Gyurcsányék rendszervisszaváltásra készülnek

Első pártkongresszusát tartja a hétvégén a Demokratikus Koalíció (DK) a budapesti Syma-csarnokban. A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által irányított szervezet tagjai a párttá alakulási folyamat egyik végső állomásaként a gazdálkodási és etikai szabályokat fogják többek között elfogadni.

Előbbiben a Népszabadság forrásai szerint az az újító kitétel is szerepelni fog, hogy a DK-nak minden hónapban el kell számolnia a közpénzek – egészen pontosan a parlamenti képviselők után kapott 5-6 millió forint – tételes felhasználásával, és ezt az elszámolást nyilvánosságra is hozzák. A kongresszuson elindítanak egy programalkotási folyamatot is: a három fő területen (közjogi/alkotmányos rendszer, gazdaságpolitika, társadalompolitika) megfogalmazott alapvetések egy részét az elmúlt napok összevont elnökségi ülésén már megtárgyalta a DK vezérkara. Gyurcsányék hangsúlyozzák, hogy meg kell kezdeni az ellenzéki oldal programalkotását, amely már most megfogalmazza az Orbán-rendszer utáni időszak teendőit.

Forrásaink szerint egyik legfőbb célkitűzésük az, hogy egyetlen közjogi aktussal állítsák vissza a 1989-es alkotmányosságot, pontosabban a 2010 áprilisában hatályos alkotmányt és az akkori kétharmados törvényeket. Minden olyan alkotmányosságot érintő törvényt, amelyet „egypárti módon” hoztak meg, hatályon kívül akarnak helyezni. Álláspontjuk szerint a „rendszervisszaváltáshoz” nem feltétlenül szükséges a majdani ellenzék támogatása, a régi-új alaptörvény módosításához, átírásához viszont mindenképpen a kormánypártoknál szélesebb egyetértésre kell majd jutni. Hiszen a kétharmad nem matematikai kívánalom – hangsúlyozzák.

Gyurcsányék szerint Orbán a gazdasági kérdésekben meg fog hajolni a kényszerek előtt
Gyurcsányék szerint Orbán a gazdasági kérdésekben meg fog hajolni a kényszerek előtt

A gazdaságpolitikai kérdésekben Gyurcsányék abból indulnak ki, hogy Orbán „meg fog hajolni a kényszerek előtt”, és a következő években – a jelenlegi kormányfő eredeti szándékától eltérve – fenntartható költségvetési pályára áll a gazdaság. A DK elnöksége szerint 2014 utánra ezzel együtt sem lehet adócsökkentést ígérni. Sőt, a magas jövedelműek körében (havi 500-800 ezer forint felett keresők) érdemi többletterhet jelentő második adókulcsot vezetnének be, az 50 millió forint feletti ingatlanokra vagyonadót, a 20 millió feletti örökségekre pedig illetéket vetnének ki. Ez számításaik szerint évente legalább 200 milliárdos bevételt jelenthetne. Kell is majd a pénz, a fejlesztéspolitikában ugyanis a DK prioritásként kezelné a közösségi közlekedés rendszerének rendbetételét, amelyre – „ha tetszik, ha nem” – százmilliárdokat kellene költeni.

Ami a társadalompolitikát illeti, a DK-elnökség az egészségügy és a környezetvédelem témakörét még nem tudta megfelelően átbeszélni, de az oktatás, a nyugdíj és a szociális ellátás ügyében már konkrét elképzeléseik vannak. „Antihoffmannizmus” – így foglalható össze az, amit az oktatásban tennének kormányra kerülés esetén. A közoktatásban garantálni kívánják, hogy nem lehet több egyházi iskola egy településen, mint ahány állami. Vagyis, ahol csak egyetlen iskola van, az semmiképpen sem lehet egyházi fenntartásban. Ehhez a DK szerint szükség esetén felül kell vizsgálni, extrém esetben akár fel is kell mondani az érvényes vatikáni szerződést. Meg kell szüntetni azt a jelenlegi állapotot, hogy az egyházi fenntartású iskolák több költségvetési pénzhez jutnak, mint az állami vagy önkormányzatiak. Gyurcsányék álláspontja szerint a hittan és az erkölcstan sem lehet kötelező, csupán fakultatív tantárgy.

A felsőoktatásban az államilag finanszírozott férőhelyek elosztását a hallgatók, nem pedig a minisztérium döntésére bíznák. A mainál szerényebb, de általános és univerzális tandíjrendszert vezetnének be, ugyanakkor szolidaritási alapon a rászorulók és a jól teljesítők a tandíjnál is nagyobb ösztöndíjban részesülnének. Ez egyébként a Magyar Bálint és Hiller István oktatási miniszterek által korábban szorgalmazott rendszer továbbgondolása. Gyurcsány Ferenc és pártja abban is határozott, hogy az egyetemeken és főiskolákon élesen ketté kell választani a tartalmi és a financiális kérdéseket. A szenátusnak teljes szabadsága lenne szakmai, tudományos és tartalmi kérdésekben; a fenntartói testület pedig hasonló autonómiát élvezne a gazdasági ügyekben.

A nyugdíjak kérdésében a DK újranyitná a második pillért és kompenzálná a magánpénztáraknál maradt, de állami befizetéseiktől megvont tagokat. Az Orbán-kormány által elvont milliárdos nyugdíjvagyon visszaadásával viszont ők sem számolnak. A gazdaság 3-4 százalékot meghaladó növekedése estén felvethetőnek gondolják a nyugdíjak inflációt meghaladó növelését. A szociális ellátásban a magasabb jövedelműeket preferáló családi adókedvezmény helyett a családipótlék-rendszert támogatják, a munkanélküli-segélyt pedig újra hat hónapig folyósítanák a programterv szerint.

A kongresszus a politikai alapvetésekről vitázni fog, de formális döntést nem hoznak. A szakterületi témákat a következő hetekben konferenciák, fórumok, szakpolitikai beszélgetések keretében fogják továbbtárgyalni. A végső program összeállítására egy évet adnak maguknak.

3400

A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓNAK 3400 regisztrált tagja van és további 400 belépési kérelem elbírálása van még folyamatban. Többségük korábban nem volt tagja egyetlen pártnak vagy szövetségnek sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.