Az én „mérőónom” csak 1986-ig süllyed, és már azt találom, hogy az előző évi pártkongresszus Kádár által kierőszakolt döntései tarthatatlanok, s át kell írni a tervszámokat. Ugyanabban az évben megjelent a Fordulat és reform c. közgazdászröpirat a „reform a reformban” igényével.

Miközben arra próbáltam választ keresni, hogy miért rukkol(hatot)t elő a minap Orbán Viktor az ellene megkísérelt „puccs” vádjával, emlékeimből előködlött, miként reagált a Politikai Bizottság egyik ülésén Kádár a ’86-os rossz hírekre, a Nagy Kongresszusi Terv kudarcára. A gazdaságról egy szót se szólt, viszont kijelentette, hogy „ötvenhatos helyzet” van. Puccsot nem emlegetett, de amit mondott, azt jelentette. Megtalálta az (újjászületett) ellenséget. S miképp Orbán, „három lábra” helyezte.

Csak akkor nem a CNN és a neki sugalmazó ellenzék, hanem a CIA és a demokratikus ellenzék szervezett kapcsolatáról; nem a (fülke) forradalmi párt „vakondokjairól”, hanem az egypárt reformer szárnyáról volt szó. (Na meg a „nacionalistákról”, kik ma semmilyen vádiratban nem szerepelhetnek.)

A maradandó a változásban az, hogy a vezéri zsigerek afelé hajtják egy be nem vallott gazdaságpolitikai kudarc építőmesterét, hogy összeesküvés, puccs pajzsát emelje maga elé. Éspedig a személyes érintettség okán.

Ha a „három láb” közül csak egyet, a belső (pártbeli) ellenséget emeljük ki, akkor azt kell mondanunk, hogy Kádárnak is, Orbánnak is tudomása volt arról, mekkora morgás van a saját sorokban, függetlenül CIA-tól, CNN-től, „polgári radikálisoktól”, parlamenti ellenzéktől. Mind a ketten ettől riadtak meg, holott tudták, hogy semmilyen puccshangulat nincsen, semmilyen szervezett összeesküvés nem létezik. De a Fordulat és reform szerkesztői kivétel nélkül párttagok voltak, és nem hinném, hogy a mai Fidesz jó néhány vezetője vak és süket volna azzal szemben, amit Mellár Tamás, Chikán Attila, Bod Péter Ákos, Kopits György és más, „kebelbeli” közgazdászok az orbáni gazdaságpolitika kritikájaként megfogalmaztak.

Az újraéledő puccsteória mögött megint ott lappang a gazdaság összes baja. A „kotta” szerint aztán a voluntarista politika minden kritikusa puccsistává lényegül át, külföldről kap ösztönzést és támogatást; persze idővel „leverik” őket. Holott senki nem vert le senkit és semmit – Kádár legfeljebb a személyes bosszúját élte ki egy irodalmi folyóiraton (Tiszatáj), ahol egy őt lejúdásozó vers jelent meg.

Kádár és Orbán is zárt ajtók mögött mondta, amit mondott. A közvélemény sem akkor, sem most nem szerezhetett pontos ismeretet az elhangzottakról. Csak suttogásokból tájékozódott. A kádári propagandagépezet vállalhatatlannak gondolta az „ötvenhatos helyzet” riogató fogalmát, amiképp a Fideszé sem vállalja, hogy a „puccs” szó elhangzott volna.