Az önkormányzat meg még csak vissza sem akarja adni a gyerekem telkét.

Szándéknyilatkozatot, szerződést, értesítést, határozatot tesz elém. A hivatalos iratokból és a megkeresett szereplők szavaiból kikerekedik a történet, mely jogi szempontból a szakértők szerint egyértelmű, de érdekes. A jogvita  mögött fölsejlik egy családi viszály jó néhány érzelmi, indulati megnyilvánulása is. A kislányra való tekintettel, s az anya kérésére a szereplők nevét csak monogrammal vagy keresztnévvel jelölöm.

H., az osztrák férfi egy Sopronhoz közeli, burgenlandi településről származik. A „hűség városában” korábban is gyakran megfordult, itt ismerkedett meg azzal a soproni lánnyal, aki később Alexandra névre keresztelt kislányt szült neki. H. és élettársa, I. egy soproni panellakásban több mint három évig élt együtt. Szandi kétéves volt, amikor H. két telket vásárolt neki az önkormányzattól.

– Azt akartam, legyen a kezében valami vagyon, amikor felnő – magyarázza H., miért kiskorú lányára szerette volna íratni a tulajdont. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy osztrák állampolgárként H. nem is vehetett volna saját magának földet Magyarországon.

Az osztrák férfi úgy spekulált: a balfi részen található gyümölcsöst előbb-utóbb üdülőövezetté nyilvánítják, s akkor megsokszorozódik az ára. A házhelynek szánt telket kiegészítette a szomszédos, 892 négyzetméteres ingatlannal, melyen főként szilvafák teremnek. Ez a gyümölcsös egy összesen öt méter széles nadrágszíjparcella, H. azért vette meg az önkormányzattól, hogy szélesítse vele a kislánya tulajdonába került előző telket.

Az adásvételi szerződés szerint a 892 négyzetmétert 401 ezer forintért 2000-ben adta el az önkormányzat a kiskorú Szandinak, akinek édesanyja, I. volt a törvényes képviselője. Haszonélvezőként az anyát és az apát egyaránt megjelölték a dokumentumban.

Nem sokkal később azonban az élettársi kapcsolatban álló anya és apa viszonya megromlott, ma is pereskednek a lakás tulajdonjogán, H. úgy fogalmaz: zajos volt az elválásunk.

– A telekre két-három hetente kijártam, néha a lányom is kijött velem – bizonygatja H.

– Egy hónapja döbbenten láttam, hogy a szomszéd elkezdett valamit betonozni a gyümölcsösön. Azt állította, hogy ez az ő tulajdona, nemrég vette meg az önkormányzattól, s már be is jegyeztette a földhivatalban.

– A telek a feleségemé, hivatalos, nyilvános liciten vásároltuk az önkormányzattól – erősíti meg a nagycenki P. Z. – Én az osztrák férfit még nem láttam ott dolgozni, a földhivatalban semmi nyoma nincs a tulajdonának, nem értem, milyen jogon állítja, hogy a gyümölcsös valaha az övé volt.

– A földhivatalban valóban elfelejtette bejegyezni a kislány tulajdonát a feleségem. Neki kellett volna, ő a törvényes képviselő – mondja H.

– A gyerek apja elvitte az iratokat, biztos voltam benne, hogy elintézi a bejegyzést. Ő ugyanúgy haszonélvező, mint én, bármelyikünknek joga lett volna bejegyeztetni – állítja I., az anya.

– A szerződésben a vevő vállalt kötelezettséget arra, hogy a megállapodás aláírását követő 30 napon belül benyújtja azt a földhivatalba – tudtam meg a soproni önkormányzattól, s ez valóban így szerepel a H. által nekem is megmutatott okiratban.

– Itt a szerződés, kifizettük a pénzt az ingatlanért, hogyan lehetett ezt a gyümölcsöst később eladni másnak? – értetlenkedik az apa.

– Mi egy kataszterből dolgozunk, mely a földhivatali nyilvántartás alapján tartalmazza a tulajdonunkat – magyarázza Kuslics Balázs, a soproni városháza szóvivője. – Ebben a vitatott 892 négyzetméter egyértelműen az önkormányzat tulajdonaként szerepelt. A licitmeghirdetése során sem emelt kifogást senki.

A szóvivője szerint a hivatalt semmiféle jogi felelősség nem terheli. Ennek ellenére méltányosságból szóba jöhet, hogy a kislány számára visszautalják az akkori vételárat.

Ezt azonban H. nem akarja elfogadni.

– Jegyezzék be a telket utólag a lányom nevére, hiszen kifizettük az árát. Ez az egyetlen megoldás – hajtogatja.

– Én nem tiltakoznék az ellen, hogy pénz kapjon a kislány. Ki tudja, hogy idővel mennyit ér ez az ingatlan, el lehet-e majd adni – foglal állást I., az anya.

H. azonban nem akarja tudomásul venni és igazságtalannak tartja, hogy az elmulasztott bejegyzés miatt elúszik a kifizetett ingatlan.

Megkérdeztem egy az ügyben nem érintett szakembert, Mészáros Iván győri ügyvédet, összehasonlító állam- és jogtudományi szakjogászt, kinek a tulajdona most a gyümölcsös.

– Az átruházáson alapuló tulajdonjogot az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés keletkezteti, ha ezt elmulasztották, akkor az önkormányzat jogosan vélte a magáénak, s adta tovább. Felelősség a történtekért nem terheli – magyarázza. – Az árverésen nemrég tulajdont szerző nagycenki vevő pedig bízott a közhiteles ingatlan-nyilvántartásban, jóhiszeműen járt el. Jogilag tehát ő a tulajdonos.

– Fölmerült, hogy H. rendszeresen gondozta a gyümölcsöst, kaszált, metszette a fákat. Ha már a bejegyzés hiányában nem lett tulajdonos, nem birtokolhatja-e el a telket? – kérdezem Mészáros Ivánt.

– A polgári törvénykönyv értelmében „elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot sajátjaként ingatlan esetében tizenöt, más dolog esetében pedig tíz éven át szakadatlanul birtokolja” – idézi az ügyvéd a paragrafust. Hozzáteszi: ebben az esetben legfeljebb tizenegy évről beszélhetünk, de külföldi személy a termőföld tulajdonjogát akkor sem szerezheti meg, ha egyébként rá nézve más tekintetben fennállnak az elbirtoklás feltételei.

A feltételei a békés megoldásnak sem nagyon állnak fenn. Az apa most azt akarja kezdeményezni a gyámügyön, hogy szüntessék meg az anya törvényes felügyeletét a kislány vagyona fölött, mert gondatlan volt, és nem vigyázott Szandi telkére. A szomszéd pedig birtokba vette a gyümölcsöst, amelyhez most olcsóbban jutott hozzá, mint tizenegy éve az osztrák férfi, aki futhat a pénze után.

Nem a gyümölcs, a telek értéke számított