A fideszes elnök lemondását követelik: a vétkes, a cinkos és a néma

A nyíregyházi holding-vezérigazgató letartóztatása miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat elnökének, Seszták Oszkár fideszes parlamenti képviselőnek a lemondását követeli az MSZP, de úgy tűnik, ebben az ügyben a Fidesz a hallgatás politikáját választotta.

Habár a megyei és városi fideszes vezetők ennél jóval kisebb fajsúlyú ügyekben alig győznek kamera elé állni, most úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Holott a rendőrség a múlt héten őrizetbe vette, majd letartóztatta K. Zoltán Tamást, a nyíregyházi székhelyű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját.

A Debrecenből Nyíregyházára került K. Zoltán Tamást 2009 áprilisában nevezték ki a társaság élére, miután a fideszes vezetésű megye a Jósa András Oktatókórház, a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő, a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház integrációjával létrehozta a holdingot.

A holding működésével kapcsolatban már tavaly komoly kifogásokat hangoztatott az MSZP, valamint az ismert ügyvéd, a Helmeczy László vezette Összefogás Megyénkért Szövetség. Szóvá tették, hogy a társaság túl sok pénzt fizet ki különböző tanácsadó cégeknek, kifogásolták, hogy jó hírű szakemberek hagyták el az intézményeket, szerintük nem volt megfelelő a holding gazdálkodása, s nem nézték jó szemmel azt sem, hogy a megyén kívüli cégek nyertek el jól fizető pályázatokat.

Szabolcs megye tavaly azzal söpörte le az asztalról az ellenzéki bírálatokat, hogy azok politikai indíttatásúak. Pedig az ügy már 2010-ben rendőrségi útra terelődött – igaz, akkor még a holding vezetése tett feljelentést sikkasztás gyanújával ismeretlen tettesek ellen.

A rendőrség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított, majd 2011 áprilisában híre ment, hogy iratokat foglalt le a társaságnál, és a menedzsment egyes tagjait őrizetbe vette. Ez akkor a holding vezetése cáfolta, sőt rágalmazás gyanúja miatt a társaság feljelentést tett. A múlt év végén viszont Helmeczy László tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt, mert szerinte egyes tanácsadói és beszállítói szerződések révén több százmillió forint szivárgott el magáncégekhez valós teljesítmény nélkül.

Ilyen előzmények után a múlt héten azt közölte Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője, hogy a bíróság elrendelte K. Zoltán Tamás előzetes letartóztatását, mert a vezérigazgató megalapozottan gyanúsítható folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével.

A szóvivő tájékoztatása szerint a vezérigazgató a holding nevében 2009-ben egyéves szerződést kötött egy kft.-vel egy számítógépes program használatára. A cégnek egy év alatt 7,7 millió forintot fizettek a program használatáért, majd 2011 áprilisában a holding közbeszerzési eljárást hirdetett a szóban forgó program megvételére. A közbeszerzést a szoftvert már korábban használatba adó cég nyerte meg, és a kifizetett 7,7 millió forinton túl további 30 millió forintot kapott.

Nyakó Zsuzsanna elmondta: a nyomozás tárgyát képezi az a gyógyszerelő rendszer beszerzésére hirdetett közbeszerzés is, amelynek feltételeit úgy határozták meg, hogy azokat csak egy bizonyos cég tudta teljesíteni. A szerződés egyébként előnytelen volt a holding számára, hiszen az automatákért a társaság úgy fizetett volna ki több mint 700 millió forintot, hogy azok nem is kerültek volna a tulajdonába.

Halmi József, az MSZP megyei önkormányzati frakcióvezetője azt mondja, a történtekért politikai felelősség terheli Seszták Oszkár fideszes elnököt és a megyei Fidesz-frakciót, mert a problémákkal való szembenézés helyett azok elfedésére törekedett.

Halmi szerint az ellenzék hiába hívta föl a megyei vezetés figyelmét a nyilvánvaló anomáliákra, az érveket nem vették komolyan, így Seszták „politikai cinkos”. Nagy László, az MSZP volt nyíregyházi alpolgármestere azt mondta: a Fidesz nem takarózhat azzal, hogy nem volt rálátása a céghálóra, hiszen Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere pár éve még az egészségügyi intézmény felügyelőbizottságának elnöke volt.

A történtekről szerettük volna megkérdezni az említett fideszes vezetőket is – sikertelenül.

A Nyíregyházi megyeháza
Nyíregyháza vidéki nagyváros Megyeháza Kölcsey szobor tér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.