Számos nagy kárt okozó bűncselekmény történt az elmúlt hónapokban, amelyek végrehajtói, tippadói az elkövetéskor vagy kevéssel azelőtt vagyonvédelmi cégek dolgozói voltak. Némely esetben felmerül a gyanú, hogy egyes elkövetők korábban eleve azért léptek be az adott pénzszállító vállalkozáshoz, vagyonvédelmi céghez, hogy megismerjék annak működését, felderítsék gyengeségeit, ellenőrzési rendszerének hiányosságait, adatokat gyűjtsenek egy későbbi rablótámadáshoz.

A rendőrség az elmúlt években végrehajtott bankrablások, pénzszállítók elleni támadások elkövetőinek döntő többségét elfogta. Több sorozatrablással gyanúsítható bűnözői csoport került lakat alá. Ezért és a bankokban bevezetett biztonsági intézkedések hatására csökkent a pénzintézetek elleni támadások száma. Egy birtokunkba került felmérés szerint 2009-ben 33, 2010-ben 30, tavaly már csak nyolc bankrablás történt. A takarékszövetkezetek sérelmére elkövetett rablások száma a 2009-es 37-ről 2010-ben 45-re emelkedett, 2011-ben azonban 24-re csökkent. Valamivel kisebb mértékben csökkent a postarablások száma, és szinte stagnál a pénzszállítók elleni támadásoké; hat, nyolc, illetve öt támadás történt 2009 és 2011 között.

Profi bűnözők nem támadnak meg bankokat, nagy bankokat legalábbis nem – ezt a rendőrség is megerősítette a Népszabadság érdeklődésére. Egyre kiképzettebbek a biztonsági őrök, ráadásul ma már sok helyen nem csak a mindenki által látható formaruhások figyelnek a biztonságra. Mind több nagyobb bankfiókban civil ruhát viselő biztonságiak is elvegyülnek az ügyfelek között, valamint sok helyen csak egy irányba átlátható üvegfal mögé „rejtik” a biztonságiakat, így azok még azelőtt intézkedhetnek, hogy a rabló észrevehette és lefegyverezhette volna őket. Mindezek, valamint a bankokban felszerelt temérdek biztonsági kamera (melyek közül mind több már közvetlenül a rendőrségre is képes képet továbbítani), az időzáras páncélszekrények és az a tény, hogy az egyes kasszákban csak kisebb összegek találhatók, együttese azt eredményezték, hogy nem éri meg bankot rabolni.

Ettől persze az elmúlt években is voltak és a jövőben is lesznek „kilátástalan anyagi helyzetük miatt elkeseredett” vagy „pillanatnyi pénzzavarukra más megoldást nem látó” amatőrök, akik megpróbálnak fegyverrel pénzt szerezni a bankoktól, azonban ők – az eddigi tapasztalatok szerint – rövid időn belül rendőrkézre kerülnek.

A rendőrségi nyomozások eredményességétől függetlenül is sikerült a bankoknak megvédeni a pénzkiadó automatáikat. Míg 2009-ben tucatnyi automatát loptak el, és közel kétszer annyit kíséreltek meg kifosztani, tavaly nem történt ATM-ből lopás, de még csak lopáskísérlet sem. A bankok – miképp arról korábban lapunk is beszámolt – „a legkönnyebben támadhatónak” ítélt ATM-ekbe festékpatronokat helyeztek el, amelyek a berendezés erőszakos felnyitása esetén lemoshatatlan vörös festékkel tönkretették a benne tárolt bankjegyeket.

Miután a rendőrség tavaly több sorozatrablással gyanúsítható bandát is elfogott, a „nagy zsákmányra hajtó" bűnbandák számára maradt a gazdag magánszemélyek kifosztása, a pénz- és értékszállítók elleni támadások vagy a beépülés e szervezetekbe és az alkalmasnak ítélt pillanatban lenyúlni a megbízó pénzét. Németh Ferenc szerint ezért a jövőben ezeknek a cégeknek a korábbiakhoz képest is nagyobb figyelmet kell majd fordítaniuk munkatársaik kiválasztására, ellenőrzésére. Mint ahogy a megbízóknak is alaposan meg kell nézniük majd, kire bízzák pénzüket, értékeiket. Egyik se könnyű feladat.

