'Érzéketlenek voltunk'

Az MSZP megerősödése nélkül nem lehet a Fidesz centrális erőterét leváltani, de megfelelő szövetségkötések nélkül sem – mondta a Népszabadságnak Szekeres Imre.

– Május elsején programot hirdetnek. Nem kezdik túl hamar a választási kampányt?

 Igény van arra, hogy alternatívát mutassunk, vagyis arra, hogy tisztázzuk, mit ajánlunk Magyarországnak. Tudom, nem volt még példa arra, hogy egy párt egy évvel a választás – különösen egy súlyos vereség – után azon kezdjen el gondolkodni, mit kell másképp csinálni. A pártelnökség tisztában volt ezzel, amikor felkérte a József Attila Alapítvány kereteiben működő szakértői kört, hogy a legfontosabb kérdésekben készítsünk időtálló, megvalósítható javaslatokat. Ezeket elkészítettük, sokan vitáztak róla különféle fórumokon. Május elsején azt akarjuk bemutatni, mit tartunk már most aktuálisnak ezekből a lépésekből. A folyamat ugyanakkor nem zárul le, a Párbeszéd a nemzetért rendezvénysorozat keretében mindegyik kérdésről szeretnénk megtudni: a választók mivel értenek egyet és mivel nem. 2013 közepére ebből alakulhat ki egy előrevivő és teljesíthető választási program.

A magyar társadalmat érettebbnek tartom annál, hogy a Jobbik bűvkörébe essen
A magyar társadalmat érettebbnek tartom annál, hogy a Jobbik bűvkörébe essen

 Egyik sem könnyű lecke: az elmúlt választások győztes pártjai gyakran mást mondtak, mint amit aztán kormányon csináltak. Vagy nem mondtak semmit, éppen azért, hogy ne legyenek számon kérhetőek. Az igazmondás politikailag nem mindig kifizetődő.

 Túl kell lépni az elmúlt húsz év gondolati rendszerén és politikáján. Ebben szerintem Orbán Viktornak igaza van. Az más kérdés, hogy a miniszterelnök ezt rossz és romboló irányban teszi. A mi utunk másfelé vezet. Először is, koncentrálnunk kell minden olyan erőt, amely képes szembeszállni a kialakuló állampárti hatalommal. De nem elég önmagában a demokratikus berendezkedést, a meggyengült, de még meglévő intézményeket megvédeni. Az a kérdés, hogy a kormányváltó erők mit kezdenek majd a fennálló rendszerrel. Mit kezdenek az alkotmányos erejű törvényekben rögzített antidemokratikus megoldásokkal, a kilenc-tizenkét évre kinevezett emberekkel. Ugyanazt csinálják, mint a Fidesz, hogy valamilyen szervezeti trükkel lenullázzák az intézményrendszert, vagy végigjárják a demokratikus utat. Erre is választ kell adnunk a programunkban. És ami ugyanolyan fontos: az MSZP-nek is meg kell újulnia, de nem formai, nem szervezeti és nem stiláris értelemben, mert többről és másról van szó.

Az MSZP 1994-től kezdve olyan történelmi helyzetben kormányzott, amikor vagy gazdasági kényszer, vagy Magyarország jövője érdekében szükségszerűen kellett végrehajtani olyan feladatokat, mint a privatizáció, a piacosítás, a közszolgáltatások átalakítása. De ez nem a baloldal, nem a szociáldemokrácia programja volt. Nem volt mit tenni, ezt a kényelmetlen feladatot kaptuk a történelemtől, de ezen túljutottunk. Az MSZP-nek ma az a feladata, hogy felvállalja a saját munkájukból élők képviseletét, hogy védje a kilátástalan helyzetbe kerülteket, hogy perspektívát mutasson. Máshogy, mint korábban a szociáldemokrácia gondolta. Helmut Schmidt német szociáldemokrata kancellár mondta egyszer: a ma profitja a holnap beruházása és a holnapután munkahelye. Ez most már nincs így, a ma létrehozott javaknak csak a töredéke áramlik vissza a munkahelyteremtésbe. Ráadásul nálunk még nem köttetett szerződés a középosztály és a leszakadók között, hiába mondja ezt Orbán Viktor. Ennek a szerződésnek a kereteit az MSZP fogja kimunkálni.

 Ez szépen hangzik, de „tetszettek volna mindezt az elmúlt nyolc évben megvalósítani”. Miért fogadja el hitelesnek a választó például azt, hogy a szocialisták külön programmal szeretnének segíteni a kelet-magyarországiak tarthatatlan helyzetén, ha ez ügyben kormányon alig tettek valamit?

