Nem lesz fáklyásmenet

A magyar kormányfő tisztában van azzal, hogy az Európai Bizottságon (EB) múlik az IMF-hitelkérelmünk sorsa, azaz Washingtonba Brüsszelen keresztül vezet az út – fogalmaztak lapunk kérdésére kormányközeli források a mai Barroso-Orbán találkozó legfőbb tétjéről.

„Nem lesz fáklyásmenet az biztos, de ha a miniszterelnöknek sikerül elérnie, hogy a tavaly áprilisban elfogadott húsvéti alkotmányt az EU nem teszi politikai alku tárgyává, akkor úgy szolgálhatja ki Brüsszelt, hogy közben a hazai jobboldalnak sem okoz majd csalódást” –véli egy kormányzati forrásunk. A Fidesz vezető politikusai áttörést várnak Orbán találkozójától Barrosóval, Szájer József, a néppárti EP-képviselőcsoport alelnöke a Die Welt című konzervatív lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: „A megbeszéléssel megoldódnak a problémák, mivel az eddig megfogalmazott bírálatokat, legalábbis részben nagy tudatlanság, sőt ostobaság jellemzi.” A Der Spiegel német hírmagazin interjút közölt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszterrel, aki szerint a magyar kormány esetében nem néhány jogsértésről van szó, hanem „Európa-ellenes szellemiségű” politikáról. Asselborn felvetette, hogy az EU alapértékeinek durva megsértése esetén meg lehet fosztani az adott tagországot a szavazati jogától.

A legfőbb ütközőpontot az „adóalkotmány” jelenti. Úgy tudjuk, a Bloomberg hírügynökség által múlt héten megszellőztetett IMF-elvárások leginkább azt célozták, hogy a magyar kormány vizsgálja felül az egykulcsos adózásról szóló sarkalatos törvénnyel kapcsolatos eddigi merev álláspontját. Forrásaink szerint az EB nem ragaszkodik a kétkulcsos adórendszer bevezetéséhez, ám az erről szóló szabályozást kivetetné a kétharmados törvények köréből. A TV2 úgy értesült, hogy az IMF-nél az egykulcsos adó 16-ról 19 százalékra emelése is felmerült. Az nem kérdés, hogy a kifogásolt jogszabályok többségét kész módosítani a kormány. Az illetékes tárcák egyeztetéseket folytatnak az unió szakembereivel egyebek mellett az MNB-törvényről, a bírák nyugdíjkorhatárának leszállításáról, az adatvédelmi hivatalt korábban irányító Jóri András mandátumának megszakításáról. Brüsszeli forrásaink szerint Orbán Viktornak egy hónapja van a cselekvésre. A Barrosóval való találkozótól az EB azt várja, hogy a magyar kormányfő kiterítse a lap jait, azaz részletesen ismertesse, milyen jogi lépésekre szánta el magát. A tárgyaláson szóba kerülnek a múlt héten elindított kötelezettségszegési eljárások is, amelyeknek további sorsa nagyban függ attól, hogy Orbán milyen garanciákat tud adni az unió által kifogásolt jogszabályokkal kapcsolatban. A puszta szó ugyanis kevésnek tűnik.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése későbbre halasztotta a magyar helyzet megvitatását, megvárják az ET „monitoring” bizottságának februári jelentését.

Európa még nincs túl a válságon: Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke Francois Baroin francia pénzügyminiszterrel
Európa még nincs túl a válságon: Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke Francois Baroin francia pénzügyminiszterrel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.