A bizonytalankodás az EU-hoz való viszonyban is tetten érhető, a Jobbik magatartását aligha lehet következetesnek nevezni. Tiltakozása jeléül a Jobbik 2004-ben bojkottálta az első EP-választást, következő alkalommal, 2009-ben viszont a részvétel mellett döntött. A jobbikosok a magyar érdekek erőteljesebb képviseletével magyarázták indulásukat.

A választók jelentékeny része mindenesetre nem látott kivetnivalót a Jobbik érvelésében, a szélsőjobboldal közel 15 százalékot szerzett. A 2010-es parlamenti választásokon a Jobbik tovább erősített, de vezetői gyaníthatóan felismerték, hogy a „cigánybűnözés” elleni kampányokból nem lehet az idők végezetéig megélni. Kínálkozott az euroszkeptikus pártok testére szabott szerep.

A hétharmados Fidesz azonban elvette a szélsőjobb kenyerét. A Jobbik kezdett légüres térbe kerülni, azzal kellett szembesülnie, hogy „harmadik erőként” egyre inkább elveszíti az arcát: ha az Európával és a bankokkal „szabadságharcot vívó” Fideszt bírálja, akkor esetleg saját nézeteivel megy szembe.

A kormány az év elején az Operaházban ünnepelte az új alkotmányt. Az utcára meghirdetett tiltakozó demonstrációval szemben szélsőjobboldali csoportok ellentüntetést szerveztek. A Jobbik zavarodottságát mutatja, hogy – miközben egyaránt elítélte a „rongyrázást és az arrogáns liberális képmutatást” –, a szélsőjobbos ellentüntetés mellett sem állt ki, holott a párthoz kötődő Új Magyar Gárda bejelentette csatlakozását. Elérkezett az idő, hogy a Jobbik emelje a tétet, és előálljon az EU-ból való kilépés ötletével.

Az erről szóló, zászlóégetéssel egybekötött demonstráció azonban mérsékelt sikerű volt. Bár a párt megfújta a győzelmi harsonát, és minden idők legnagyobb hazai EU-ellenes megmozdulásának minősítette a rendezvényt, mindez nem fedte el a tényt: hiába szerveztek ingyenes buszokat a vidéki tüntetőknek, így is csak néhány ezren verődtek össze.

A kormánypárti Békemeneten felvonuló nagy tömeg jelzi, hogy az EU-ellenességnek komoly bázisa van, de ebből nem következik, hogy a tényleges kilépésnek is ekkora lenne a támogatottsága. Az elmúlt egy-másfél évnek legalább annyi haszna volt, hogy az emberek felmérték, milyen gazdasági és politikai következményekkel járna az EU-tagság felmondása.

A Jobbik pedig kevéssé győzte meg a közvéleményt arról, hogy rátermett gazdasági szakértőkkel rendelkezne. Egyébként is: a Jobbik részéről a logikus folytatás az lett volna, ha politikusai lemondanak az Európai Parlamentben szerzett mandátumokról. Mégis maradtak. Az indoklás szerint most minden eddiginél nagyobb szükség van rájuk az EP-ben.

Aligha véletlen, hogy az évadnyitó rendezvényen Vona Gábor már jóval visszafogottabban beszélt a kilépésről. Mintha érezte volna, hogy túllőttek a célon. Sokkal inkább a Fidesz táborában lévő szélsőjobbos szavazók megnyerésével foglalatoskodott. Vona nyilván arra számít, hogy az IMF-megállapodás várható aláírása után a Fidesz jobbról is támadhatóvá válik.

Az üzenet egyszerű: a Fidesz elbukott, a kompromisszumot és megalkuvást nem tűrő igazi szabadságharcot a Jobbik vívja az Európai Unióval szemben. Vona ezzel együtt tett pár olyan kijelentést, amely arra utal, hogy pártját szívesen vinné kicsit közelebb a centrumhoz. Az a meghatározása például, hogy a Jobbik nem fasiszta és nem nemzetiszocialista, valószínűleg szíven ütött némelyeket a Jobbik szavazói közül.

Feltűnően kevés szó esett ugyanakkor a gárdáról. Lehet persze, hogy ez nem a mellőzés jele. Vona talán csak szerette volna elkerülni, ha emlékeztetik rá: tavaly nyáron a többfelé szakadt gárdaszervezetek egyesítését nevezte meg egyik legfontosabb feladatának. Hisz a „Jobbik nincs meg gárda nélkül, és a gárda sincs meg Jobbik nélkül”. A pártelnök az év végéig kívánt végezni a munkával – de mindeddig nem járt eredménnyel.

Erős Facebook-jelenlét

A Jobbik Facebook-követőinek döntő többsége 30 évnél fiatalabb férfi, több mint egyötödüknek van felsőfokú végzettsége. Többségük euroszkeptikus – ez derül ki a brit Demos – a Political Capital közreműködésével készült – felméréséből. Ez megkérdőjelezi azon korábbi nézeteket, amelyek szerint a Jobbik támogatói az „átmenet vesztesei”. A megkérdezettek pártkötődése kulturális és ideológiai alapú, a gazdasági ösztönzők másodlagosak. A párt Facebook-oldalának 39 ezer támogatója van, míg a Jobbiknak 13 ezer tagja. (MTI)

Vona Gábor mintha érezte volna, hogy túllőttek a célon