Újabb áldozatok

Az előrejelzéseknek megfelelően megmaradt a kemény fagy és megérkezett a kiadós havazás, ennek ellenére a vártnál kisebb fennakadásokat okozott a hét végén a hideg, és a pénteken, szombaton lehullott mintegy 10-40 centiméternyi hó. Noha a katasztrófahelyzet elmaradt, jócskán akadt munkájuk a mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek, segélyszervezeteknek.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy a legtöbb, 20-40 centiméternyi hó a déli területeken, elsősorban Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Baranya megyében hullott, így kezdetben ezekből a régiókból kapták a riasztások zömét, főként árokba csúszott, felborult, elakadt járművek vezetői kértek segítséget. Szombaton 300 riasztást kapott a katasztrófavédelem, s összesen 110 embert kellett elakadt járművekből menteni, közúti balesetekben pedig 50-en sérültek meg. Később – folytatta a szóvivő – már az ország más területeiről is egyre több riasztás kaptak, különösen azután, hogy feltámadt a szél, sok helyen hófúvást okozva. Borsodban négy település, Hejce, Tiszakeszi, Tiszatarján és Girincs is megközelíthetetlenné vált. A Girincsre vezető utakat ráadásul csak vasárnap délelőttre tudták járhatóvá tenni. Hajdú-Bihar megyében egy településen 500 ember víz nélkül maradt, mert elfagyott a vezetékrendszer, Szabolcsban és Zalában pedig összesen ezer otthonban nem volt áram hosszabb-rövidebb ideig. Hajdu Márton kitért arra is: több esetben elakadt mentő autóknak kellett segíteni. Szegeden egy szülő asszonyt, Borsodban pedig egy sürgős dialízisre szoruló embert szállító mentő akadt el a hóban.

Noha a rendőrség és a segélyszervezetek legalább félszáz ember életét mentették meg a hidegben azzal, hogy idejében fűtött helyiségbe, kórházba szállították őket, több esetben túl későn érkezett a segítség. Székesfehérváron egy 84 éves idős asszony fagyott halálra: az utcán fekve találtak rá, s bár kórházba vitték, az életét már nem tudták megmenteni. Holtan találtak szombaton egy 56 éves férfira a Hajdú-Bihar megyei Bocskaikertben, halálát valószínűleg kihűlés okozta. Az otthonában, kihűlés miatt halt meg egy férfi a Zala megyei Garaboncon, a távirati iroda jelentése szerint jéghideg lakásában az ágya mellett, a földön találtak rá.

– A hét végén megteltek a fővárosi hajléktalanszállók, amelyek többségében még a folyosókra tett matracokon is alig-alig volt hely. Emiatt nagyon jól jött, hogy egyebek mellett a rendőrség, a MÁV, az egyházak, az önkormányzatok is nyitottak ideiglenes melegedőhelyeket – mondta érdeklődésünkre Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány munkatársa. Megemlítette: a hét végén a szokásosnál háromszor több, közel 150 hívást kapott diszpécserszolgálatuk közterületen tartózkodó emberekről, vagyis a felhívásoknak köszönhetően odafigyeltek a fedél nélküliekre a budapestiek.

A közlekedésben elsősorban szombaton voltak komolyabb fennakadások. Az M7-es autópályán hófúvás miatt sebességkorlátozást rendeltek el. Ezen a sztrádán egyébként szombaton hókotró és kamion karambolja is nehezítette az előrejutást. Több út hosszabb-rövidebb ideig járhatatlanná vált, s voltak olyan szakaszok – Somogyban például –, amelyekre csak hólánccal ellátott járműveket engedtek. Borsodban csak a közútkezelő munkagépei mögött, konvojban engedték a 37-es számú főútra a közlekedőket. A vasúti közlekedésben is gondokat okozott a hó és a fagy: szombat késő délután már jelentős – olykor 80-120 perces – késésekkel közlekedett több vonat is az ország déli és keleti vonalain.

A katasztrófavédelem és a közlekedési társaságok jelentései szerint vasárnap délutánra már országszerte javult a helyzet, járhatatlan út, megközelíthetetlen település nem volt.

Volt, aki örült a hónak
Volt, aki örült a hónak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.