Romokra épített siker

Romkocsmák, olcsó sör, biztonság és persze a gyógyfürdők – ezek jutottak eszébe először az általunk megkérdezett külföldi fiataloknak, akik Budapestre látogattak.

– Az amerikaiak számára, ha Európára vagy európai körutazásra gondolnak, nem jut eszébe elsőre Budapest, nem feltétlenül van rajta a meglátogatandó városok listáján. Ám egyre többen jönnek, mert pont ezért van egy olyan híre, hogy ide az megy, aki nem a megszokottra vágyik, aki valami „trendi, menő” helyet keres – mondja Carolyn, aki szeptember óta tanul a Közép-európai Egyetemen, és már számos barátját látta itt vendégül azóta.

– Teli vannak a lapok utazási rovatai mostanában Magyarországgal és Budapesttel, ami nagy kedvet csinál hozzá. Persze olvasunk a politikai gondokról is, az nem olyan jó – mondja a huszonéves, szintén amerikai Laura, aki jelenleg Madridban tanít angolt. A téli szünetben Kelet- és Közép-Európát járta, ennek egyik állomása volt Budapest. Járt a Szimplában és az egyik gyógyfürdőben is, és kiemelte, hogy Budapest nagyon biztonságos, főleg egyes amerikai nagyvárosokhoz hasonlítva. A madridi külföldi közösségben igen jó híre van Budapestnek.

Nyugdíjasként kereste föl Magyarországot tavaly Randy West a feleségével, pedig már a kilencvenes évek eleje óta szerették volna meglátogatni, amikor kelet-európai üzleti körútjukból kihagyták. – Mindig is vonzott Budapest, kulturális sokszínűségével, bonyolult történelmével, a népzenével, a nyomokkal, amelyeket a bécsi szecesszió és a katolikus egyház hagyott rajta – mondta West, aki egy Indiana állambeli kisvárosban él. Ám környezetében az amerikaiak nagyon keveset tudnak Budapestről, elriasztja őket, hogy úgy vélik, a magyarok egyáltalán nem beszélnek angolul, és a kommunista múlt miatt azt hiszik, „a város úgy nézhet ki, mint Kelet-Berlin a hidegháború idején”. Persze – főleg egyhetes látogatása után – ezek egyikét sem tartja igaznak. Legjobb emlékei között szerepel, amikor feleségével elmentek egy gyógyfürdőbe, megnézték az Állami Népiegyüttes egyik előadását, majd vacsoráztak egy dunai hajón. „Jó lett volna még több idő, elmenni az Operába, és bejárni a borvidékeket” – mondta.

A szájhagyomány és az internetes kultúra tehát viszi a jó hírt, sokszor állami beavatkozás nélkül is. És ennek bizony jelentős eleme az éjszakai élet, a romkocsmák, melyek bemutatása egyetlen utazási ajánlóból sem hiányzik a külföldi lapokban vagy útikönyvekben. A világ egyik legismertebb útikönyvsorozata, a Lonely Planet internetes oldalán 2011-ben az olvasók az A38 Hajót választották a világ legjobb kocsmájának, míg a második helyen a „romkocsmák nagypapájának” nevezett Szimpla végzett. Sokat számít, hogy már két budapesti étterem, a Costes és az Onyx is kapott Michelin-csillagot, és hogy a híres étteremkalauzban négy másik étterem is Bib Gourmand minősítést kapott, ami azt jelenti, mérsékelt áron kínálnak jó minőséget. A nagyvárosokra specializálódott internetes útikönyv, a UCityGuides listája szerint pedig a világ legszebb kávéháza is Budapesten van: a New York kávéház, megelőzve olyan híres helyeket, mint a velencei Florian.

A Lonely Planet szavazása kapcsán sokan megjegyezték, hogy a magyarok hajlamosak eltorzítani a hasonló internetes voksolásokat. Az útikönyvsorozat kiadójának egyik igazgatója a Kossuth rádió 180 perc című műsorának decemberben adott nyilatkozatában azonban nem kérdőjelezte meg az eredményt. Tom Hall már többször is járt Budapesten, azt is elmondta: a város alulértékelt ahhoz képest, hogy hasonló érdekességekkel és szépségekkel bír, mint más nagy európai városok. Elmondta: meglepte őket, hogy két magyar szórakozóhely végzett az élen, ám „ezek a bárok azért nyerhettek, mert nagyon budapestiek, nagyon magyarok, ahol sok helyi is előfordul, nem csak külföldiek. Egy turistának sokat jelent, hogy együtt élhet a várossal, és nem szeparált helyeken kell mozognia.”

A Doboz nevű romkocsma
A Doboz nevű romkocsma FOTÓ: REVICZKY ZSOLT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.