Horvát János: Hogyan tüntessünk el egy közszolgálati televíziót?

A demokráciát naponta érő pofonok közül az egyik látványosan és hangosan csattant a képernyőn. 2011 decemberének elején a Magyar Televízióban és a Duna Televízióban kiretusálták a képből Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét. Éppen őt. Sokan meghökkentek, hogy mindez előfordulhatott.

Én nem.

Csak idő kérdése volt, hogy mindez mikor történik meg, mert lehetősége bele volt kódolva a 2010 novemberében létrehozott új közmédiarendszerbe. Megfelelő törvényi alapokon felépített, szakszerűen és tisztességesen működtetett közmédiában a retusálási ügy eleve nem fordulhatott volna elő, már csak azért sem, mert szakmai szintjeinek már a legalsó fokán megakadályozták volna azt az aljas politikai szándékot, hogy egy hírhamisító vezessen hírszerkesztőséget, mi több, posztját épp a hamisításért kapja jutalmul. Az a rendszer, amelyben ez – valamennyi következményével együtt – megtörténhet, eleve torz, korrupt és antidemokratikus. Ahogy mondani szokták, a retusügy a jéghegy csúcsa. A közmédiát is átalakító, 2010-es médiatörvény által lehetővé tett anomáliák olyanok, amelyek az Alkotmánybíróság figyelmét is felkelthetnék, bár az tavaly decemberben csak az írott sajtóval kapcsolatos problémák miatt marasztalta el a jogalkotót.

Az új törvény egyszerűsítést, központosított gyártást, jobb és átláthatóbb gazdálkodást ígért. Négy korábbi intézmény zártkörű részvénytársaságként és közös kuratórium alatt működik tovább, közülük három, a Magyar Rádió, a Duna TV és az MTV műsort megrendelő szervezetté válik. (Fontos itt megjegyezni, hogy a szakmailag hozzáértő, és a tévés háborúskodás miatti szélárnyékban dolgozni hagyott rádiós vezetés 2010-ben már nagyon jó úton haladt, hogy átvezesse a Magyar Rádiót egy új, modern közszolgálati korszakba, mi több, ennek anyagi biztonságát is megteremtette. Azóta természetesen már nincsenek a helyükön.)

A negyedik zrt., az MTI, a központi hírgyár, körülbelül olyan funkcióban van, mint az újonnan alapított MTVA, mely a központi műsorgyár funkcióját tölti be. A zrt.-vezérigazgatók kiválasztásakor már sejteni lehetett, hogy az általuk vezetett intézményekre kevés és méltatlan szerep vár. Az új törvény e posztokat nem pályáztatja, mint tette azt korábban a médiaelnöki funkciókkal, hanem a Médiatanács elnöke jelöl mindenhová két személyt, és a négy zrt.-t egyben felügyelő Közszolgálati Kuratórium szavaz róluk. Hogy a jelöltekkel szemben lettek volna szakmai követelmények, arról nem tudni. Annyi viszont bizonyos volt, hogy a kisebbségben levő három ellenzéki kurátor az első körben bizonyára ellenszavazattal él, ezért összevissza, alig ismert nevekkel keverve jelölték a várományos főnököket, majd így elsőre „elbuktatván” őket, a második körben, ahol az ellenzéki szavazat már nem számított, mindenki a neki kijelölt helyre került.

