A 43 esztendős Kovács Attila tizenévesen hivatásos katonának állt. Tiszthelyettesként szolgált egy pécsi laktanyában, ám jött a rendszerváltás, a katonák többsége felesleges lett. Kovács Attila is. Akkortól a férfi pécsi üzemekben betanított vagy segédmunkásként kereste a kenyerét. Amikor valamelyik cége tönkrement, és elküldték, nem esett kétségbe, keresett magának új helyet, esetleg beállt kubikusnak. Erika is dolgozott, előbb egy kábelgyárban, majd a pécsi Elcoteqnél. Ha kevés volt a munka, leépítették, ha több, visszahívták.

A házaspárnak önálló otthona nem volt 2003-ig, még három gyerekkel is az asszony anyjánál laktak Királyegyházán. Az említett évben vettek egy 50 négyzetméteres, roskatag, földes padlatú házat Gyöngyösmelléken félmillióért, amire ráfordítottak hárommillió forintot és rengeteg munkát. Az öreg vályogportát korszerűsítették, háromszobásra bővítették. Az építkezéshez felvett a házaspár egymillió hitelt, de ez nem aggasztotta őket, bírtak a törlesztéssel.

Aztán eljött a 2007-es év, és minden összeomlott. Kezdődött azzal, hogy márciusban lecserélték rozoga autójukat egy új Chevroletre. Azért mertek belevágni, mert szerződést kötöttek egy reklámcéggel, amely „átvállalta” tőlük a tíz évig tartó, havi 35 ezer forintos törlesztőrészletet. A kontraktus szerint Kovácséknak nem kellett mást tenniük, mint az autón viselni a cég reklámját.

A cég bezsebelte a hatezer forintos regisztrációs díjat, és eltűnt. Így Kovácsék törlesztették az autó lízingdíját. Nehezen birkóztak meg a nem kalkulált részlettel, ezért jobban fizető állást kerestek.

Találtak is. Egy pécsi férfi 2007 októberében narancsszüretre toborozott munkásokat Spanyolországba. A havi 1200 eurós ígéretre negyvennyolcan jelentkeztek, s a csapat a szervező által bérelt busszal elindult Ibériába. A buszon ült Kovács Attila és legnagyobb gyermeke, a nagykorúságát épp betöltő ifjabb Attila. A szüretelők – megérkezve – azzal szembesültek, hogy keményen fizetni kell a szervezésért, a buszért, a szállásért, a gyümölcsösbe vivő autóért, a narancsszedéshez adott szerszámokért és mindenért, s jó ha havi 3-400 euró megmarad a bérükből. Ám munka többnyire nem volt. Húsz nap alatt fölélték tartalékaikat. Kovács Attila és fia három hét után hazamenekült. Buktak úgy százezer forintot, és elmaradtak az autó törlesztőrészletével.

A banknak bevallották, hogy azért vágtak bele a lízingbe, mert beugrasztotta őket egy csaló reklámcég. Kérték, hadd kapjanak a fizetésre még egy hónap halasztást. A bank rábólintott. Két nap múlva jött egy ember a banktól, és elvitte az autót. Maradt a kocsiról 1,2 millió tartozás, ami az elmúlt három évben a kamatok és a svájci frank drágulása okán felment hárommillióra.

Merthogy az elvitt autó hitelét az elmúlt három évben sem tudták fizetni. A házfelújításét se. Az utóbbi – szintén frankalapú kölcsön – felment kétmillióra. Azért se bírtak a hitelekkel, mert a válság kirobbanása óta még nehezebben kap munkát a két Attila és Erika. Falujukban az állástalanság 80 százalékos, a térségben 40. A házaspárnak nincs szakmája, fiuk viszont kitanulta a kőművesszakmát. Azzal se megy semmire.

Kovács Attilát két éve beajánlották egy németországi munkára. Októbertől tavaly februárig Hamburgban központifűtés-szerelők segédjeként dolgozott, havi 1300 euróért. Megint levegőhöz jutott a család, ám az utolsó havi bért Attila alkalmazója, egy Pest megyei kisvárosban élő vállalkozó már nem fizette ki. Attila megfenyegette, hogy feljelenti. A vállalkozó azt felelte: tegye. A nép ügyvédje sem tudott segíteni, merthogy munkaszerződése Attilának nem volt. Akkor Erika fölült három gyerekkel a vonatra, s elutazott a vállalkozóhoz. Megvárta a háza előtt, s azt mondta: addig itt ül, amíg meg nem kapja férje járandóságát.

– Üldögélj csak! – mondta az adós.

– Hívom a tévét – mondta Erika. A férfi fizetett.

Kovács Attila és fia tavaly már alig jutott munkához. Ősszel másfél hónapig a szigetvári konzervgyárban dolgozott a két férfi, ám vége lett a szezonnak, így már ott sincs állásuk. Erika anyaságijából, az apa jövedelempótlójából és a családiból összesen 110 ezer forint jön be, ez a biztos pénz, télen jó ha 50 ezret összehoztak alkalmi munkából. A família teljes adóssága – mindent beleszámítva – eléri már a hatmilliót. Tartanak attól, hogy a bankok elárverezik a házukat. Abból ugyan nem jönne be kétmilliónál több, ők viszont utcára kerülnének három kiskorúval.

– Ha erre gondolok, nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek – mondja a családfő. – Inkább nevetek. Hogy mindez megtörténhetett velünk. Hogy állandóan munka után futva teljesen elszegényedtünk. És ha megint hirdetnének valami pénzes munkát, beleugranánk. Biztos megint átvernének. Minket könnyű átverni.