Kész Orbán centrális erőtere

A 2010 májusában elkezdett munkában mérföldkőhöz érkeztek, vállalkozásuk első szakasza lezárult. Magyarország új alapokon áll, ez visszavonhatatlan tény – mondta Orbán Viktor a Millenárison országértékelő beszédében.

A miniszterelnökhöz közel álló források szerint az Eger hotelbeli frakcióülésen zárt körben elhangzott politikai helyzetértékelésének is valami hasonló a konklúziója. Végül is Orbán Viktor 2012-re, mire Brüsszelben, illetve Strasbourgban meg kell hajolnia „az erő” előtt, kilencvenöt százalékban már véghezvitte, amit kormányzása előtt eltervezett: készen állnak az alkotmányos és jogszabályi keretek, a centrális erőtér megvalósult, a következő kormányok kezét pedig legalább tíz évre megkötötték az alaptörvény közpénzügyi, államadósság-kezeléssel kapcsolatos fejezetei, valamint a pénzügyi stabilitási törvény az „arányos adózás” megfogalmazásával.

Ha tehát Egerben a fideszes és kereszténydemokrata honatyák előtt meg is kell magyaráznia a miniszterelnöknek a politikai fordulatát, a gazdasági szabadságharc feladását és az IMF-tárgyalások felújítását, a lapunknak nyilatkozó fideszes képviselők szerint ez nem fog nehézséget okozni neki, különösen nem a „húsz-egynéhány éves politikai rutinnal”. Azt ismételheti el a Fidesz–KDNP-frakciószövetség előtt is a miniszterelnök, hogy „a status quo marad”, a jövőre vonatkozó terveket, elképzeléseket kell a parlamentnek módosítania, az Európai Bizottság, illetve Barroso elnök elvárásának megfelelően; azaz a bírák nyugdíjkorhatárára, az adatvédelmi hatóságra vonatkozó szabályozást és a jegybanktörvényt kell korrigálni. Az egyik kormányzati szereplő arra hívta fel munkatársunk figyelmét, hogy végül is azt a kitételt, hogy a monetáris tanácsba két új tagot lehessen delegálni, „nem tiltotta meg” az Európai Bizottság. Mindent összevetve tehát Orbán Viktor hitelt érdemlően tud beszámolni a parlamenti kétharmadnak arról, hogy a „berendezkedést” a kompromisszumkészsége nem sodorta veszélybe, semmit sem kell feladni, hiszen az április 18-án elfogadott húsvéti alkotmányt és az ország szuverenitását nem veszélyezteti Brüsszel. Az pedig, hogy az Európai Parlament a magyar demokráciadefi cittel foglalkozik, a velencei bizottság pedig az alkotmány rendelkezéseit vizsgálja, a kormányoldal szerint nem bír túlzott jelentőséggel. A kormány szerint az Európai Bizottság szava a döntő uniós színtéren.

Orbán Viktor érkezik az egri frakcióülésre, mögötte Habony Árpád személyes tanácsadója, mellette Havasi Bertalan sajtófőnök
Orbán Viktor megérkezett az egri frakcióülésre, mögötte Habony Árpád személyes tanácsadója, mellette Havasi Bertalan sajtófőnök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.