Egy karambol utóélete

Súlyos autóbalesetet szenvedett egy Vas megyei házaspár, Marx Balázs és felesége, Aknay Luca. Nádasdi otthonukból indultak el a közeli Hegyhátsál felé, ám falujuk után néhány kilométerrel autójuk megcsúszott egy lejtős, lefagyott útszakaszon.

Bár a volán mögött ülő Marx Balázs rutinos vezető, egykor hivatásos sofőrként is dolgozott, nem tudta megfogni a tízéves Audit. A kocsi megállíthatatlanul csúszott, majd a lejtő alján lévő enyhe kanyarból, egy főúton is átsodródva, a mély árokba ugratott, és felborult. Mindkettőjüknek be volt kapcsolva a biztonsági öve, de Marx Balázs így is megsérült: eltörött a kulcscsontja s egy csont a lábfejében. Felesége szerencsésebb volt, ő csak zúzódásokat szenvedett. Bár a szakértői vélemény még nem készült el, autójuk valószínűleg nem javítható, a kár másfél-két millió forint. Veszteséglistájukhoz tartozik az is, hogy Marx Balázs ipari alpinista, így sérülése miatt hónapokig nem dolgozhat.

Noha a házaspár először még annak is örült, hogy ennyivel megúszta, néhány órával a november 23-án este történt baleset után már egészen másként gondolt a karambolra.

– Amikor elmúlt az első sokk, akkor jutott az eszünkbe, hogy korábban volt szalagkorlát ott, ahol lecsúsztunk az útról. A balesetünk idején viszont már nyoma sem volt korlátnak, ami megakadályozta volna, hogy a kocsi az árokba boruljon. Vagyis ha lett volna korlát, akkor valószínűleg sem én, sem pedig a kocsi nem sérül meg komolyabban – mondja Marx Balázs.

Mindezek miatt a házaspár a baleset után kisebb nyomozásba kezdett. Kiderítették, hogy korábban valóban volt korlát ott, ahol balesetet szenvedtek. Októberben azonban történt ugyanitt egy másik karambol, s akkor tönkrement a szalagkorlát. A közútkezelő viszont a balesetük napjáig, bő másfél hónap alatt sem szerelt fel újat. Emellett – mondja Marx Balázs – más furcsaságokkal is találkoztak vizsgálódásuk során. Szerintük az érintett úton az elmúlt években több kicsúszás, árokba borulás is történt, s egyes pletykák szerint ebben az útnak is szerepe lehet, mert a szokásostól eltérő, különösen csúszós burkolattal borították.

– Aggályainkat csak erősítette, hogy a karambolunk után nem sokkal megjelentek a közútkezelő emberei ezen a szakaszon – veszi át a szót Aknay Luca. – Még november végén pótolták a hiányzó korlátot ott, ahol felborultunk, majd pedig felmarták az út burkolatát arra hivatkozva, hogy ettől jobb lesz a kocsik tapadása. Mindez csak alátámasztja azt a gyanút, hogy a korlát hiánya és a burkolat állapota szerepet játszhatott balesetünk súlyosságában.

Marx Balázs arra a kérdésemre, hogy a kocsi megfelelő műszaki állapotban volt-e, és gyorsabban hajtott-e a megengedettnél, úgy felel:

– Tízéves kocsi volt, de kifogástalan állapotú, ráadásul négykerékmeghajtású, és téli gumiabroncsok voltak rajta, vagyis az autóban biztos nem volt hiba. Én pedig lassan hajtottam, a rendőrségnél arról tájékoztattak, hogy csak relatív gyorshajtást követtem el, azaz a megengedettnél ugyan lassabban hajtottam, de nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően – mondja a férfi. – Mindettől függetlenül szerintem már most egészen biztos, hogy a közútkezelő részben felelős a történtekért, hiszen nyilvánvalóan kisebb baleset történik, ha van szalagkorlát, ami megfogja az autót, ráadásul a burkolat minősége is kérdéses.

