Orbáni ellenország

„Magyarország nagyobb bajban van, mint bármikor az elmúlt húsz esztendőben” – mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az egyik fővárosi hotelben tartott évértékelőjén. Az exkormányfő egy évvel ezelőtt még azMSZP tagjaként tartott hasonló beszédet, akkor – amellett hogy önkényuralom építésével vádolta meg Orbán Viktort – többek között azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni.

 Most, immár a Demokratikus Koalíció elnökeként arról beszélt, hogy nem lehet egyszerűen Orbán Viktort felelőssé tenni az ország jelenlegi helyzetéért, hanem mélyebbre és messzebbre kell tekinteni. Gyurcsány szerint egy ellen-Magyarország épült fel a köztársaságpárti Magyarországgal szemben, és az Orbán Viktor kormánya által képviselt „ellen-Magyarország” mára jelentős politikai erővel is bír. A DK-elnök szerint ez a világ nem hisz Európában, és inkább keleti szelekre vágyik, Brüsszelben pedig nem az együttműködés színterét, hanem a fenyegetést látja.

Gyurcsány szerint az orbáni ellen-Magyarország szívesebben tekint az oligarchikus rendszerekre, szabadság helyett pedig a hatalomnak alávetett rend és alárendeltség világára. Úgy véli, ez az ellen-Magyarország a bezárkózás szellemiségét képviseli, és aki rajta kívül van, az veszélyforrás a számára. „A szegénységet nem átokként és leküzdendő feladatként, hanem bűnként, bűntettként, szégyenként értelmezi. Ez az ellen-Magyarország azt üzeni a szegényeknek: nincs rád szükség”– fogalmazott. Gyurcsány szerint az ellen-Magyarország a nemzetek közötti küzdelmet szeretné folytatni, a nacionalista mozgalmak soksok tragédiát hozó örököseként összekeveri az állam dolgát a nemzet felelősségével.

A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor kormányát előbb-utóbb le fogják váltani, szerinte a kérdés inkább az, hogyan viszonyulnak a köztársaságpárti demokraták az ellen-Magyarországhoz. Szerinte az a kérdés, hogy lehet-e még béke Magyarországon, egymásra találhatnak-e a polgárok a köztársaság nagy és közös ügyében. „A feladat nem pusztán Orbán legyőzése, hanem a magyar polgári sokaság meggyőzése. Orbán menni fog, de az önmagára nemzetiként tekintő Magyarország marad. És az ország nem élhet háborúban” – mondta.

A volt miniszterelnök úgy vélte,Orbán rendszere abban az értelemben mindenképpen illegitim, hogy nem kapott demokratikus felhatalmazást az „egypárti alkotmány” létrehozására. Szerinte a republikánus közösségnek vissza kell állítania a ’89-es alkotmányosság szellemiségét, az egypárti alkotmányból következően kinevezett vezetőket pedig le kell váltania. Gyurcsány szerint a köztársaságra tett esküjük ugyanis hamis, mert nem a köztársaságot, hanem Orbán párttörekvéseit szolgálják.

„Az ország nem élhet háborúban”
„Az ország nem élhet háborúban”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.