'Még Clintonné nagyságos asszony is beleszól!'

„Még Clintonné nagyságos asszony is beleszól! Mi európai törvényt szeretnénk csinálni, nem amerikait, ahol az az elv, hogy virágozzék minden virág.

Négy és fél órás vita folyt, minden elhangzott” – summázott szerdán a T. Ház rendkívüli ülésén a kritikákra rea gálva a KDNP-s előterjesztő, Varga László az egyházügyi törvényjavaslat részletes vitájának végén. (Az USA külügyminisztere, Hillary Clinton december 23-án küldött levelet Orbán Viktornak. Lapunk számolt be róla, hogy a levél megerősíti az amerikai aggodalmakat az új egyházügyi törvénynyel kapcsolatban is. – A szerk.)

A részletes vitát az MSZP-s Nyakó István házszabályellenesnek nevezte, mivel az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvény első verzióját, ami után a mostani javaslatot a kormányoldal helyszíni kiosztással terjesztette elő december 22-én, aznap este hét óráig lehetett hozzá módosító indítványokat benyújtani, és az irománynak nem volt még pontos címe sem –így nem is tudtak egyeztetni az egyházak képviselőivel. Ezért az MSZP nem is járul hozzá pénteken a házszabálytól való eltéréshez – nyilatkozta a szocialista politikus. Az LMP-s képviselők pedig – legalábbis Kaufer Virág Facebook-bejegyzése szerint – nem vesznek részt az idei utolsó ülésnapon. A Jobbik is elutasította a házszabálytól való eltérést a múlt pénteki házbizottsági ülésen. Csakhogy – miként parlamenti források elmondták – a házszabálytól való eltéréshez szükséges négyötödös szavazás már múlt pénteken lezajlott, amikor az MSZP-s és az LMP-s képviselők nem voltak az ülésteremben. Kövér László házelnök indítványára akkor szavazott a T. Ház arról, hogy december 30-án a házszabálytól való eltéréssel legyen zárószavazás az új egyházügyi törvényről. Akkor ugyanis a jelen lévő Fidesz–KDNP-képviselők biztosítani tudták a négyötödöt.

A változás az Alkotmánybíróság által megsemmisített verzióhoz képest annyi, hogy az egyházzá nyilvánítás feltételeként százéves nemzetközi működést ír elő. A jobbikos Zagyva György Gyula kérdésére viszont Szászfalvi László államtitkár megerősítette: támogatják azt a bizottsági módosító indítványt, amely feltételül szabja a húszéves magyarországi működést is.

Az Origo.hu értesülése szerint a magyar kormány még e héten „udvarias, de elutasító” választ küld Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek a médiatörvényt, az új bírósági igazgatást és az egyházügyi törvényt bíráló levelére.

Az amerikai külügyminiszter levele sem aratott osztatlan sikert a kormánypártok köreiben
Az amerikai külügyminiszter levele sem aratott osztatlan sikert a kormánypártok köreiben FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.