A rendőrség még nyomoz, a szakma befejezte

A várakozásnak megfelelően semmilyen forradalmi megállapításra nem jutott az a szakmai bizottság, amely a tárca kérésére vizsgálta a végstádiumú betegek magyarországi kezelésének és fájdalomcsillapításának a gyakorlatát.

Ez már akkor sejthető volt, amikor a minisztérium nyolc hónapon át nem reagált (nem kezdett vizsgálatot, nem tett feljelentést) egy szakmai lapban megjelent cikkre, amelyre utólag a Magyar Hírlap hívta fel a figyelmet, s amely később Uzsoki-ügyként híresült el.

Az eredeti történet a Lege Artis Medicinae című orvosi szaklap 2011. tavaszi számában jelent meg. A cikk szerzője, Márkus Attila, aki korábban az Uzsoki kórházban dolgozott, azt állította: éveken át gyakorlat volt az intézményben, hogy halálos adag fájdalomcsillapítót adtak be a rákos betegeknek. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot rendelt el, és a kórházban házkutatást is tartottak. A rendőrség a 2005 és 2007 között folytatott orvosi gyakorlatot vizsgálja, az egészségügyért felelős Nemzeti Erőforrás Miniszté rium pedig bizottságot állított fel az ügy tisztázására.

E testület munkájának eredményét ismertette RéthelyiMiklósminiszter és Embey-Isztin Dezső, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa. A miniszter összegezte a négy szakember munkáját. Azt állapították meg, hogy jogilag rendezettek a végstádiumú betegek jogai, de azok érvényesítése a gyakorlatban nehézségekbe ütközik. A bizottság szerint ugyanis mind az érintett betegeknek, mind az őket ellátóknak hiányosak a jogi ismereteik. A bizottság azt is megfogalmazta, hogy javítani kell a végstádiumban lévő (elsősorban daganatos) betegek fájdalomcsillapításának helyzetén pél dául az ellátóhelyek kapacitásának növelésével, a magyarországi hospice hálózat fejlesztésével és a kezelés színvonalának emelésével. A miniszter bejelentette azt is, hogy az egészségügyi államtitkárság a bizottság megállapításai alapján cselekvési tervet készít, amelynek lényegi elemeként az orvos- és szakorvosképzésben is nagyobb hangsúlyt kap a jövőben a végstádiumú betegek tüneteinek kezelése, az úgynevezett palliatív (halál előtti stádium) medicina külön szakorvosi képesítést kap.

A konkrét ügyről azonban sem a miniszter, sem a mellette ülő Embey-Isztin Dezső nem akart nyilatkozni. Lapunk kérdését, hogy pontosan mit csinált a tárca nyolc hónapig azzal a dokumentumköteggel, amelyet még a cikk megjelenése előtt a Lege Artis Medicinae főszerkesztője eljuttatott a minisztériumba, Réthelyi Miklós azzal hárította: erről nincs elég információja, és ez a kérdés nem is témája a sajtótájékoztatónak, ezért nem kíván válaszolni. Embey-Isztin Dezső főorvos viszont értetlenkedett, hogy miként jelenhetett meg egy szaklapban az írás, amelyet ő nem is tud cikknek nevezni. Véleménye szerint csak az nevezhető tudományos cikknek, amelyet a megjelenés előtt lektorálnak. De az orvos azt sem értette, hogy az írás megjelenése után fél évvel hogyan kerülhetett mindez a Magyar Hírlapba, milyen alapon merte ezt az újság kilopni. Hozzátette: nyilvánvaló, ha a vizsgálatnak vége van, ez a kérdés pedig perek tárgya lesz.

Embey-Isztin Dezső főorvos és Réthelyi Miklós miniszter
Embey-Isztin Dezső főorvos és Réthelyi Miklós miniszter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.