Noha Marx Balázs biztos az igazában, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek határozott álláspontja, hogy a történtekért nem terheli felelősség a céget. A közútkezelő szerint 2007-ben az érvényes műszaki előírásoknak megfelelően erősítették meg a burkolatot az érintett úton, amelyen – a házaspár állításával ellentétben – nem történt az átlagosnál több baleset. A nemrégiben elvégzett érdesítés pedig bevett gyakorlat a téli időszak előtt, hogy javítsák a közlekedő gépjárművek tapadását. Vagyis ez nincs összefüggésben a balesettel, csak a véletlen műve, hogy épp a karambol utáni napokban végezték el ezt a munkát – állítják a társaságnál. A hiányzó szalagkorlát ügyében sem tartja hibásnak magát a közútkezelő – igaz, indoklása némiképp ellentmondásos. Mint megtudtuk, az érintett szakaszon valóban volt szalagkorlát, ami egy korábbi balesetben megsérült. Ennek „minőségi cseréjére vonatkozó anyagbeszerzés a november 23-i baleset idején folyamatban volt”. A teljes helyreállításig azonban – amelynek a szabályok szerint nincs előre meghatározott határideje – nem látták szükségesnek az ideiglenes javítást, elegendőnek ítélték a sebességkorlátozás bevezetését, és figyelmeztető táblák kihelyezését. Érdekes módon a házaspár balesete után már másként vélekedett a közútkezelő: november 25-én – vagyis két nappal a baleset után – „ideiglenes jelleggel” mégis pótolták a hiányzó korlátot. A társaság azzal magyarázta szakvéleményének megváltoztatását, hogy az érintett útszakasz a szabályok betartása mellett biztonságos, ám „akadnak, akik nem a közúti jelzéseknek megfelelően közlekednek”. Nem ez az egyetlen ellentmondás a lapunk kérdéseire adott válaszokban. A Magyar Közút ugyanis álláspontja részletezésénél megemlíti: „Az is elképzelhető, hogy a baleset idején, a ködös időjárásban még nagyobb baj is történhetett volna a szalagkorlátnak ütközött, műszaki hibás, keresztben álló gépkocsival, ha ott például egy kamion nem észleli időben.” Vagyis a társaság szerint Marxéknak talán még szerencséjük is volt, hogy balesetük idején nem volt korlát. Ebben az esetben viszont kérdéses: ha veszélyes a korlát, akkor miért döntettek annak rapid újraépítéséről?

Az, hogy a balesetért ki és milyen mértékben felelős, alighanem csak a bíróságon derül ki, mert a közútkezelő és a házaspár egyaránt biztos az igazában. Marxék most azt tervezik, hogy ügyvédhez fordulnak, mert szeretnék bebizonyítani: a közútkezelő mulasztásának igenis szerepe volt abban, hogy egy kisebb ütközés helyett súlyos baleset történt.

Baleseti statisztika

Évente több száz olyan karambol történik a hazai úthálózaton, amelyben az út tartozékai, például biztonsági elemei is megsérülnek. Tavaly decemberig 1301 ilyen esetet regisztráltak, s összességében körülbelül százmilliós kár keletkezett, amelyet a balesetet okozó gépjármű vagy a közútkezelő biztosítója térített meg. Mint a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től megtudtuk, hiányzó szalagkorlát miatt történt balesetért még soha nem fizettek kártérítést. Arra viszont már volt példa, hogy – a leggyakoribbnak számító kátyúkárok mellett – elmozdult aknafedlapok, törmelékek, úttestre guruló kövek, jegesedés, jelöletlen árkok okozta kárt térített meg a cég biztosítója.

A közútkezelő a korábbi baleset után másfél hónapig nem szerelte fel az új szalagkorlátot, nem tartotta szükségesnek az ideiglenes javítást, csak a sebességkorlátozás bevezetését
A közútkezelő a korábbi baleset után másfél hónapig nem szerelte fel az új szalagkorlátot, nem tartotta szükségesnek az ideiglenes javítást, csak a sebességkorlátozás bevezetését
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.