Nem Dezső a Pál utcából, hanem Ágnes. Rá nem a „nomen est omen”, sokkal inkább a pokolba vezető, jó szándékkal kikövezett út tanulsága vonatkoznék. Jogerősen két év szabadságvesztésre ítélték „foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés” miatt. Az ítélet mélyen igazságtalan, minden túlzás nélkül nevezhetjük kegyetlennek, noha nem férhet kétség ahhoz, hogy dr. Geréb Ágnes törvényt (és szabályt) sértett. Megszegte orvosi esküjét is, bár ő minden bizonnyal azt hiszi, hogy éppen annak szellemében tevékenykedett. Hírlik, hogy az Európai Bírósághoz fordul, és az is, hogy államelnöki kegyelmet kér. Előbbitől óvnám, utóbbit erősen tanácsolnám.

Az ítélet igazságtalan azért, mert figyelmen kívül hagyja, hogy Geréb Ágnesnek „felbujtói és bűnsegédei” voltak.

„A bűnsegéd” maga az orvosi szakma, amelynek (magyarországi) szabályai nem eléggé egyértelműek. Az ezeknek a normáknak az őrzésére rendelt szervezet (Magyar Orvosi Kamara) pedig kizárólag a (kötelező) tagdíj behajtásához (és a politikai törleszkedéshez) ért.

A kamara megtűri tagjai között azokat az orvosi diplomával rendelkező hölgyeket és urakat is, akik a „természet erejével” vagy a „régi keleti bölcsességek” tapasztalatai alapján ígérnek gyógyulást (szerintem szerencsétlen, hiszékeny) polgártársainknak. Vigyázat! Nem veszem magamnak a bátorságot, hogy megítéljem a természetgyógyászat vagy az akupunktúra értékét, pusztán azt állítom, hogy nincs helyük a tudományos orvoslásban. A két diszciplína módszereinek keverése kuruzslás, azt állítani (és hirdetni), hogy a két módszer „kiegészíti” egymást, közönséges csalás. A hókuszpókuszt új tudományos felfedezésként eladni pedig kifejezetten aljas dolog.

Geréb Ágnest „a természetes” orvoslás „diszkrét bája” ejthette rabul: hiszen kétszáz éve meg kétezer éve is szültek az asszonyok, sőt még azelőtt is. Ez természetesen nem tudományos érv, csak tény. És hiányzik mellőle egy másik fontos tény: az újszülött és az anyai halálozás 200 meg 2000 év előtti százaléka. Világosan kellene látni és láttatni, hogy az otthon szülés anakronizmus. 200 és 2000 éve nem volt az, lehet, hogy 20 vagy 50 év múlva nem lesz az, most és itt az!

A „felbujtók” azok a szülők, akik, (iskolázottságtól szinte függetlenül) nem tudnak (vagy nem akarnak) különbséget tenni tényállítás és (tudományosan) bizonyítható igazság között. Umberto Eco, korunk egyik legjobb értője, ezt a jelenséget (is) az „új középkor” kifejezéssel jellemzi. A „középkoriak” egyszerűen nem hisznek a tudományban, kiváltképp annak mindennapi hasznában, annak ellenére, hogy nincs perc, amikor ezt a hasznot ne lát(hat)nák.

A „középkoriak” nagyon „liberálisak”, mármint a saját jogaik kiterjesztését tekintve. A szülés és a terhesgondozás mai magyar körülményei kétségtelenül elidegenedtek a tárgytól, sok nő kellemetlen, szeméremsértő megpróbáltatás elszenvedőjeként viseli élete (kétségtelenül) legszentebb eseményét (míg legtöbben ügyet sem vetnek a körülményekre). Nem érdemes tagadni azt sem, hogy az ellenszenv nem kis részben az anyagi terhek nagyságával függhet össze. A „középkoriak” között megjelenik tehát az igény az otthon szülésre. Ettől persze nincsen mellette szóló szakmai érv, ellene viszont számtalan!

Miközben felmerül az igazi nagy (erkölcsi) kérdés, hogy az újszülött életének és testi épségének kockáztatása az anya természetes joga-e, vagy fennáll-e a társadalom (az állam) felelőssége (is). Akik azt gondolják, hogy ez csak anyai döntés kérdése, vajon az újszülött megölését (magára hagyását) is természetes anyai jognak tartják? Van rá „régi jó, természetes” példa: bizonyos ókori európai kultúrákban a leánycsecsemők „kitétele” elfogadott volt.

A terhességi státus jogi értelmezése igen sajátos: két személyről van szó, egy testben, és a két személy érdeke bizony ütközhet. Az otthon szülés ügye erre példa. Az anya kényelme azonban ilyenkor minden esetben felesleges kockázatvállalás, a születendő gyermek (és saját maga) életének és testi épségének veszélyeztetése.

A szakmai kockázatot minimálisra lehetne csökkenteni a szülőotthon-hálózat modern változatban történő újraindításával, választhatóságával, (azaz OEP-finanszírozásban) egyszersmind az otthoni körülmények reprodukálásával. Geréb doktornő is erre a következtetésre juthatott, hiszen a „vége felé” már valamiféle „szülőházban” tevékenykedett, azonban sem a személyi, sem a tárgyi, sem a törvényi feltételeknek nem tudhatott megfelelni, nyilvánvalóan pénz és orvospartnerek hiányában.

A Geréb Ágnesre kimondott ítélet kegyetlen. A bíróságnak azonban nincsen módja értelmes és humánus büntetést alkalmazni, egészen egyszerűen azért, mert a magyar jogban nincs ilyen. Mind a pénzbüntetés, mind a szabadságvesztés (általában) alkalmatlan módszer a bűnbánat előidézésére, kizárólag elrettentő ereje van, az sem igazán. Viszont a (keresztényietlen) bosszúvágyat kielégíti.

Geréb Ágnes esetében elegendő lett volna az orvosi kamarából való kizárás, ami a szakma gyakorlásától való eltiltással azonos. Geréb és mások bűnismétlését megelőzendő: a tervezett otthon szülést (az alaptörvénynek a magzat védelméről szóló passzusa alapján) a szülők által elkövetett bűncselekménnyé kellene nyilvánítani (l. kiskorú veszélyeztetése paragrafus, amit például meg lehet valósítani a kötelező védőoltások megtagadásával). Szankcionálni pedig arányosan, néhány havi vagy évi, kórházi segédápolói („kényszer-”, illetve köz-) munkával lenne célszerű.

Kedves Geréb Ágnes!

Kérjen államelnöki kegyelmet, kapja meg, és helyezkedjen el az egészségügy valamely más fontos területén! (Ha kell, közmunkavállalás keretében.) Én bíznék Önben!

Üdvözlettel:

Haskó László

A szerző orvos