A legrövidebb út a legjobb

Körösnagyharsány 1922-ig Nagyvárad vonzáskörzetébe tartozott, és hagyományosan a Hajdúság része volt.

A trianoni szerződés végrehajtása után a mindössze 25 kilométerre lévő Nagyvárad elérhetetlenmesszeségbe került. Ráadásul az új magyar közigazgatási rendszerben Békés megyéhez kerültek át, annak is a legtávolabbi sarkába. Perifériára szorultak: természetes központjuk felé nem mehettek, Magyarországon belül viszont 80 kilométert kell utazni, akár Debrecen, akár Békéscsaba felé indulnak el.

– 1989-ben írta az első levelet a belügyminiszternek az akkori nagyharsányi tanácselnök, hogy évente legalább egyszer engedélyezzék a romániai Körösszeg (Cheresig) felé az ideiglenes határnyitást. Huszonhárom év alatt jutottunk el odáig, hogy ha Románia ez év őszére bekerül a schengeni övezetbe, akkor jogunk is lesz a legrövidebb úton átmenni a határon, és korszerű út is lesz, amin eztmegtehetjük –mondja Máté Pál, Körösnagyharsány polgármestere.

Rézik László, a romániai Köröstarján (Tarjan) alpolgármestere hozzáteszi: egy egész településcsoport helyzetét javítja meg a Körösnagyharsányt és Körösszeget összekötő út. Körösszegen kívül Vizesgyán (Toboliu), Körösgyéres (Girisu de Cris) és Köröstarján vezetői és lakói is közös idegenforgalmi, gazdaságfejlesztési terveket szőnek. Az együttlétre minden évben kiváló alkalmat teremt a hagyományos vizesgyáni káposztafesztivál – amelyre eddig a magyar vendégek csak 62 kilométeres kerülővel, Nagyváradon keresztül juthattak el.

A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 átfogó stratégiai célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a határ menti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket. Ennek legfontosabb eszköze a kapcsolatok fejlődéséhez szükséges alapvető infrastruktúra kiépítése. Ha ránéz az ember a térképre, amelyen a teljes magyar–román határszakaszon feltüntettük az építés megkezdése előtt, illetve az előkészítés alatt álló utakat, az a benyomása támad, mintha egy szétvágott, élő szövetben összekötnék az ereket, és az elgyöngült szervezetben újraindulna a vérkeringés, összesarjadzanának a gazdasági, a személyek közötti és a kulturális kapcsolatok. Ahány település, annyiféle az egyéni helyzet. Dombegyház is világvégének számított eddig, noha légvonalban mindössze 11 kilométerre van Aradtól. A tervek szerint a Dombegyházat Kisvarjassal (Variasu Mic) összekötő út is elkészül őszre. Farkas Lajos, a település polgármestere a legrosszabb időkben is hangsúlyozta, hogy ha fölülről nézzük Európának ezt a részét, akkor az ő faluja nagyon jó helyen van. Már a napóleoni háborúk idején pontosan azon az útvonalon hajtották a marhákat Erdélyből Bécs felé, amelyen majd a kisvarjasi út is halad.

– Ősztől európai minőségű út köt össze bennünket az M43-as autópálya romániai folytatásával. Dombegyháztól 17 kilométerre van ennek a sztrádának az aradi elkerülő szakasza. De mondok mást: az új úton 27 kilométeres közelségbe kerültünk az aradi nemzetközi repülőtérhez, amelyet nem arra szeretnénk használni, hogy a dombegyházi fiatalok onnan szálljanak el a fapados géppel nyugat-európai vendégmunkásnak, hanem hogy hozzánk jöjjön befektető, illetve hogy a helyben megtermelt és feldolgozott, prémiumkategóriás élelmiszereinket elszállíthassuk a világ bármelyik részére – lelkesedik a polgármester.

Geszten is örülnek, hiszen két szomszédos romániai településhez – Cséfához (Cefa) ésMarciházához (Martihaz) – is új út kapcsolja majd őket. Nekik akkor is nehezebb lesz a helyzetük, ha elkészülnek a tervezett utak,mert így is távol vannak a nagyvárosoktól. Fábián Zsuzsanna polgármester azonban bízik, hogy például az a gyulai székhelyű mezőgazdasági vállalkozás, amely már eddig is Gesztnél vitte át a határon a gépeit, telephelyet és új állásokat létesít a községben. Sonia Mihaltian, a cséfaiak projektmenedzsere annyit tesz hozzá: a térségben számos horgászati turisztikai cél található. A geszti Tisza-kastély, a cséfai halastavak és a Madarászon lévő kiváló strand együtt a falusi turizmus vonzó célpontjaivá tehetik ezeket a falvakat. Lehetőség lesz a Cséfai Nemzeti Park és a Körös–Maros Nemzeti Park védett területeinek együttes megtekintésére is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.