Az intézményi átszervezés szükségessége évtizedek óta napirenden volt. Annak idején, a múlt század ötvenes éveiben a televízió a Magyar Rádió egy osztályaként indult, majd nevében egyenrangú lett ugyan – Magyar Rádió és Televízió –, de a rádió maradt az anyavállalat. 1974-ben a Magyar Televízió kivívta „függetlenségét”, önállósodott, és megteremtette saját párhuzamos háttérintézményeit. Ugyanebben az évben alakult meg az Állami Rádió- és Televízió Bizottság, mely a két, immár valóban egyenrangú intézményt felügyelte. Ettől kezdve erősödtek fel azok a hangok, melyek takarékossági okokból a közös háttérintézmények megteremtését sürgették. Ehelyett teljesen új és meghökkentő elemként a törvényben megjelent annak lehetősége, hogy a szerkesztőségeket is egybetereljék – ráadásul egy külön szervezetbe, melynek Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap lett a neve, mely „… forrásaiból támogatja a közszolgálati médiaszolgáltatók feladatainak ellátását, támogatja és elvégzi műsorszámainak előállítását, megrendelését, megvásárlását, tájékoztatási és egyéb tevékenységét”. Ez az a törvényben elbújtatott lehetőség, melyen keresztül a közmédia államosítása megindulhatott. Az újonnan kreált egység, az MTVA ügyeiről nem döntenek aggályoskodó civilekkel terhelt kuratóriumok, és a vezetőket nem választják. Az MTVA vezérigazgatóját az ORTT helyébe lépett Médiatanács elnöke közvetlenül nevezi ki, és a teljes munkáltatói-felügyeleti jogkört is gyakorolja felette. Ide kerül át a pénz, az összevont gyártási kapacitás, a bérek és a státusok zöme, minden, ami a műsorkészítéshez kell.

Aki dolgozott műsorszerkesztőségekben, tudja, hogy akié a technika, a pénz és a szerkesztők, azé a műsor, főként az aktuális részlegek, mint például a Híradó, ahol a döntéshozatal sokszor csak percekben mérhető, nincs idő kapacitásigénylésre, hosszan tartó egyeztetésekre a különböző szervezeti egységek között. Éppen ezért, mint minden ilyen nagy szervezeti átmozgatáskor, most is várni lehetett, hogy harc indul a túlélésért, és a gyártási bázisuktól, embereiktől megfosztott „megrendelő zrt.-k” megpróbálják visszaszerezni a technikát, a pénzt és az utasítási jogköröket. Évtizedekkel korábban a Híradó mindig sikerrel csatázott saját technikáért, ha az éppen soros új vezetés központosítani akarta az intézmény eszközállományát.

A mostani háború azonban percek alatt kudarcba fulladt, mert nem volt, aki megvívja. A Médiatanács kegyelméből jelölt, pályázatot sosem írt vezérigazgatók hamar lecsendesültek. Az MTV, a Duna TV és a Magyar Rádió állománya 50 fő alá csökkent. Ezzel az alkalmazotti létszámmal lehet dicsekedni külföldön, de műsorokba érdemben beleszólni nem lehet. Így aztán a pénz és a gyártási kapacitás után a szerkesztői ellenőrzés is átcsúszott az MTVA-ba, amely így alig fél év alatt átvette a korábbi közműsorszolgáltatás valamennyi érdemi funkcióját. A „megrendelő” szerep névleges, hónapokig készülő szórakoztató műsorok esetén talán néha működik, de az élő adásokból álló politikaiműsor-készítés terén – például Híradó – a gyakorlatban értelmezhetetlen.

Az MTV volt elnöke, aki most a zrt. vezérigazgatója, 2009-ben ezért is bontotta fel a Nap-kelte szerződését a gyártó céggel. Most nem tudná, ha akarná sem, mivel az MTVA-val a médiatörvény házasította össze őket. Az MTVA nem megkerülhető, ha akarja, alvállalkozóknak adja ki a munkát, és tevékenységéről a Médiatanács elnökének tartozik beszámolni. Az államosítás sikerrel járt. De túl ezen, kialakult egy súlyosan visszás, civil társadalmakban megengedhetetlen helyzet, amelyben a médiapiac ellenőrzését, pártatlanságát, korrekt működését ellenőrizni hivatott Médiatanács saját hír- és műsorgyártó kapacitással s ezen keresztül rádió- és tévéállomások közvetlen felügyeleti jogával rendelkezik, olyanokéval, melyeknek költségvetése jóval nagyobb, mint a kereskedelmi tévéké együttvéve.

