Nem jutott mindenkinek kártalanítás Devecserben
A használtcikk-kereskedőként dolgozó asszony a beteg férjével és három gyermekével 15 évig lakott Devecserben a Bocskai utca 1. számú házban. A 130 négyzetméteres ingatlant 2010. október 4-én elöntötte a vörösiszap, Burkáéknak mindenük odaveszett. A tragédia után néhány napig rokonoknál húzták meg magukat, majd fél évre Pápára kerültek, ahol egy segélyszervezet bérelt számukra egy lakást. Tavaly tavasszal visszaköltöztek Devecserbe, havi 25 ezer forintért bérelnek egy kis házat a városnak azon a részén, ahova nem ért el az áradat. Burkáék azok közé tartoznak, akiknek az állami kártalanítás keretében nem jutott saját fedél.
– Négy családról tudunk, akik albérlőként laktak azokban a házakban, amelyeket elárasztott az iszap – magyarázza Toldi Tamás, Devecser polgármestere. – Az állami kártalanítás viszont csak azokra terjedt ki, akik a megsemmisült ingatlanoknak a tulajdonosai voltak. Joggal okozott volna óriási felháborodást, ha az albérlők a tragédia után közpénzből saját lakáshoz juthattak volna.
Burkáék 2009-ben váltak albérlővé a saját házukban. A család még 2005-ben vett fel hitelt az ingatlanuk felújítására. A 34 ezer eurós jelzálogalapú kölcsönből bevezették a gázt, felszerelték a radiátorokat, átépítették a tetőt. A bizonylatok tanúsága szerint 2008-ig rendszeresen fizették a negyedévenkénti ezereurós részleteket, ám onnantól kezdve elmaradtak a törlesztéssel. Végül a banké lett a ház.
– Lebetegedtem – mondja Burka Gyula. – Előbb átestem egy szívkatéterezésen, később gerincsérvvel műtöttek, a mai napig alig tudok járni. Nem bírtam tovább segíteni az asszonynak sem az ausztriai beszerző körutakon, sem a használt áruk eladásában.
– Pedig mi is a vörösiszap áldozatai vagyunk – mondja Burka Gyuláné. – Ha nincs az áradat, még ma is a Bocskai utcai házban laknánk, és nem fenyegetne minket a kilakoltatás. A mostani albérletünket a tulajdonos árulja, bármikor jöhet egy vevő, aki kirakhat minket az utcára.
Toldi Tamás szerint az állami kártalanítás igazi sikertörténetnek számít, ám kétségtelenül akadnak néhányan, akiket önhibájukból vagy a jogi lehetőség hiánya miatt nem tudtak kárpótolni.
– Az egyik devecseri lakó például éppen házfelújításra készült, állítása szerint az udvarán már ott sorakoztak az építőanyagok, amelyeket aztán elsodort az áradat – mondja a polgármester. – Mivel a számláit is elvitte az iszap, nem tudta igazolni ezt a költségét, így nem is lehetett neki kifizetni. De azok a más településeken élők sem kaphattak kártalanítást, akik különböző devecseri cégeknél dolgoztak, és az iszaptragédia miatt veszítették el az állásukat. Azokon a károsultakon sem lehet segíteni, akik utólag már verik a fejüket a falba, hogy az új lakóház építése helyett használt lakást vagy készpénzt kértek az államtól.
Kártalanítás számokban
A vörösiszap-áradat három településen 363 ingatlant rongált meg, ezekből 306-ot le kellett bontani. Összesen 731 embernek semmisült meg vagy vált lakhatatlanná az otthona. A lakóházak pótlására a kormány választási lehetőséget kínált fel a károsultaknak: 112-en új lakóház építése, 125-en használt ingatlan vásárlása, 79-en pedig a pénzbeli kártalanítás mellett döntöttek. A lakhatás megteremtésén túl az állam vállalta a katasztrófában kárt szenvedő családok ingóságainak pótlását is. A bútorok beszerzésére 125 károsulttal kötöttek szerződést egymillió forintos értékhatárig.
A haszonállatok, a kertek és a be nem takarított termények miatt 171-en kaptak kárpótlást. A ruhaneműkben és a megsemmisült élelmiszerekben esett károk fejében 213 károsult részesült anyagi kompenzációban. A sérült gépjárművek pótlására 71 szerződést kötöttek, a helyi vállalkozások közül százhúsz jelentett be kárigényt. A kormány által létrehozott Magyar Kármentő Alapból – amelyben csaknem kétmilliárd forint gyűlt össze – a károsultak közvetlenül nem részesedhetnek, a pénzt a térség fejlesztését, új munkahelyek teremtését és a lakókörnyezet élhetőbbé tételét szolgáló beruházásokra fordítják.
