Törölt fájlok

„Mély megdöbbenéssel” olvasták lapunk szombati cikkét társaságuk megalakulásáról – ez áll a Magyar Családtudományi Társaság hétfő esti közleményében. Szerintük ugyanis olyan megállapításokat tulajdonítottunk nekik, amelyek nem szerepelnek sem az alapszabály-tervezetükben, sem a küldetésnyilatkozat-tervezetükben, és az alakuló ülésükön sem hangzottak el.

Egyebek mellett azt írtuk, hogy a társaság káros jelenségnek tartja a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat. Idéztünk az akkor még bárki számára elérhető alapszabály-tervezetükből, amely szerint „az erkölcsi értelemben definiált egészséges család, az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség, amelynek tagjai a feleség, a férj és az esetleges gyermekeik, beleértve a fogadott és mostoha gyermekeket is. A házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik sem a gyermek nem ezt érdemlik” (9/II-es pont), valamint „etikai, szociológiai, pszichológiai és egészségügyi érvek alapján, a házasság előtti szexuális élet és az élettársi kapcsolat helyett, a házasságot kell ajánlani, mint megvalósítandó célt” (9/IV-es pont). Emellett idéztünk küldetésnyilatkozat-tervezetükből is, mely szerint a média által sugallt emberkép „botrányosan primitív, hazug, káros és kultúraellenes. (...) Az egyetlen nemi társra való törekvés pedig fel sem merül a palettájukon. Teszik mindezt büntetlenül a huszonegyedik század Európájában és így hazánkban is”.

Mindkét dokumentum már napokkal a társaság pénteki alakuló ülése előtt elérhető volt a Tudomány a Családokért Egyesület honlapján, ugyanott volt föllelhető egy jelentkezési lap is azok számára, akik tagok szeretnének lenni az új társaságban. (Ez utóbbinak még nem készült el a weboldala.) A társaság a múlt pénteken megalakult: ellenszavazat nélkül fogadták el az alapszabályt, továbbá későbbre halasztották a küldetésnyilatkozat-tervezet vitáját és elfogadását. Éppen ezért cikkünkben utóbbi kapcsán hangsúlyoztuk, hogy tervezet. Cikkünk megjelenése után mindkét szöveget és a jelentkezési lapot is eltávolították az internetes oldalról.

Addigra azonban már nemcsak mi, hanem jogvédők és szociológusok, mások mellett a melegek érdekvédelmével foglalkozó Magyar LMBT Szövetség tagjai is olvasták a dokumentumokat. A szövetség egyik munkatársa – ahogy lapunk újságírója is – megfigyelőként részt vett a társaság alakuló ülésén.

A Magyar Családtudományi Társaság közleménye szerint, bár a megfogalmazott vádakat visszautasítják, a társaság „tudományos hitelességének és objektivitásának megerősítése érdekében, valamint jövőbeni munkájának sikerességéért” új közgyűlést hívnak össze, amelyen új vezetőség választását kezdeményezik, és „a további alaptalan támadások kivédése érdekében” mind alapszabályukat, mind küldetésnyilatkozatukat nyilvánosságra hozzák. Ebből az következik, hogy a társaság a jogvédők, bal- és jobboldali politikusok, szakemberek megdöbbenését kiváltó dokumentumokon változtatni kíván. Más nem indokolhatja ugyanis, hogy az ismertetett szövegek miért kerültek le hirtelen a honlapról, miként azt sem, hogy új közgyűlést tartanak, s azt követően „azonnal” nyilvánosságra hozzák a feltételezhetően már átírt dokumentumokat. Minderről szerettük volna megkérdezni a közleményükben lapunkat alaptalanul hazugsággal vádoló társaságot. Megkeresésünkre azonban Farkas Péter alelnök nem reagált.

Mégiscsak van gyerekprostitúció

Nyilvánosságra hozta az igazságügyi tárca a gyermekbarát igazságszolgáltatást célzó jogszabály-módosítási elképzeléseit. A tervezet szerint tíztől húsz évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható az a felnőtt, aki 14 év alattit vesz rá öngyilkosságra, vagy abban segít neki. A tervezet az akaratnyilvánításra képtelen személyeket is megnevezi, így az ő öngyilkosságukban való közreműködés is súlyosabban büntetendővé válna. Új elem, hogy változna a büntethetőség elévülésének ideje nemi erkölcs elleni bűncselekmények és emberkereskedelem esetén. Ha a sértett 18 év alatti, az elkövető ezekben az esetekben a sértett 23 éves korának betöltéséig válna felelősségre vonhatóvá. Vagyis az ötéves elévülési idő a nagykorúság elérésétől számítana. A jogalkotói szándék a tervezet indoklása szerint az, hogy a növekvő arányú gyermekprostitúcióra tekintettel az egykori prostituált felnőttek is felléphessenek azok ellen, akik kihasználták a helyzetüket. Ez figyelemre méltó fordulat, mert Pintér Sándor belügyminiszter még tavaly is úgy reagált egy javaslatra, hogy nincs szükség rendészeti programokra a gyermekprostitúció visszaszorítására, mert ez a jelenség gyakorlatilag nem létezik Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.