Az átszervezés anyagi vonzatai igen lényegesek. A formálisan civil ellenőrzés alatt álló közszolgálati műsorintézmények nem gazdálkodnak, nem diszponálnak pénz és főként műsorgyártás felett. Mindennek ura az MTVA lett, melynek 2012-es költségvetésére 70 milliárd (!) forintot szavazott meg a kétharmados parlament, s amely nem köteles adatokat kiadni arról, hogy mi mennyibe kerül, és milyen alvállalkozó mikor miért és mennyiért kapott gyártási lehetőséget. A tévé mindig is alkalmas intézmény volt a baráti-politikai üzletkör jutalmazására és a pártpénztárak gyarapítására. Korábban a civil kuratóriumok joga és kötelessége volt a pénzügyi tételek ellenőrzése, és nemegyszer nagy lármát csaptak, ha túlköltést, mutyizást, korrupciógyanút, kiugróan költséges külső szerződéseket tapasztaltak. Az Űrgammáktól kezdve a mai napig hosszan sorolhatók a nemegyszer milliárdos, követhetetlen pénzmozgású műsorok. Ha valakinek esetleg feltűnik, hogy a napjainkban megszokott drasztikus pénzügyi megszorítások idején miért kap sok-sok milliárddal több pénzt az állami médiarendszer, mint a korábbi években, akkor talán keresse a megfejtést ezen a nyomvonalon.

Az így létrehozott rendszer súlyos visszásságai jól tükröződtek a retusálást követő, olykor groteszkbe hajló események során. Normálisan működő közszolgálati rendszerben egy ilyen botrány esetében az MTV és a Duna TV vezetőjének kellett volna elnézést kérnie a nézőktől. A Médiatanácsnak gyors vizsgálatot kellett volna indítania és elmarasztalnia a két műsorszolgáltatót, melyek ezt követően felmondják a szerződést a gyártóval – vagyis a Médiatanács felügyelte MTVA-val (!) –, és keresnek egy olyan gyártót, ahol ilyesmi garantáltan nem fordulhat elő. Mi történt ehelyett? Az MTVA képviselője adott naponta más kioktató magyarázatot, a médiahatóság hallgat, nyilván mert szolidáris a hierarchiában alatta lévő gyártóval, és ugyanezt teszik a rádió és tévé vezetői is, mint akiknek semmi közük a dologhoz.

Valószínűleg nem is volt. De nem volt testületi véleménye a Közszolgálati Kuratóriumnak sem, pedig az új törvény szerint a négy zrt. felett ők lennének a társadalmi kontroll, miközben persze ugyanúgy nincs közük az MTVA munkatársaihoz és az általuk készített műsorokhoz, mint a zrt.-vezérigazgatóknak. Hogy a felelősség elkenése még teljesebb legyen, kirúgta saját hírigazgatóját az MTI, valamint fegyelmezte egyik notórius hírhamisítóját az MTVA. Ember legyen a talpán, aki ezek után érti, hogy ki készíti a Híradót, ki kinek a főnöke, és ki miért és kinek felel. Miközben a kár óriási. A szégyenbélyeg azóta is kiretusálhatatlanul virít az MTV Híradójának képernyőjén.

