a Natot végrehajtani. Nem azért, mert passzív rezisztenciába vonulnak vagy obstruálnak, hanem azért, mert a XXI. század iskolájának ajtajait már nem lehet magunkra zárni. Ez nem működik, mert zsákutca, pedagógiai öngól.
