Bednárik Imre: Elsőfokú happy end

Nem jogerősen, de van rá remény, hogy szólhat a Klubrádió. A médiahatóság akarata ellenére is. A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma kedden elsőfokú ítéletében a jog erejével is alátámasztotta azt az egyébként világos képletet, hogy ha egyszer a Klubrádió vagy bármilyen más adó nyílt pályázaton elnyer egy frekvenciát, és betartja az összes feltételt, akkor a szólás jogát nem lehet elvenni tőle semmilyen hatalmi trükkel.

A Klubrádió frekvenciáért tartó harca egyik jelképévé válik, ha már nem vált, a magyar sajtószabadságért folytatott küzdelemnek. Mert Magyarországon továbbra is küzdeni kell a sajtószabadságért. A Népszabadság szerkesztősége a lap 2011. január 3-i számában a címlapon, az Európai Unió összes hivatalos nyelvén jelezte máig érvényes álláspontját, hogy az új médiatörvény hatálybalépésével Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. Akkor megfogalmazott érveink továbbra is érvényesek, a médiatörvény minden hangzatos jelszava ellenére valójában a Fidesz–KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja azzal, hogy megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron elhallgattatásuknak. És ezt az álláspontot igazolta, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a médiatörvény és a médiaalkotmány több, a sajtószabadságot sértő rendelkezését, megsemmisítette a tartalomszabályozással, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel és a médiabiztos intézményével összefüggő rendelkezéseket. De sok minden van, amiről az Alkotmánybíróság sem rendelkezett. A társszabályozás engedélyezésével ugyan a Médiatanács lemondott az írott, online és elektronikus média közvetlen büntetésének, akár anyagi tönkretételének lehetőségéről, de vissza is veheti a bírságolás jogát. A törvény fenntartja a Fidesz egyoldalú és tartós hatalmát a médiarendszer irányításában azáltal, hogy a Médiatanácsban továbbra is csak a miniszterelnök és a vezető kormánypárt által jelölt személyek ülnek.

Ne tévedjünk, ez a Médiatanács döntött úgy, hogy a Klubrádió az egyszer már elnyert 92,9-es frekvenciát mégsem kaphatja meg. E Médiatanács helyett kedden a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma a saját ítéletével hozta létre a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését. Ez a Médiatanács döntött úgy december végén, hogy nem a Klubrádió, hanem a teljesen ismeretlen Autórádió Kft. nyerte a 95,3 MHz-es frekvencia sugárzási jogát. Ezt a Médiatanácsot védte Orbán Viktor a Klubrádióért is aggódó Hillary Clintonnak írt válaszlevelében azzal, hogy a pályázatot teljesen átláthatóan bonyolították le, és a hatóság mindent elkövetett e fontos sajtóorgánum megőrzése érdekében. Ha ez igaz, akkor a hatóság most nem fellebbez, hagyja jogerőre emelkedni a bíróság keddi döntését. Hogy hadd szóljon a Klubrádió.

Ha fellebbez, akkor viszont tartani lehet attól, hogy Magyarországon gyakran lesz még dolga a bíróságoknak a média ügyeivel.

A Médiatanács: jogukban áll hallgatni is
A Médiatanács: jogukban áll hallgatni is FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.