A törvény a mostani átszervezéssel legalizálta a döntési súlypontok és a felelősségi szintek láthatatlanná tételét, és kivonta azokat a társadalmi kontroll alól. Ezzel a közszolgálati televíziózás és rádiózás legfontosabb ismérve tűnik el. A nyilvános közszolgálati műsorszolgáltatók helyett egy zárt, átláthatatlan működésű, az államigazgatáshoz közvetlenül csatlakoztatott műsorgyártó és pénzalapkezelő válik a kirakatban mutogatott, de belülről üres MTV-, MR- és Duna tévés bábuk mozgatójává, vagyis az igazi műsorszolgáltatóvá. Európa felé tehát mutatható, hogy nálunk választott és független kuratórium felügyelte közszolgálati zrt.-k vannak, csakhogy komoly szerepük nem maradt. Hogy ez mennyire így van, arról árulkodik az is, hogy a rendszerben egyetlen pályáztatott vezetői állás nincs, és hogy az új médiatörvény „fontosnak szánt” intézménye, a legfelső civil kontrollt és elvi útmutatást adni hivatott Közszolgálati Testület tevékenységéről semmit nem tudni. A Médiatanács honlapján az e testülethez vezető link alatt mindössze ez az informatív megjegyzés olvasható: „Átalakítás alatt!”

Egy televízió műsorának javulását a nézőszám emelkedése jelzi. Egy év után ennek már látszania kellene. Nem látszik semmi. Egy-két vásárolt és szigorúan titkolt költségvetésű szórakoztató és sportműsor nézőin kívül újak nem tűntek fel, és továbbra is elenyésző a közéleti-politikai műsorok nézettsége. Ahhoz, hogy ezek több nézőt vonzzanak, nem kell drága külföldi licenceket venni. Hazai termékekből szokás őket előállítani, melyek neve: szakmai hozzáértés és etikus szerkesztőségi munka. Ha ezek hiányoznak, akkor mélyben a nézettség, és a műsorok szégyenbe fulladnak, mint most a retusálás idején. Egy köztévé igazi motorja a hiteles, megbízható és sokszínű politikai műsorok füzére. Ha ezek nem „húznak”, akkor hiába az átalakítás többi része, az egész olyan, mintha egy óriás és elegáns tengerjárót egy öregecske, köhécselő Trabantmotorral akarnának kihajózni a nyílt vizekre.

Mindez párhuzamosan zajlik a nagy elbocsátásokkal, a tisztogatással, mikor százával és indoklás nélkül rugdossák ki a jó szakembereket, és vesznek fel sok új, bizonyára megbízható, de szakmailag semmit sem bizonyított főnököt. A retusálási ügy kapcsán a külvilág számára is nyilvánvalóvá vált, hogy milyen a légkör az intézményekben. A jó televíziózás egyik legnagyobb ellenfele pedig éppen a szerkesztőségekben uralkodó félelem és bizonytalanság, mely napjainkra a képernyőn is átsüt, és melyben lehetetlen felszabadult, bátor és modern műsorokat készíteni.

Az új törvény által létrehozott médiarendszer nem felel meg a függetlenséget és átláthatóságot előíró európai közszolgálati ismérveknek. És mivel a Médiatanács összetétele a választások eredményeképpen egyszínű, ténylegesen egy kormányhivatal – mint korábban az Állami Rádió- és Televízió Bizottság – működtet kormánytévét, kormányrádiót és kormányhírügynökséget. Létrejött egy közpénzből működtetett, de a köz ellenőrzése alól kivont, a kormányzat által kézben tartott médiacsoport, melyben nincsenek pályáztatott vezetői posztok, a tájékoztatás a megrendelő szája íze szerint alakítható, a valóság retusálható, a megfélemlített bemondók és riporterek bármikor lecserélhetők, műsoraiktól megfoszthatók, a híradás cenzúrázott, a beosztottak könnyedén elbocsáthatók, a barátok pedig állással, műsorral, és gyártással jutalmazhatók.

A köhécselő motorú tengerjáró tervezőinek, kormányosainak eszük ágában nem volt kifutni az európai vizekre. Az eredeti elképzeléseknek megfelelően a 70 milliárdos építmény engedelmesen dagonyázik a hazai posványban, miközben a parancsnoki hídon a tisztek elégedetten koccintanak. Az Emberi Méltóság / Tanácsának Elnöke / után a közszolgálatot is sikerült kiretusálni a képernyőről.

A szerző volt közszolgálati televíziós

-
MARABU RAJZA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.