Már az is visszataszító, amikor a jobboldal egyes emberek ellenvéleményére azonnal karaktergyilkos össztűzzel válaszol. A bevett recept szerint nem azzal vitatkoznak, amit az illető mond, hanem egész életét,  munkásságát, emberi tisztességét kérdőjelezik meg – hogy azután ne is kelljen foglalkozni az érveivel.

Így járt sokak mellett Kertész Imre vagy Heller Ágnes is, de az tényleg példátlan, hogy milyen kitartással igyekeznek lejáratni Charles Gatit. Nem azt kérdezték tőle, miért fordult meg a fejében, hogy itt akár polgárháború is kitörhet, hanem úgy tettek, mintha ő egyenesen azt kívánta volna. Az 1990 előtt harcosan antikommunista professzor érdemeiről mostanság nem esik szó. Pedig aktívan támogatta hazánk csatlakozását a NATO-hoz, s egykor Orbán Viktort is segített bevezetni az amerikai politikai körökbe. Két könyve magyar fordítását akkori barátai, Orbán Viktor és Kövér László szerkesztették a Századvégnél. Most mindez nem számít, csak az, hogy pillanatnyilag morálisan megsemmisítendő „ellenség”.

Végképp nonszensz, hogy újabban már egész országok és komplett nemzetközi szervezetek ellen is bevetik a karaktergyilkosság eszközét.

Az Egyesült Államokhoz a magyar jobboldalt különben is ambivalens viszony fűzi. Egyrészt gyűlölik, legszívesebben hadat üzennének neki, olyan nehezen viselik, hogy világszerte a liberális demokrácia értékei védelmében lép föl. Másrészt imponál nekik az erő, a gazdasági súly, tisztában vannak a realitásokkal – meg szeretnek is odautazni, ott szerepelni, fontos embernek látszani.

A Magyar Nemzet az Egerben a külvilágra panaszkodó Orbán Viktort majdnem egy hónappal megelőzve, már január közepén szalagcímben vizionált amerikai puccskísérletet Magyarországon, alcímében rosszallóan „piacpártinak” minősítve Bajnai Gordont – mintha a jelző eleve negatív töltést hordozna. Az aktuális, demokrata párti amerikai nagykövetet – akárcsak 2001–2002-ben republikánus elődjét – személyében is támadják.

Szájer József pedig minapi nyílt levelében Neelie Kroest bírálja úgy, mintha baloldali politikusról lenne szó – holott az EU-biztos korábban a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nevű konzervatív-liberális holland pártban tevékenykedett.

Az USA vagy az Európai Unió demokráciát féltő aggodalmaira érdemben nincs válasz, helyette a fideszes politikusok „jogászkodnak”, a szövetségesek saját hiányosságait emlegetik, korábbi eseteket hánytorgatnak fel, amikor be kellett volna avatkozniuk, de nem tették, és eleve kétségbe vonják őszinteségüket. A magyar jobboldal nem tiszteli se a nemzetközi játékszabályokat, se a demokratikus korlátokat, személyes sértésként kezel minden külső kritikát, válaszul ingerülten vagdalkozik, ugyanakkor igényt tart a Nyugat jóindulatára, támogatására, sőt a pénzére is. Ez így öngyilkos taktikának tűnik.