A Facebookon akar nyerni az LMP

Négy népszavazási kérdésben kezdheti meg a jövő héten a szükséges kétszázezer aláírás összegyűjtését a Lehet Más a Politika. A tankötelezettség korhatárának leszállítása, az álláskeresési járulék idejének mértéke, a próbaidő maximális hossza és a szabadságok kiadásának mértéke ügyében az ökopárt már rendelkezik hitelesített aláírásgyűjtő ívekkel.

A nyugdíjjogosultságok elvételének tiltása kapcsán a párt egy további kérdése még alkotmánybírósági jóváhagyásra vár, ezt később csatolhatja a meglevőkhöz.

Az LMP parlamenti frakciójának vezetői egy újságíróknak tartott beszélgetésen tegnap elmondták: erősen számítanak a pártaktivistákra, az „egyéni gyűjtőkre”, és nagy hangsúlyt fektetnek majd a közösségi médiára is. Elindítanak egy saját honlapot (Nepszavazas2012.hu), továbbá jelentős összeget fektettek egy Facebook-applikációkifejlesztésébe, amelynek nemcsak a mozgósításban, hanem a tényleges támogatások és aláírások megszerzésében is kulcsszerepet szánnak. Az LMP politikusainak számításai szerint a Facebook segítségével csaknem ötven-hatvanezer aláírást tudnak majd begyűjteni, a szervezeti hálózat munkájának köszönhetően pedig mintegy száznyolcvanezret.Ugyancsak jelentős támogatást várnak a társadalmi partnerektől, a szakszervezeti föderációk ugyanis szinte kivétel nélkül egyetértésükről és támogatásukról biztosították az LMP népszavazási kezdeményezését.

Az aláírásgyűjtő kampányra körülbelül harmincmillió forintot szánnak, valamint hatékony adománygyűjtő kampányt is terveznek. Ez utóbbiba nemzetközi partnereket is bekapcsolnak, az Európai Zöldpárt nemcsak szakértőkkel és tanácsadókkal segíti majd a népszavazást, de támogatóin keresztül akár adományokkal is.

A Népszabadság kérdésére az LMP vezetői azt mondták, hogy a népszavazáson „két párt verseng egymással: az igenek és a nemek pártja”. Ez pedig azt jelenti, hogy az ügyek mentén – ami e pillanatban a népszavazás sikere – továbbra is készek együttműködni a többi ellenzéki párttal. Az aláírások megszerzése és a népszavazás kiírása utáni kampányban elsősorban arra akarják felhívni a választók figyelmét, hogy itt az ideje végérvényesen eldöntenie Magyarországnak: kiszolgáltatottként a perifériára akar-e kerülni, vagy inkább felzárkózik azon nyugati és skandináv országokhoz, amelyekre eddig példaként tekintett. Az LMP-sek nyolcvan vidéki kitelepülést terveznek, elsősorban falunapokhoz, közösségi eseményekhez kapcsolódóan.

A népszavazás kiírásához szükséges aláírások gyűjtését az LMP hét végi kongresszusának formailag még jóvá kell hagynia, de ez várhatóan nem jelent akadályt. A kongresszus egyben tisztújító tanácskozás is, az országos választmányba számos új arcot (az újonnan felállított női kvótának köszönhetően például három nő politikust) választanak majd, az eddig megismert országgyűlési politikusok közül pedig többen az országos politikai tanácsban vállalhatnak szerepet, ezzel adva nagyobb súlyt a testületnek.

Elutasított kezdeményezések

Harminckét népszavazási kezdeményezést utasított el az Országos Választási Bizottság (OVB). Ezek közül négy volt valóban figyelemreméltó: külön és érdemben tárgyalta tehát azokat a kérdéseket, amelyek Magyarországnak az Európai Unióból, a NATO-ból és a Nemzetközi Valutaalapból való kilépési, illetve kiválási szándékára irányultak. Ezeket az OVB azért utasította el, mert a kezdeményezések Magyarország alaptörvényében felsorolt tilalmakba ütköznének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.