Alkotmánysimogatóban
Az új képeket eddig az Országos Széchényi Könyvtárban őrizték, január 3-tól viszont bárki láthatja a műveket a Magyar Nemzeti Galériában. Akárcsak a hasonló indíttatású, ám messze rangosabb Hősök, királyok, szentek című kiállítást, amelyen többnyire a nemzettudatot meghatározó klasszikus alkotások láthatók, például Munkácsy Honfoglalása, Benczúr Gyula két Mátyás-pannója vagy Madarász Viktor Hunyadi siratása című alkotása. De néhányat a nemzeti kultúr- és jogtörténet legfontosabb dokumentumai közül is bemutat a tárlat, például az Admonti kódexet és a Tripartitumot is. Alkotmányozó tárlat, na.
A hivatalos megnyitó előtt egy órával sajtótájékoztatóra és háttérbeszélgetésre érkeztünk a Nemzeti Galériába, az emeleten a Hősök, királyok, szentek kiállítás kurátorai elkezdték a vezetést a főtárlaton – micsoda kár, hogy Kerényi Imre személyes, a művészek jelenlétében történő tárlatvezetése is éppen ekkor vette kezdetét, lényegesen nagyobb érdeklődés mellett. Az utóbbit választottuk, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy odahagytuk Munkácsyt, Benczúrt meg a többieket.
Minőségi csere volt – nem okvetlenül a művészeti színvonal okán, hanem inkább a vezető színes mondatai miatt: gyönyörű szópillangók. Filep Sándorról például, aki a Tanácsköztársaság 1919 c. képpel gazdagította a tárlatot, megtudhattuk, hogy nagyon tud rajzolni, képén „a tétova helyzetbe belehasít a kommunizmus”, a kibuggyanó vércseppek alól pedig kikel a vörös kalapácsos ember. Kiderült, hogy a művész ezüstkanállal festett. Kiss Tibor Trianon-képén Károlyi és Kun Béla mellett „szerencsétlen” IV. Károly is felbukkan, meg a földgolyó, amelyről éppen foszlik lefelé a monarchia. Incze Mózesről az derül ki, hogy édesapja nagy valószínűséggel Horthy Miklós katonája volt, így aztán nem véletlen, hogy épp a „lovastengerészt” festette meg, lóháton. „Figyeljék a lovat!”, aki éppen vakvágányon baktat.
És mi figyeljük a lovat. És arra gondolunk: egy ló, ha ügyes, azért csak le tud térni egy vasúti vágányról. Ha nagyon akar.
Rényi Krisztina képe kapcsán Kádár János Shakespeare-alakok magasságába emelkedik, illetve süllyed; egyedül sakkozik, fején Pravda-csákó, és fekete parasztjával éppen jól kiüti a fehér királyt, azaz Nagy Imrét. Utóbbi újratemetéséről készült Galambos Tamás képe, amelyen a miniszterelnöki megbízottnak hála, mi is meglátjuk a zsebtolvajt, aki „éppen meglopja az asszonyt, aki igézve bámulja a szónokot”. Korényi János képénél is időztünk, Kerényi az összes elemen végigszaladt, a királylányt (?) leszúró lovastól (Lovasroham 2006 című festmény – a szerk.) a könnyező szűzön át a szegfűszálakig. Örömmel láttuk, hogy végül elkészült Szkok Ivánnak az alaptörvény születése által ihletett képe, amelyet első körben Kerényi Imre visszadobott, elnagyoltnak minősítve azt. Mi több, Szkok a nagy alkalomra egy másik képet is festett, el is hozta, úgyhogy egyúttal ez is megtekinthető. – Mindennap festek egyet – fűzte hozzá Szkok. Sajnos az ugyancsak hétfőn megjelent 16 kép című kiadványban ez utóbbi alkotás már nem kapott helyet – abban csak a felkérésre készült művek, plusz a meghirdetett gyermekrajzpályázat győztese szerepel.
A pályaműveknek egyébként külön faluk van a Galériában, mennénk is megnézni, de akkor hirtelen megszólít minket Kerényi Imre.
– Várjál, sajtó, várjál – így a rendező szívmelengetően, ezután pedig visszatért a kiállítás végéhez felállított asztalhoz, amelyen az alaptörvény díszkiadása található. Megtudjuk tőle, hogy a könyv 3 kiló 30 dekát nyom, és hogy keddtől már kapható is a múzeumban. Tizenötezer forintba kerül.
Mikor kiléptünk, az előtérben már ott beszélgetett Orbán Viktor és kísérete, a biztonsági emberek gyorsan arrébb is tessékeltek minket, s arra sem válaszoltak, hogy a miniszterelnök és társai most akkor vajon megtekintik-e a Kerényi-féle tárlatot. Csak azt tudtuk meg, hogy nem mehetünk velük. Mindenesetre eltűnt a társaság, úgyhogy a nagykiállítás megnyitójának helyszínén, az emeleten időztünk tovább egy kordon mögött, úgy vártuk a hírességeket. Érkeztek is sorban, Nemcsák Károly, Szijjártó Péter, Kárpáti György, Réthelyi Miklós, Szőcs Géza, L. Simon László, Szörényi Levente, Schmitt Pál, meg akiket nem is ismerünk.
– Ki az a kendős csávó? – szólt egy kolléga a fotósához.
– Mit tudom én, nem ismerem a celebeket.
Hat után néhány perccel végül a miniszterelnök (és kísérete) is megérkezett az emeletre, Orbán Viktor kedélyesen eltársalgott Tarlós Istvánnal, és elkezdődött a megnyitó. Előbb Katona Tamás történész beszélt, elég halkan, de az alkotmányról, amely mindannyiunké. Majd Orbán lépett a mikrofonhoz, történelmünk legnagyobb szövetségéről szónokolt, amelynek eredményeképpen lett a kétharmados többség, és végül is az új alkotmány is. Meg kesztyűről, amit felveszünk, s a kereszténységről. A kiállítás szó – merthogy mégiscsak verniszázson volnánk – először úgy nyolc perc után hangzott el, majd még egyszer a végén. Festő neve pedig egyáltalán nem.
Mi végül visszatértünk a Kerényi-kiállítás termébe, a földszintre, ahol a teremőrön kívül egy teremtett lélek sem volt, úgyhogy megkerestük újra a zsebtolvajt a képen, jól megjegyeztük magunknak az arcát, aztán lefotóztuk magunkat az alaptörvény díszkiadásával.
Kicsit meg is simogattuk.
