'Ángyánt kilőtték, az őt támogatók elmehetnek napszámosnak'

Semmi jele annak, hogy a kormány vidékpolitikájában paradigmaváltás következett volna be – jelentette ki pénteken Lakiteleken a gazdafórumon V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A zömmel idősebb, egykori kisgazdákból álló hallgatóság hangulatát láthatólag beárnyékolta a parlamenti államtitkári posztjáról lemondott Ángyán József hiánya. Ő korábban állandó előadója volt ezeknek a fórumoknak, amelyeket némelyek úgy emlegettek: az Ángyán-tanszék.

„A magyar földet akkor lehet megóvni, ha az emberek meg tudnak élni rajta”
„A magyar földet akkor lehet megóvni, ha az emberek meg tudnak élni rajta”

– Ángyán József a Fidesz érdekében kampányolt, jelentős szerepe van abban, hogy meglett a kétharmados többség. Ángyánt „kilőtték”, két év múlva az őt támogató kisbirtokosok is elmehetnek napszámosnak a nagybirtokra, ha kellenek – mondta az egyik elkeseredett felszólaló. V. Németh Zsolt szerint azonban a kormány fölvállalja Ángyán koncepcióját. A vidékfejlesztési államtitkár szerint mindenki azt az elemet ragadta ki, amely nem is volt igaz, hogy a nagybirtokokat már holnap föl akarják darabolni. Holott a nemzeti vidékstratégia legutolsó számai szerint is mindössze arról volt szó, hogy 52 százalékról 60 százalékra akarják emelni a kisbirtok részarányát a birtokszerkezeten belül. E vidékstratégia egyébként 2020-ig határozza meg a folyamatokat.

Ha a magyar szántóföldeken végignéz az ember, ma mindössze négyféle növényt lát: búzát, kukoricát, napraforgót és repcét. Ez a monokultúrás növénytermesztés az állattenyésztés elsorvadásával együtt fenntarthatatlan – jelentette ki az államtitkár. A kormány kitart amellett, hogy a monokultúrás termesztést környezet- és tájgazdálkodás váltsa. Erre az Európai Unió formálódó új közös agrárpolitikája is rákényszeríti a tagországokat. V. Németh Zsolt kiemelte: a fő törésvonal nem feltétlenül a kisbirtok és a nagybirtok között húzódik. Sokan vannak a földéhes kisbirtokosok között, akik az oligarchákhoz hasonlóan maguk is monokultúrás termelést akarnának, csak nagyobb területen, mint eddig. A föld körül kiéleződött vitát befolyásolja az, hogy 2014 májusában lejár a külföldiek meghosszabbított földvásárlási moratóriuma.

– Akkor hiába írta az óriásplakátjaira a Fidesz a kampányban, hogy a magyar föld nem eladó, 2014-ben mégis megnyitják a bankok, a karvalytőke, a spekulánsok előtt a magyar földpiacot? – kérdezte egy felszólaló. – Vagy feloldjuk a moratóriumot, vagy kilépünk az Európai Unióból – válaszolta neki V. Németh Zsolt. Hozzátette: azt a dán és osztrák szabályozást, amely teljesíthetetlen feltételeket írt elő a külföldi földvásárlóknak, megsemmisíttette az Európai Bizottság, így mi hasonlókat már nem is vezethetünk be. Jelenleg a rég elfogadott, a saját gazdatársadalmát sikeresen védelmező francia szabályozás elemeit tanulmányozzák.

V. Németh Zsolt röviden ismertette a Darányi Ignác-tervet, amely a nemzeti vidékstratégia egyfajta végrehajtási utasításának tekinthető. Megváltozott az a korábbi helyzet, amelyben a vidék funkciója az volt, hogy megtermelte a városnak az élelmet. Az a funkció elbizonytalanodott, az élelem beszerezhető máshonnan is – új funkció pedig nem jött létre. A falu nem egyenlő a mezőgazdasággal, de megélhetésének gerincét a mezőgazdaságnak kell adnia. A kormány vidékpolitikájának legfőbb prioritása rövid távon változatlanul a családi gazdaságok segítése. Ez azonban csak akkor működőképes, ha ezek a gazdaságok hajlandók szövetkezni egymással. Húsz évvel a rendszerváltozás után elég gyenge érv, hogy azért nem szövetkezem senkivel, mert az öregapámat a kommunisták gumibottal verték be a kolhozba – fogalmazott az államtitkár.

V. Németh Zsolt kijelentette: a magyar földet akkor lehet megóvni, ha a magyar emberek meg tudnak élni rajta. A hazai terméknek nem muszáj olcsóbbnak lennie, mint a tömegárunak – de akkor nyilvánvalóan jobbnak kell lennie. Egyszerűsítik a szabályokat: adminisztratív eszközökkel és pénzügyi támogatással is segítik az élelmiszer feldolgozását, például az eurokonform vágópontok létesítését, kisebb tejfeldolgozó üzemek létesítését. A magyar vidékstratégiát azonban nem lehet önmagában érvényesíteni – össze kell egyeztetni a kormányprogrammal és a megszorításokat tartalmazó Széll Kálmán-tervvel is.

A külföldiek földtulajdonáról szólva V. Németh elmondta: minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy az illegális zsebszerződések érvényessé váljanak. A Népszabadság kérdésére, hogy a hazai nagybirtokosokkal kötött hosszú távú földbérleti szerződéseket föl akarják-e bontani, az államtitkár azt felelte: vannak a jó erkölcsbe ütköző, a tényleges értékviszonyoktól nagyon távol álló megállapodások – ezeket meg akarják szüntetni, és a földterületeket újrapályáztatni. Vannak azonban olyanok is, amelyek megfelelő értéken születtek – azok esetében nem kockáztatják, hogy utóbb a bíróságon sikerrel lehessen megtámadni a szerződések felbontását.

A fórumon Nagy Bálint, egy konzervatív szakértői csoport vezetője az elhangzottakkal kapcsolatban azt kifogásolta, hogy eltér a Darányi Ignác-terv deklarált célja és a támogatás iránya. – Ha önök valóban a vidéken élőket támogatnák, akkor a vidék lendülne föl. De ha ezt csak mondják, közben pedig az amerikai stílusú nagybirtokot támogatják, akkor az egész nem egyéb politikai porhintésnél – közölte Nagy Bálint, aki kifogásolta a vidékfejlesztési terv névadóját is. Azt mondta: Darányi Ignácról elnevezni a családi gazdákat támogató programokat körülbelül olyan, mintha legközelebb visszajönnek a kommunisták, és Biszku Béláról nevezik el a rendőriskolát.

Az összegyűlt gazdák Szabó Csabát, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami tulajdonú földek hasznosításáért felelős miniszteri megbízottját várták a legjobban, mert a Fidesz választási ígéretei ellenére nem tudnak állami földeket bérelni – pályázatokat is alig hirdetnek meg. A fórumot vezető Bagi Béla, a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet vezető tanácsadója először azt mondta: tíz perc múlva ideér az előadó. Később azonban meglepetésre azt közölte az egybegyűlt, többnyire indulatos gazdákkal: a miniszteri biztos nem is fog megérkezni. Távolmaradását nem indokolta, csupán azt jelezte: majd egy későbbi időpontban rendelkezésre áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.