Csak azért is felvételizők

„A szak, amit a gyerekem kiszemelt államilag támogatott képzési formában, 200 kilométerre költözött tőle. Ha szó szerint idézném a reakcióját, attól elolvadna a képernyő, és Orbán Viktor harmincméteres körzetét átok sújtotta övezetnek nyilvánítaná a katasztrófavédelem.” Íme egy blogrészlet a Hallgatói Hálózat Facebook-profilján, amely jellemzi a közhangulatot.

A diákoknak valóban nincs egyszerű dolguk: a kormány néhány héttel a felvételi jelentkezési határidő előtt hozta meg a döntést a keretszámokról. A legnehezebb helyzetbe a jogász, illetve a gazdasági pályára készülők kerültek, de drasztikus a csökkentés mértéke a társadalomtudományos és egyes bölcsész szakokon is. A rendkívüli helyzetre való tekintettel valamelyest meghosszabbított jelentkezési határidő tegnap járt le.

A budapesti Fazekas gimnázium diákjainak többsége a kormány által preferált műszaki és természettudományos szakokra adja be felvételi lapját. Ugyanakkor azok körében, akik közgazdásznak készülnek, van némi izgalom – és rögtön tegyük hozzá: ez az ország egyik legerősebb gimnáziuma. A Fazekasban a hallgatói szerződések ügye egyelőre nem okoz fejtörést, ebben a kérdésben a diákok az Európai Unió állásfoglalására várnak. (A Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetsége az EU oktatási minisztereihez fordult, mert szerintük a röghöz kötés korlátozza a munkaerő szabad áramlásának alapelvét.)

A Lauder Javne közösségi iskolában nem váltottak stratégiát a végzősök, arra ugyanis már nem maradt idejük: a döntést két éve hozták meg, amikor emelt szintű óráikat kiválasztották. A gazdasági szakokra készülők lehetetlen helyzetbe kerültek. Ők valószínűleg külföldre mennek, a diákok harminc százaléka ezt tervezi. A kecskeméti Katona József Gimnázium nyugtatni igyekszik diákjait, az általuk preferált Szegedi Tudományegyetem szponzorok bevonásával ösztöndíjalapot hoz létre, hogy több olyan diákot vehessen föl, aki nem engedhetné meg magának a tandíj finanszírozását.

Nem csak a magyar intézmények reagálnak sebesen: a győri Révay gimnáziumban a bécsi, illetve a bécsújhelyi egyetemek egymással versengve ajánlgatták szolgáltatásaikat. A pécsi Leőwey gimnáziumban egy dán intézmény kopogtatott hirdetésével. Feltételezhető, hogy a határon túli magyar nyelvű egyetemek vonzereje is megnő – eddig pár száz anyaországi diákjuk volt, most több lesz.

Nem tudni, végül hányan próbálnak szerencsét a következő tanévben az ország határain kívül. Több uniós ország is felismerte a bizonytalan helyzetben rejlő lehetőségeket, és jó érzékkel csapott le a magyar végzősökre. Az oktatásért felelős államtitkárság közleménye szerint a 2012/13-as tanévre jelentkezőkkel kapcsolatos részletes adatfeldolgozás április első felére készül el. Ebből csak az állapítható meg, hogy a szaktárca a feldolgozásra több időt hagyott magának, mint a diákoknak arra, hogy életük egyik kiemelkedően fontos döntését meghozzák.

Sorsdöntő küldemény
Sorsdöntő küldemény FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.