Akin úgy végeztek agyműtétet, hogy ott sem volt
Jóindulatú, de nem műthető agydaganatban szenved a nemesgörzsönyi Keresztes Györgyné. 1998 óta végigjárta a kórházakat Pápától Budapestig, beszélt neves professzorokkal, mindenki megerősítette a győri idegsebészeti osztályon kapott szakvéleményt: „a Meninx jóindulatú daganatának radikális eltávolítására nincs lehetőség”, a tumor elhelyezkedése miatt a beavatkozás veszélyes, legfeljebb méretének csökkentése jöhet szóba.
A betegség következtében a most 52 éves Keresztesné látóidegfőjén is rendellenességek alakultak ki. Főleg bal szemén mutattak ki látótérkiesést. Azt mondja, járása bizonytalan, s amikor délután hazaérkezik a munkából, szinte azonnal elalszik hajnalig, akkor fel kell kelnie, mert négy óra ötvenkor indul a busz Pápára. Egy rehabilitációs foglalkoztatóban varr gombokat a blúzokra. A négyórás műszak végén a buszmegállóban találkozom vele, hazaviszem a falujába, bízik benne, hogy a kocsiban talán nem alszik el, mert a buszban azonnal elnyomja az álom. A munkahelyén is attól fél a legjobban, hogy elalszik.
Nincs azonban abban a helyzetben, hogy lemondjon a havi keresetről – januári munkája után talán 30 ezer forintra számít, abból fizeti a távolságibusz-tarifa 15 százalékát s a pápai helyi járat teljes összegét –, hiszen házukra felvett devizahitelüket 2026-ig fizetni kell. A végtörlesztés náluk megtakarítás híján szóba sem jöhetett.
A férje sem keres sokat, de legalább van munkája, Mezőlakra jár egy autóalkatrész-szerelő céghez. Lányuk már huszonkét éves, külön él tőlük, de a lakásrezsit ő fizeti helyettük.
Keresztesné férje sem egészséges, lábon kihordott egy szívinfarktust, két prockorongsérve miatt zsibbad keze-lába, de nem törődik vele. Felesége sorsa izgatja és bosszantja, keseríti és háborítja.
Az asszony kétévenként jár felülvizsgálatra, először még 67 százalékos rokkantságot állapítottak meg nála, 2009-ben 52 százalékosnak tartották az egészségkárosodását, s rehabilitációs járadékot ítéltek meg neki. Tavaly novemberben már csak 40 százalékosnak látták az „össz-szervezeti egészségkárosodást,” elismerték ugyan, hogy munkára rehabilitáció nélkül nem alkalmas, ugyanakkor azt is hozzátették a szakvéleményben: „komplex rehabilitációja nem szükséges”.
Keresztesnét nem ez döbbentette meg igazán, amikor elolvasta a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal I. fokú szakvéleményét, hanem az, hogy a szakvéleményben azt írta le a szakértő orvos és a bizottság elnöke, hogy „meningeoma miatt korábban műtét történt”. Ezért aztán a daganat okozta egészségkárosodás mértékét csupán 30 százalékosra minősítették, ezt toldották meg a súlyos tüdőproblémák alapján még tíz százalékkal. Rögzítették, hogy a beteg a bal szemével alig lát, de ez nem ért pluszszázalékot.
– Huszonkét éven át kerestünk egy orvost, aki megoperál, a kockázatok miatt senki sem vállalta. A szakértők most megtették, papíron – jegyzi meg az asszony.
A férje hozzáteszi: a személyesen benyújtott fellebbezésüket később nem találta a hivatal, mentségükre legyen mondva, előzékenyen fölajánlották, írnak helyette egy másikat, és visszadátumozzák.
Névvel megszólaló szakértőt nem találtam a témában, egy más megyében dolgozó orvos a konkrét ügy ismerete nélkül annyit mondott: a szakértők kettős szorításba kerültek. A kormány kimondatlanul is azt várja tőlük, lehetőség szerint minél kisebb egészségkárosodást mutassanak ki. A betegek pedig azt gondolják, hogy az orvosok cinkosai egy ellenük zajló összeesküvésnek. Több szakértőt megfenyegettek már, van, akit állítólag le is akartak köpni az utcán.
– Ennyi a tekintélyünk, s mi még a hálapénzzel sem vigasztalódhatunk – jegyzi meg a szakértő. Azt nem titkolja, hogy régebben szociális okokból, főleg munkahelyvesztés esetén is jó néhány embernél állapítottak meg „nem egészen indokolt” egészségkárosodást. Családokat mentettünk meg ezzel az elnéző, humánus szemlélettel – summázza a tapasztalatait lényegretörően.
Keresztesné dolgozik, és vár. Akkor sem adja fel a munkáját, ha a fellebbezését jogosnak találják. Valahogy élni kell. Ötvenszázalékosan is, ha már teljesen nem lehet.