Ahol légy van, madár is lesz

A szegediek máig emlékeznek rá, mekkora kárt tett a Széchenyi tér platánfáiban egy 1993. júniusi vihar. Amikor elállt a szél és az eső, úgy tetszett, Szeged főtere soha többé nem

Annak a szörnyű délutánnak egyik fontos tanulsága volt, hogy a legszebb platánsor is elöregszik egyszer, ám akkor már más a világ, mint amikor elültették. Az elpusztuló fákat pótolni kell, de mással és máshogyan.

A régi példát Igaz Ágnes, a szegedi polgármesteri hivatal fejlesztési irodájának vezetője idézi fel a Temesvárral közösen elnyert természetvédelmi pályázat kapcsán. A közös projektnek, amely a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósul meg, az a pontos címe, hogy Biodiverzitás és természetvédelem a környezettudatos testvérvárosokban. Minél több ember él egyre nagyobb településeken, annál nagyobb hangsúlyt kap, hogy élhető legyen az a városi környezet. Az élhető város célkitűzése mindinkább szakmai kérdéssé válik.

A közelmúltban zajlott Szeged legrégebbi lakótelepének, Tarjánvárosnak a rekonstrukciója. A panelprogram keretében elsősorban az épületek felújítására, a közművek cseréjére nyertek pénzt – de nagyon tudatosan átformálták a házak környezetében lévő zöld területeket is. Ennek eredményeként csökkennek a környezeti ártalmak – kisebb lesz a légszennyezés okozta kár, a fák megtartják a csapadékvíz egy részét, mérséklik a szélsőséges hőmérséklet-változásokat. Ahol légy van, madár is lesz. A megfelelő növénytársulásokban megtelepszenek az állatok: először a különféle rovarok, nyomukban pedig a madarak. Napjaink egyik divatos, de egyben nagyon fontos fogalma a biodiverzitás: a sokféle definíciót itt egyszerűsítsük le annyira, hogy minél több növény- és állatfaj minél nagyobb és változatosabb populációja él együtt, annál nagyobb a túlélésük esélye. Vagyis a természet változatossága nagyvárosi körülmények között is fenntartható és fenntartandó.

Dénes Ágnes, a főépítészi iroda kertészettel foglalkozó munkatársa, a közös projekt szakmai koordinátora hangsúlyozza: a kiinduló feladat az állapotfelmérés. A legnagyobb és leggyorsabb eredmény a véderdők, parkerdők, illetve a lakóparkok, lakótelepek zöldövezeteinek felülvizsgálatától várható. A Szegedi Tudományegyetem ökológiai tanszéke nyerte el a megbízást a tényfeltáró munkára.

Ács Sánta Ágnes projektmenedzser szerint az állapotfelmérés nyomán össze áll egy adathalmaz, illetve egy megvalósíthatósági terv, amelyre a későbbi városi fejlesztések kertészeti elképzeléseit lehet alapozni. Temesváron – paradox módon éppen azért, mert ott a kiinduló állapot is rosszabb – már korábban megszületett egy alaptanulmány, amely a város környéki erdők feltérképezésére szolgált. A két testvérváros között nagyon jó a kapcsolat, és ez különösen jellemző a fejlesztési irodák együttműködésére. Számos jó ötletből, amely az egyik helyen megszületett, később nyertes közös pályázat és fejlsztés valósult meg. A városi biodiverzitást elősegítő mostani projekt zárókonferenciáját február 23-án tartják Temesváron.

Mivel a fiatalok a legfogékonyabbak, azokban a középiskolákban, ahol tanítanak környezetvédelmet, e szaktárgy keretében tájékoztatót tartanak a program eredményeiről. Az általános iskolásoknak pedig fotópályázatot hirdettek. Aki a legjobb képeket küldi be a szegedi zöld területek növény- és állatvilágáról, családi belépőt kap a Szegedi Vadasparkba.

Új rovarfaj a Ligetben

Új levéldarázsfajt fedeztek fel az újszegedi Erzsébet ligetben. Gyurkovics Henrik genetikus először 2009 márciusában, lehullott levelek között fényképezte le a rovart, amelyről Haris Attila biológus bizonyította be, hogy eddig ismeretlen fajhoz tartozik.

A Ligetben található, pusztulóban lévő idős fák kiváló élőhelyei a ritka rovaroknak – egyebek közt négy nagyon ritka, veszélyeztetett légyfaj is él a területen.

Ügyesen rejtőzködik a tengelice a lakótelepi vadgesztenyefán
Ügyesen rejtőzködik a tengelice a lakótelepi vadgesztenyefán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.