Enyhülhet a tervezett drogszigor

„Mindkét alkaron húsig hatoló bőrhiány” – egy részlet abból a boncolási jegyzőkönyvből, amelynek részletei megtekinthetők a Mondj nemet a drogra! című nemrég nyílt drogprevenciós vándorkiállításon. A rendőrség és a rákosmenti önkormányzat közös szervezésében létrejött tárlattal a fiatalokat szeretnék meggyőzni arról, hogy ne próbálják ki a kábítószereket.

A Mondj nemet a drogra! című kiállítás a fiatalokat szeretné meggyőzni
A Mondj nemet a drogra! című kiállítás a fiatalokat szeretné meggyőzni

– Pestisként terjed a drog a fiatalok között – mondta Fülöp Valter ezredes, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese, hozzátéve, hogy a munkájuk néha olyan kilátástalannak tűnik, mintha vödörrel mernék a tengert. Szerinte akkor lesz kevesebb díler, ha kevesebb fogyasztó lesz, ezért van szükség az ehhez hasonló eseményekre.

Zacher Gábor toxikológus felhívta a szülők figyelmét: attól, hogy a 16 éves gyerekük kipróbál valamilyen szert, még nem lesz belőle „rohadt kis drogos”. Egyszerűen arról van szó, hogy a mai fiatalok sokkal szélesebb palettáról választhatnak, mint szüleik kamaszként. Emlékeztetett, hogy Magyarországon évente 45 millió alkalommal használnak drogot, de csak minden egymilliomodik használatra jut egy haláleset, és csak körülbelül ötezer rendőrségi eljárás indul. Szerinte éppen ezért nem érdemes azzal ijesztgetni a fiatalokat, hogy meghalnak vagy börtönbe kerülnek, elég lenne annyit mondani, hogy a szer megváltoztatja őket. Zacher Gábor szerint ma a dizájnerdrogok megjelenésével „engedély nélküli emberkísérlet” zajlik, ahol a dílerek kérdezgetik a vevőket, hogy mit tapasztaltak a használat során, mert ők sincsenek tisztában azzal, hogy mit árulnak. – Ezekhez képest a klasszikus szerek még akár szerethetők is – tette hozzá.

Éppen ezért különös, hogy a kiállítás anyagából a mostanság legnépszerűbb szerek, az úgynevezett dizájnerdrogok (olyan szerek, amelyek nincsenek a tiltólistán, és mire rákerülnek, már újabbakat fejlesztenek ki) és az elmúlt hónapokban több halálesetet is okozó Gina (GHB) nevű szer ismertetése maradt ki.

Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályvezetője szerint a dizájnerdrogok olyan gyorsan változnak, hogy „ha most ide kitettek volna egy szert, az két hét múlva már nem lenne releváns információ”. A gyors terjedésnek a kormány az úgynevezett C lista (az új pszichoaktív anyagok jegyzéke, amely a konkrét tudatmódosító szerek mellett az alapvegyületeket is tartalmazza) megjelenésével szeretne gátat szabni, Téglásy szerint ez majd lelassítja a folyamatot annyira, hogy utolérhessék a laboratóriumokat. (A kormány a rendelettervezetet elfogadta, de a hivatalos közzététellel meg kell várni az Európai Bizottság visszajelzését.)

– Önmagában a szigorítás nem lehet hatékony, ahogy csak a prevenció sem, ha mellette a zéró toleranciát nem próbálnánk érvényesíteni –mondta az új büntető törvénykönyv nemrég nyilvánosságra hozott tervezetéről, amely szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés járna annak, aki például egy házibuliban kábítószert kínál. Elterelésre (vagyis a büntetés helyett orvosi kezelésre) két éven belül csak egyszer lesz lehetőség. A tervezet szerint, ha valaki elmondja a hatóságnak, hogy a drogot kitől vette, akkor a büntetése korlátlanul enyhíthető.

Téglásy Kristóf ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg is zajlanak az egyeztetések a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal és szakmai szervezetekkel, a tervezet szövege változhat. Nem gondolja, hogy a szigorítás túlzó lenne. Az elterelés korlátozása például szerinte nem az egyszeri használókat bünteti, hanem azokat, akik valójában terjesztők, de „évente akár 10-14-szer is élnek az eltereléssel, így kibújva a felelősség alól”.

Ami azt a sokat emlegetett szituációt illeti, amikor valaki átad egy füves cigit a barátjának egy buliban, közölte, hogy még folynak a tárgyalások. – Tettünk javaslatokat, hogy az egyszeri fogyasztás ne legyen annyira szigorúan büntetve, ahogy a tervezetben áll. A büntetési tételek nagysága is egyeztetés tárgya, de van fogadókészség az igazságügyi tárcánál – magyarázta. Ezt erősíti a Társaság a Szabadságjogokért beszámolója a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (a kormány drogügyi tanácsadó szerve) szerdai üléséről. E szerint az igazságügyi tárca nyitott arra, hogy bizonyos pontokon enyhítsen a szigorú büntetési tételeken, még ha nem is olyan mértékben, ahogy a szakmai szervezetek szeretnék.

Azt is bejelentették, hogy a kormány mégsem terjeszti az Országgyűlés elé az új drogstratégiáról szóló javaslatot márciusban, mert egy új döntés értelmében az összes nemzeti stratégiát azonos kritériumok mentén és formátumban kell elkészíteni. A sokat vitatott szöveget újra átírják és egyeztetik. A TASZ emlékeztet: gyakorlatilag már két éve nincs működő drogstratégia Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.