Nekilátnak végre a Széll Kálmán térnek?

Júniusig le kell bonyolítani a Széll Kálmán (korábban Moszkva) tér rendezésére, illetve a budai fonódó villamos új pályaszakaszainak kiépítésére vonatkozó műszaki, építészeti pályázatokat, hogy azok eredményei alapján még az idén lefolytathassák az engedélyezési eljárást és a kivitelezői tendert.

Az építési munkálatokat jövő év elején meg kell kezdeni ahhoz, hogy az uniós, illetve az állami támogatási szerződésekben meghatározott 2015. végi határidőre végezzenek. A pályáknak nem csupán késznek kell lenniük, hanem üzemelniük is kell a fenti határidőre, különben bezárul az uniós forrás, és ellehetetlenül mindkét projekt – ismerteti a szoros menetrendet Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, aki szerint ehhez az szükséges, hogy a térnél összeérő három, építési hatóságként is érintett kerület – I., II. és a XII. – önkormányzatával gyorsan meg lehessen állapodni az engedélyeztetési tervek részleteiről.

A tér látványterve

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mindenesetre arra kérte a projektgazda BKK-t, hogy fél éven belül szerezzen be minden érintett önkormányzattól egy hozzájárulási nyilatkozatot. Érthető az óvatosság, hiszen a tér rendezésével együtt megvalósuló budai fonódó kapcsán már igen magas hőfokra hevültek az indulatok.

S a tér múltja is vitáktól terhes. Buda egyik legfontosabb csomópontjának rendezése évtizedek óta napirenden van, de a források szűkössége, illetve a főváros és a kerületek közötti érdekellentétek mindmáig megakadályozták a cselekvést. Az utolsó jelentős lépés az ügyben a területre vonatkozó szabályozási keretterv 2006-os elfogadtatása volt. Csakhogy pénz sem akkor, sem később nem akadt a mai formáját 1972-ben elnyert, ám azóta rendkívül leromlott tér megújítására. (A teljes átépítés megvalósítási költségét 30 milliárdra becsülték akkoriban.)

Tarlós István főpolgármester változtatott a sorrenden. Előbb pénzt kért – a 2011-es költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítványban –, későbbre halasztva a tervezést. Hárommilliárd forintot kapott az Orbán-kormánytól. Ám ebből a Széll Kálmán tér felújítása mellett ki kell építeni a budai fonódó villamoshálózatot, és meg kell hosszabbítani a fogaskerekű pályáját is. Az állami pénz mellé természetesen uniós forrásokat is kerestek, amelyet a budai fonódóra meg is kaptak. Sőt, tavaly a Fővárosi Közgyűlés feltételesen további egymilliárd saját forrást szavazott meg. Az állami támogatásból 1,2 milliárd forint jut majd a téralakításra, míg a téren lévő vágányok átépítéséhez az Európai Unió ad egymilliárdot a fonódó projektje keretében.

Sokak szerint ez is kevés. A tér átalakítását célzó – az ellenzék által igen zokon vett meghívásos – koncepciópályázaton győztes Főmterv Zrt., illetve az építészeti konzulensként bekapcsolódó Finta Stúdió programja – Vérmező felé történő „áttörés”, a tér zöldtetős lefedése, a metrókijárat épületének átszabása stb. – legalább ötmilliárdba került volna, de egy hasznos minimálprogramot már hárommilliárdból kihozhatónak tartottak. Ebbe a tér közepének rendezése, a megállók, sínek és buszsávok peremre tolása, a nem használt vágányok elbontásával, a metrókijárat legyezőépületének toldalékoktól való megtisztítása, a rézsű oldalában megépítendő mozgólépcső és lift, valamint a tér teljes burkolatának cseréje, új utcabútorokkal és megállókkal való felszerelése férne bele.

A 18-as villamos végállomását kitolnák a Hűvösvölgybe, helyét a budai fonódó pályái foglalnák el. A 4-es, 6-os villamos végállomása a helyén maradna, a buszmegállókat összevonnák. Új elem a fogaskerekű fogadó vágányainak kiépítése, amely a Budapest Szállótól normál villamosként érkezne ide. (A fogaskerekű pályáját a másik irányba, a Normafa felé is meghosszabbítanák a középtávú tervek szerint. Ám ennek megvalósulásához az elavult járműállományt is le kellene cserélni.)

A tér közepén így minőségi „találkahelyeket”, közösségi funkciókat befogadó pontokat alakíthatnának ki zöld térrészletekkel és egy szökőkúttal. A tér élhetőbbé tételét szolgálná a sínek, megállók és járdák „egy szintre hozása”, a Várfok utca díszkövezése és a buszok elterelése a Csaba utcából, amely sétálóvá alakul.

Az állami támogatási szerződés decemberi aláírása után most a szokásos uniós minőségbiztosítási ellenőrzés zajlik. Ezt követően még tavasszal kiírják a teljes budai fonódó kiépítésére és a tér átalakítására vonatkozó komplex műszaki tervpályázatot. A BKK legalább fél tucat iroda jelentkezésére számít a koncepcióterv készítői mellett. A Széll Kálmán tér arculatát meghatározó nyílt építészeti tervpályázatot a műszaki tender győztesének kell majd kiírnia a BKK-val szorosan együttműködve. Így korántsem biztos, hogy Finta József elképzelései valósulnak meg.

A műszaki és építészeti kiviteli tervek birtokában megkezdődhet az engedélyezési eljárás, amelyben jelentős szerephez jutnak a kerületek, és vasúthatóságként a Nemzeti Közlekedési Hatóság, illetve meghirdetik a kivitelezői tendert. Mindezek lebonyolítására egy éve van a fővárosnak. Az építkezés ugyanis legalább két évet vesz igénybe, így Vitézy Dávid szerint csak akkor fejezhetik be a 2015-ös határidőre, ha jövő év elején munkához látnak, és a BKV túljut jelenlegi súlyos gazdasági helyzetén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.