Tóth Ákos: Ünnep az Operában

Orbán Viktor és kormányának különleges kiváltságoknak örvendő tagja, Schmitt Pál ma az Operaházban ünnepelteti magát a Fidesz–KDNP-frakciószövetséggel és annak szellemi holdudvarával, színleg az új alaptörvény hatálybalépésének szentelve ezt az alkalmat. Valójában azonban annak tiszteletére jönnek össze, hogy a választói tömegnek a felhatalmazásával, amelyet 2010-ben becsaptak, megteremtették a lehetőségét, hogy legalább kilenc évig hatalomban legyenek.

Van mit ünnepelniük. A rezsim, amit maguk örömére alkottak, noha üti-veri a jég, ami sokakban azt a képzetet kelti, hogy már-már összeomlóban, valójában szilárd alapokon nyugszik: a településektől kezdve a kormányhivatalokon át, a közmédiáig, az Alkotmánybíróságig, a monetáris tanácsig és az igazságszolgáltatás teljes rendszeréig a felügyeletük alatt áll.

Az történik, amit ők akarnak: ha úgy tartja kedvük, akkor holnap betiltathatják az MSZP-t; ha úgy, akkor különadót vethetnek ki a lakosságra; ha esetleg arra támadna ingerük, perbe foghatnak bárkit, és az a bíró tárgyalja az ügyet, akit ők jelölnek ki; ha úgy gondolják, rendőrökkel vitetik el a tiltakozókat. Ha olyanjuk van, akkor épp felülírják az új alaptörvényük bármely passzusát épp annyi ideig, amíg az céljaikat szolgálja.

Mindezt azért tehetik meg, mert olyan alaptörvényt írtak maguknak, amelynek felhatalmazásával mindez nyugodt szívvel megtehető. És ha valami számukra fatális véletlen folytán elveszítenék is az új törvénnyel valójában elveszíthetetlen választásokat, embereik ott ülnek mindenütt, nincs mitől tartaniuk: az Orbán család barátja nem vonja majd felelősségre a volt miniszterelnököt történelmi bűnéért. Ne is tegye.

Itt élnek majd köztünk, ki tanárként magyarázva, hogy nincs visszamenőleges hatályú törvénykezés, csak ha ő a miniszter; ki aranyifjúként száguldozva az Audiján; ki vidéki birtokára visszavonulva, saját borainak szentelve öregkorát, egy nagy-nagy kísérlet egyedüli letéteményesének tartva önmagát.

Most víg napjaikat élik. Kis esti dőzsi-mőzsi, és a hajdani Duna TV-s operaházi kegyenc húzatja a talpalávalót annak örömére, hogy az új alaptörvénnyel övék lett Magyarország. Ahogy Orbán Viktor mondta: véget ért a zavarosban való halászás időszaka. Ebben igaza van – most már minden áttetsző, leplezetlen és leplezhetetlen.

Tort ülnek az Operában a láthatatlan alkotmányon. Kedélyüket tán csillapítja, de elrontani még nem tudja az Operaházon kívül rekedt tömeg moraja, amelynek egyetlen fegyvere van: az, ha bebizonyítja, hogy igenis, van valamiféle nemzeti együttműködés, amelynek alapja annak hite, hogy a Magyar Köztársaság mindennek ellenére is lehet még normális ország. Olyan ország, ahol Orbán Viktor és kormányának írnoka, Schmitt Pál is nyugodtan élhet, legfeljebb csak nagyon kevesen ülnek majd velük egy asztalhoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.