„Most szünetre van szükségem...”
A vonatkozó e-mail címek valódiak, de az érintettet nem tudtuk megkérdezni a levélről. Mindenesetre ebben Schiffer azzal indokolta lemondását, hogy a stratégiaszerkesztő bizottság körül kialakult konfliktusban sokan Meszerics Tamás és Tordai Bence kiszavazása mögött az ő akaratát sejtették. (Hozzá kell tenni, e miatt az ügy miatt mondott le annak idején választmányi tagságáról Scheiring Gábor.) Schiffer a levélben cáfolja, hogy köze lenne a dologhoz, és leszögezi: a párt nem működhet a „kiszorítósdi-bandaháborús” logikában.
„Ha egyik oldalról hadjárat indul a »liberálisok« kiszorítására, másik oldalról pedig a minimális empátia sincsen meg az elit értelmiségi körön kívüli szempontokra, akkor én felteszem a kezem. Ugyanakkor továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy ennek az országnak az egyetlen esélye, ha a beégett kulturális törésvonalakon megpróbál túljutni. Ezt per pillanat vagy mi tudjuk előidézni, vagy senki.”
A 2010-es iratban érvként az szerepel, amivel mostani lemondását is magyarázta: „egyszerűen úgy érzem, nincsen meg az a bizalmi közeg, ami a további munkám előfeltétele lenne, és leginkább elfogyott az erőm, hogy oldjam a konokságot, visszatartani próbáljak távozni készülőket (…) Jelenleg nem tudok megfelelni annak az egyensúlyteremtő szerepnek, amire vállalkoztam. Azt is gondolom ugyanakkor, hogy távozásom egy lehetőség is, amely akár fel is oldhat feszültségeket. Nekem mindenesetre most szünetre van szükségem. A mandátumomat – egyelőre – nem adom fel. Sch.”, zárul az akkori levél.