Magyarországon a jelenlegi formájában és jogkörben január elsejével lényegében megszűnt (újjászervezés alatt álló) Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara adatai szerint százezer vagyonőr és mintegy 1000-1200 működési engedéllyel rendelkező magánnyomozó dolgozik. Számuk folyamatosan nő, mivel sok helyen a munkaügyi központok még ma is minden 18–49 év közötti férfit automatikusan vagyonőrnek képeznek ki. A munka ugyanakkor egyre kevesebb, mivel a válság hatására a cégek, az állami és önkormányzati intézmények kénytelenek csökkenteni kiadásaikat, a legtöbb helyen a biztonsági kiadásokat az elsők között kurtítják meg.

A munkaügyi hatóságok szerint a feketefoglalkoztatás – arányait tekintve – a magánbiztonsági szakmában a legmagasabb. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a piacon kialkudható megbízási díjak nem fedezik a jogszabályban előírt minimális béreket és azok közterheit, ezért a cégek alkalmazottaik egy részét feketén foglalkoztatják, vagy egyéni vállalkozóként szerződnek velük. A szakmai kamara honlapján közzétett minimális óradíjat (ami ma 954 forint lenne) ugyanis senki nem fizeti ki, még a feketegazdaság ellen a szavak szintjén elszántan harcoló állam és az önkormányzatok sem. Nemrég Budapesten 800 forintos óradíjjal vitte el egy nagy cég két fővárosi intézmény őrzésvédelmét.

Bár a kamara korábban több ígéretet is kapott arra, hogy közbeszerzésen senki nem nyerhet olyan árral, amelyből még a törvényes bérminimum és annak közterhei sem jönnek ki, az ígéret mindeddig pusztába kiáltott szó maradt. Továbbra is az ár, a minél olcsóbb ár az irányadó. A kamara által ajánlott árnál olcsóbban megbízáshoz jutott cégek általában azzal érvelnek, hogy más munkákon annyival többet keresnek, hogy összességében akkor is nyereségesek maradnak, ha egyes állami, önkormányzati munkákat olcsóbban vállalnak el.

Ez azonban nehezen hihető, hiszen a vagyonvédelmi piacon ma több a fóka (a szolgáltatását kínáló cég), mint az eszkimó (a megrendelő), így egyszerűen nincs hol megtermelni azt a többletnyereséget, amelyből aztán egy-egy állami megrendelés elnyerése érdekében „engedményt” lehetne adni. Piaci források szerint valószínűbb, hogy a megbízást gyanúsan alacsony árral elnyerő cégek idővel csendben megegyeznek a megbízóval a szerződés tartalmának módosításáról (kevesebb szolgáltatást nyújtanak adott összegért), vagy egyszerűen árat emelnek a szerződés valamelyik apró betűs kiegészítésére hivatkozva.

Az ilyen és hasonló piaci trükköktől a kamara nem tudta megvédeni a magánbiztonsági piacot, és ez döntően hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kötelező kamarai tagság megszűntével tagsága kétharmada önkéntes alapon nem kívánt tovább kamarai tag maradni. Németh Ferenc szerint a vagyonvédelmi kamara valójában a „Négy Mancs-szindróma” áldozata lett. Négy évvel ezelőtt egyes Magyarországon piacra törő multinacionális vagyonvédelmi cégekhez köthető szakszervezetek tisztségviselő magánemberekként bepanaszolták az országot a kötelező kamarai tagság miatt. Azzal érveltek, hogy az évi 6000 forintos tagdíj elviselhetetlen terheket jelent a vagyonőrök számára. Brüsszel vizsgálatot indított az ügyben, amelynek az eredményét azonban a kormány nem várta meg, s megszületett a döntés a kötelező kamarai tagság megszüntetéséről.