 Ez a legnagyobb politikai dilemmánk. Miközben az úthálózat, az intézmények fejlesztése jelentős volt, és csökkent a különbség a társadalomban, 2006-ban az MSZP megnyerte a választásokat, és újra kormányra került. Az „elmúltnyolcévezés” kétségtelenül megragadt az emberekben, köszönhetően a Fidesz destruktív politikájának. Az idő láthatóan tompít ezen, de a bélyeg olyan mélyen beágyazódott, hogy foglalkoznunk kell vele. Szembe kell néznünk annak a következményével, hogy kormányon nem tettük világossá, hogy még ha gazdasági kényszerek előtt kell meghajolnunk is, tudjuk, helyre kell majd állítanunk a sokak által elszenvedett sérelmeket. El kell ismernünk, hogy érzéketlenek voltunk, vagy nem figyeltünk mindig, ha valakiket sérelem ért. És be kell vallanunk, hogy bennünk is volt illúzió a szabadpiac és a verseny iránt, abban is, hogy az EU olyan fejlesztési forrásokat jelent, amelyek gyorsan fellendítik Magyarországot. Ki kell állni és sokszor elmondani: amit most javasolunk, mindenkinek érdemes megfontolni, mert minden hibánk tudatában és azokból tanulva mondjuk. Az emberek pedig eldöntik, kiben bíznak meg jobban. Szeretném, ha ezek mi lennénk. De addig még hosszú az út.

De ezen az úton az MSZP mintha csak döcögne, miközben a Jobbik száguld. Kétségtelen, az MSZP támogatottsága az elmúlt időszakban nem erősödött meg úgy, ahogyan azt szükségszerűnek vagy jónak tartottam volna. A Jobbik támogatottsága azonban szerintem felülről korlátozott, és másokkal ellentétben én nem tartok attól, hogy a jelenleginél jobban megerősödnek. Csak akkor kerülhetnek kormányra, ha a Fidesz–KDNP koalíciót köt velük. A magyar társadalmat érettebbnek tartom annál, hogy a Jobbik bűvkörébe essen. A labda tehát a mi térfelünkön pattog, jól kell focizni.

 Jó focihoz jó csapat kell. Hogyan látja a folyamatban lévő tisztújítást? A megyei elnökök közül alig néhány helyére került csak új vezető, a leendő országos elnökség várható összetételével kapcsolatban pedig néhányan azt mondják: súlytalan lesz.

 Van annak valami bája, hogy az MSZP az egyetlen olyan párt, amelynek a személyi ügyei mindig lázban tartják a közvéleményt. Bár mostanság az LMP is kezd felkapaszkodni hozzánk ezen a téren. Az a tapasztalatom, hogy a fontos az, hogy legyen harminc-negyven olyan politikus az MSZP-ben, aki képes meghatározni a politikát, aki szakértő is egyben. Az, hogy ebbe a körbe ki kerül be, a személyes teljesítményen múlik. Fontos, hogy a pártelnöki és a választmányi elnöki poszton is kettős jelölés van, ez mutatja pártunk demokratikusságát. De a sikeresség azon múlik, hogy egyéni választókörzetekben olyan jelölteket támogassunk, akik személyes hitelüknek köszönhetően helyben ismertek és elismertek. Kemény választási küzdelem lesz.

 Sokan és sokat beszélnek arról, hogy az új választási rendszernek köszönhetően összefogásra lesz szükség a Fidesz centrális erőterének leváltásához. Ehhez viszont arra is szükség lehet, hogy az MSZP ne akarjon mindenáron a legnagyobb ellenzéki erő lenni és ennek mindent alávetni. Ha úgy tetszik, az összefogáshoz az is kellhet, hogy az MSZP merjen kisebb, befogadóbb, gyengébb lenni. Ön is így gondolja?

 Ez ennél bonyolultabb. Az Áder János által kidolgozott választási rendszer két, a Fideszt hatalomban tartani szándékozó feltételezésre épül. Egyfelől, hogy az MSZP nem tud megerősödni, másrészt, nem állítható elő az a helyzet, hogy mérvadó jelöltet tud közösen a szövetségeseivel indítani. Ehhez a helyzethez kell alkalmazkodni. Azaz az MSZP megerősödésére és együttműködésre egyaránt szükség van. A szocialista párt megerősödése nélkül a Fideszt nem lehet leváltani. Szövetségkötés nélkül sem. Mindkettő kell hozzá. Az MSZP megerősödésének alapja a készülő program. És ez lehet az alapja az együttműködéseknek is. A tiszta beszéd, a pozíciók világos rögzítése lehet a szövetségkötés kiindulópontja. Az, hogy világosan lássuk: miben tudunk és akarunk egyetérteni. Azt pedig, hogy kikkel szükséges és kikkel lehet szövetséget kötni, még ráérünk 2013 végéig meghatározni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.