Perek a Klubrádióért
Az első tárgyaláson a médiahatóság ellenkérelmet nyújtott be a Klubrádió keresetével szemben. A felek között vitát jelent, hogy létrejött-e egyáltalán a 92,9MHz-es frekvenciára szóló műsor-szolgáltatási szerződés, valamint az, hogy a 95,3 MHzes frekvencián való sugárzás kizáró oka lehet-e a szerződéskötésnek. A Klubrádiót képviselő Bárándy Péter ügyvéd azzal érvelt, hogy a szerződés létrejött, mivel a műsorszolgáltató elfogadta az ORTT szerződési feltételeit. Véleménye szerint nem zárja ki a szerződéskötést az, hogy a szolgáltató egy másik frekvencián is sugároz. A Médiatanács ellenkérelme többek között arra vonatkozik, hogy a hatóságnak nem volt szerződéskötési kötelezettsége, és nem is jött létre a szerződés. A hatóság úgy véli, hogy annak megkötését kizárta a Klubrádió másik szerződése. A per február 28-án folytatódik.
Ez a Klubrádió második folyamatban lévő pere, hogy frekvenciája maradjon. A rádió január elején megtámadta a Médiatanács decemberi döntését, amely az Autórádió Kft.-nek adta a 95,3 MHz-es frekvencia használati jogát 12 évre. Ez a per azonban nem húzódhat el hónapokig, mert az erre vonatkozó jogszabályok szerint a médiahatóság döntése elleni panaszt a bíróságnak harminc napon belül el kell bírálnia. A Klubrádió több ponton vitatja a Médiatanács határozatának törvényességét. Álláspontjuk szerint már a pályázati felhívásban szereplő koncessziós díj nagyságrendje, az évi minimum 53 millió forint meghatározása is irreális volt. (Az öt pályázó közül hárman ajánlottak 55 millió forintot, köztük a Klubrádió is, de a nyertes, az egymillió forint tőkével megalapított Autórádió Kft. 75 millió forintot ígért.) Ezen túl úgy ítélik meg, az Autórádió Kft. ajánlata nem tartalmaz reális üzleti tervet. A Klubrádió jogorvoslati kérelmével kapcsolatban Kiricsi Karola, a médiahatóság szóvivője azt mondta, az új médiaszabályozás törvényi szinten rögzíti a rádiós frekvencia használatáért fizetendő díj meghatározásának elveit. A Médiatanács az új törvény hatálybalépése óta elindított mintegy 60 pályázati eljárás mindegyikében megkülönböztetés nélkül alkalmazta az új díjszámítási rendszert, amely egységes, arányos, és figyelembe veszi a frekvencia vételkörzetének nagyságát és a vételkörzetben élők vásárlóerejének indexét.
Hadd szóljon! címmel vasárnap délután három órára szerveződik tüntetés a szólás szabadságáért és a Klubrádióért a Batthyány-örökmécseshez. A megmozdulást a Klubrádió fennmaradása érdekében létrejött Hadd szóljon! Egyesület szervezi. Pikó András, az egyesület elnöke, a Klubrádió műsorvezetője korábban lapunknak elmondta, rengeteg aggódó telefont, megkeresést kapnak amiatt, hogy veszélybe került a Klubrádió, és sokan tartanak attól is, hogy a legkülönfélébb vélemények nem kaphatnak majd szólási lehetőséget.